FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP):
FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP):
FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat négyhónapos vitájában, és az azt megelőző több mint féléves egyeztetéssorozaton a Kereszténydemokrata Néppárt szerepe behatárolt és mozgástere korlátozott volt. Nem azért, mintha nem lettek volna a kereszténydemokratáknak nagyon határozott elképzeléseik, programjuk akár a mezőgazdaság, akár speciálisan a kárpótlás kérdéseiben. Nem a programunk és nem a gondolataink hiányoztak, hanem a számunk volt túlságosan csekély, és a hangunk volt túlságosan gyenge. Mi is hangoztathattuk volna a saját programunkat, a saját elképzeléseinket, de félő, hogy a FIDESZ sorsára jutottunk volna, és a mondanivalónk a pusztába kiáltó szó maradt volna azért, mert nem lett volna elég erőnk ahhoz, hogy a gondolatainkat megvalósíthassuk.
Pető Iván képviselőtársam az obstrukció vádjával illeti a kormánykoalíciót. Meglepő ez az érv, általában erről az oldalról szokott azon oldal felé elhangzani. A nézetét, a megállapítását lényegében arra alapozza, hogy a kormánykoalíció pártjai a törvényjavaslat során nem egyeztettek kielégítően.
Tisztelt Képviselőtársaim! Közel egy év óta mást se csinál a kormánykoalíció, mint ezen törvényjavaslat tekintetében egyeztet. (Taps az SZDSZ soraiban.) Úgy érzem azonban, hogy teljesen mindegy az ellenzék szempontjából, hogy ennek az egyeztetésnek mi az eredménye, mert az ellenzék valamennyi elképzelhető, a koalíció oldaláról jövő variációt elutasítja. (Gyér taps a Kisgazdapárt soraiban.) Enyhítő körülmény legyen azonban a koalíció számára, hogy ebben a kérdésben az egyeztetés nem túlságosan könnyű dolog. Ez kivillant abból a rövid, most itt elhangzott pengeváltásból is, ami Pető Iván és Orbán Viktor között lezajlott. Én nem vagyok benne biztos, hogyha az ellenzék feladatát képezné, mint többségi koalíció feladatát, hogy ebben a kérdéskomplexumban egy elfogadható törvényjavaslatot produkáljon, tehát én nem vagyok benne biztos, hogy ez könnyebben vagy akár hamarabb sikerülne, mint a kormánykoalíciónak.
Az eddigi tárgyalások során a Kereszténydemokrata Néppárt számára tulajdonképpen egyetlen és korlátozott mozgási lehetőség maradt, az, hogy koalíciós partnereink igencsak eltérő nézeteit megpróbálják egymáshoz közelíteni. Ez a törvényjavaslat megszavazásáig látszólag sikerült. Érdekes módon most éppen az Alkotmánybíróság sokak által sokféleképpen magyarázott és sokféleképpen értékelt határozata az, amelynek nyomán alkalmunk nyílik rámutatni arra, hogy a kialakult helyzetből a kivezetőnek látszó egyetlen kiút éppen a Kereszténydemokrata Néppárt eredeti nézetein, eredeti álláspontjain keresztül vezet.
A vitában sokféleképpen és igen meggyőző érvekkel bizonyították, hogy a föld speciális tulajdon és speciális termelési eszköz. Egy érv nem kapott elég hatékony súlyt. Az, amely a hívő emberek meggyőződése szerint abban áll, hogy a földet Isten adta az embereknek és az egész emberiségnek azért, hogy mindennapi kenyerüket biztosítsa. De a nem hívő emberek is egyetértenek abban, hogy a föld nemcsak az egyre csökkenőbb számú, pontosabban csökkenő arányú földtulajdonos, hanem az egész emberiség közös elemi érdekeit szolgálja. Ebből az következik, hogy a földtulajdon soha nem lehet korlátlan, különösen nem öncélú magántulajdon, hanem a tulajdonosi érdekek mindig alá vannak vetve egy nagyobb közösségi cél, a közjó érdekeinek.
Az idén ünnepeljük az első nagy szociális pápai enciklika, a Rerum Novarum századik évfordulóját. Nehezen sorolható a keresztény és szociális eszmekör követei közé az, aki az elmúlt száz év alatt napvilágot látott szociális enciklikákból, köztük éppen a legutolsó, Centesimus annus kezdetűből nem tudja kiolvasni azt a talán vallási ihletésű, de filozófiai, társadalomtudományi és gazdasági érvekkel is bőségesen alátámasztott igazságot, hogy általában semmiféle tulajdon, de különösképpen a földtulajdon soha nem szolgálhatja a tulajdonos kizárólagos érdekeit, és végső soron az egész emberiség érdekeit kell szolgálja.
Azoknak tehát, akik akár a kormánykoalíción belül is a magántulajdon szentségével és annak kizárólagosságával érvelnek, azt kell mondanom, a tulajdon szentté avatása fétisizmus. (Gyér taps az SZDSZ soraiban.) Önmagában a tulajdon soha nem szent, mert önmagában se nem jó, se nem rossz, de jó és rossz célokra egyaránt felhasználható. Szent csak a cél lehet, amelynek érdekében a tulajdon felhasználható és felhasználandó. Ez a cél pedig a tulajdonosok érdekén túlmenően egy nagyobb közösség, a nemzet, sőt az egész