PAPP SÁNDOR, DR. (MDF)
PAPP SÁNDOR, DR. (MDF)
PAPP SÁNDOR, DR. (MDF) Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati kerettörvény 8. §-ának (1) bekezdése az önkormányzati feladatok között megjelöli az épített és természeti környezet védelmét, mint egyre fontosabbá váló tevékenységet. Az előttünk fekvő 981-es számú törvényjavaslat ezeket a feladatokat az önkormányzati képviselőtestület és a polgármester számára a VI. fejezetben részletezi. Ebből kitűnik, hogy a törvényjavaslat az elmúlt évekhez képest előrelépést jelent, ám a szöveg olvasása közben egyértelművé válik, hogy a három természeti szférát: talaj, víz, levegő egységesen kezelő integrált szemléletű környezetpolitika kialakításához még további lépéseket kell tenni.
Legyen szabad erre egy példát idéznem. A 88. § (2) bekezdésének c) pontja a polgármester feladat-, illetve hatáskörét tekintve a következőket tartalmazza – idézek –: "a légszennyezést okozó szolgáltató tevékenységet ellátó helyhez kötött létesítmények üzemeltetőinek más energiahordozók használatára kötelezése, a tevékenységének időleges korlátozása vagy felfüggesztése" – eddig az idézet.
Ennek kapcsán, miként más esetekben is, feltehető a kérdés, hogy a polgármester ugyanilyen feladat- és hatáskörrel a szóban forgó létesítmények víz-, illetve talajszennyezést okozó tevékenységével összefüggésben miért nem rendelkezhet. Vizsgálatra szorulna az is, hogy miért kiválasztott ebből a szempontból a szolgáltató létesítménye, közöttük is a helyhezkötöttek státusa. Csak feltételezhetjük, hogy ily módon például az elöregedett, füstöt okádó járműpark ebből a szempontból nem tartozik a polgármester vagy a testület hatáskörébe.
További kérdés lehet, hogy a hatáskör miért nem terjed ki a termelő létesítményekre is. Lehet, hogy korábban kialakult mechanizmusok továbbélését érhetjük tetten a törvényjavaslat ezen pontjában, amelynek megalapozását a termelés mítosza elv tette lehetővé. Ez abból indult ki, hogy a termelő tevékenység mindenek feletti és a termelő létesítmények valamennyien egyetlen nagy tulajdonos, az állam birtokát képezik, és környezeti konfliktusok esetén kényelmes helyzetet teremt, ha az asztal túlsó és innenső oldalán egyképpen mi ülünk.
A szolgáltató tevékenységet ellátó létesítmények zaj- és légszennyezésével összefüggő feladatokat a korábbi jogszabályok szerint a centrálisan szervezett környezetvédelmi hatóság, a környezetvédelmi felügyelőség látta el az ipari üzemekre vonatkozó ugyanilyen feladatokkal együtt. Vannak vélemények, amelyek szerint ezt az egységes hatósági feladatkört megosztani nem lenne célszerű, hiszen a feltételekkel a környezetvédelmi felügyelőségek rendelkeznek, míg a helyi önkormányzatoknál a feladatellátás szakmai, pénzügyi és szervezeti eszközeit külön meg kell teremteni.
A kérdés eldöntését tekintve azonban figyelemmel kell lennünk arra, hogy ez a szerkezet objektív és szubjektív okokból eredően az elmúlt években nem volt eléggé hatékony ahhoz, hogy környezetünk állapotának fokozódó romlását megakadályozza. Működése a szennyezéskibocsátó önbevallásán alapult, és minthogy egy-egy környezetvédelmi felügyelőség két-három megye szennyezésforrásainál végzett ellenőrző vizsgálatokat, ez a mód időben folyamatos ellenőrző tevékenységet nem tett lehetővé.
A települések mint a szennyező anyagok hatásának közvetlen elviselői nyilvánvalóan sokkal erősebben érdekeltek a rendszeres, folyamatos ellenőrzésben, ami a feladatgyakorlás ellenőrzése szempontjából elsőrendűen fontos.
Hangsúlyozni kell, hogy itt nem indokolatlan párhuzamosságok kialakulásáról, hanem egymást kiegészítő, egymást ellenőrző tevékenységről van szó, amihez még hozzá kell vennünk, hogy míg a környezetvédelmi felügyelőségeknek az összes számításba vehető szennyező forrás ellenőrzésére képeseknek kell lenniök, addig az önkormányzatok csak saját speciális feladataikra készülnek fel. Ez utóbbiak azután önmaguk döntsék el, hogy kiépítik-e ellenőrző rendszereiket, vagy szolgáltatás formájában a felügyelőségét veszik igénybe.
A törvénytervezet kapcsán ily módon valóban fontos kérdéskör annak a vizsgálata, hogy az önkormányzatok mi módon lesznek képesek ellátni a tervezetben megjelölt feladatokat, rendelkezni fognak-e a különösen az átmeneti első években szükséges személyi, szakmai feltételekkel. A kérdést különösen hangsúlyossá teszi az a tény, hogy az önkormányzatokat a megalakulásuk utáni néhány évben olyan gazdasági és szociális nehézségek látszanak terhelni, amelyek mellett a környezetvédelmi feladatok – a haváriák esetét kivéve – háttérbe szorulhatnak. Ezt tekintve a települések nagyobb hányadában a kép valóban nem kedvező. Nyilvánvaló, hogy az átmeneti időszakban a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelőségekre nagy feladatok hárulnak, de nem kétséges, hogy ezek képesek és készek lesznek szakmai és szervezeti kérdésekben támogatást nyújtani.
A kérdés csupán az, hogy milyen ellenszolgáltatás fejében, hiszen azok mértéke adott esetben az önkormányzatok legjobb szándékai elé is korlátokat emelhet. Nagyobb távlatokban, erős gazdálkodó önkormányzatokban gondolkozva azonban vitán felül áll, hogy a környezet állapotának további romlását csak azok hatáskörének kiterjesztése akadályozhatja meg, akiket a szennyező anyagok közvetlenül fenyegetnek. Ezt a gondolatot, tisztelt Ház, többször szeretném hangsúlyozni.
Az elmondottak természetszerűleg megfogalmazzák a különböző szintű környezetvédelmi szakemberek képzésének, továbbá a feladat ellátására szolgáló mérőműszerek kifejlesztésének, gyártásának vagy beszerzésének a kérdését is. A legfontosabb tennivaló azonban, tisztelt Ház, mégis az, hogy a három termelési szférára kiterjedő egységes környezetpolitikai szemlélet a feladat- és hatáskörök egyértelmű hozzárendelésével mielőbb kialakuljon.
Erre több okból is szükség van. A hazai környezetpolitikában az elmúlt években olyan felfogás alakult ki, amely az egy feladat – egy megoldás, egy havária – egy megoldás szemléletét mutatta. Ennek kapcsán egy-egy sikeres konkrét megoldás azt sugallhatta, hogy rendben vannak a dolgok, és gyakran feledésbe merült az a tény, hogy az elmúlt évtizedben a talajt, a felszíni és mélységi vizeket, a levegőt fokozott mértékű szennyezőanyag-terhelés érte, és ez a környezet állapotának növekvő mértékű leromlásával járt együtt.
Ezt tekintve hangsúlyozni kell azt is, hogy a szennyező anyagok az egyes természeti szférák között vándorolnak, pontosabban tulajdonságaik szerint megoszlanak, tehát nyomon követésük, még inkább a károk megelőzése csak egységes rendszerben válik lehetővé. Ennek a szemléletnek az elfogadását teszi elkerülhetetlenül szükségessé a nemzetközi környezetpolitikában már elfogadott két alapelvnek: az elővigyázatossági elvnek és a fenntartható fejlődés elvének következetes hazai alkalmazása.
Tisztelt Ház! Úgy vélem, hogy a vitában a módosító indítványok segítségével végső formát öltő törvénytervezet szóban forgó része – figyelemmel mindenfajta rendszer gyakorlati alkalmazása közbeni önkorrekciós készségre és képességre – alkalmas kereteket nyújt az önkormányzatok számára a környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásához. Köszönöm a szíves figyelmet. (Taps.)
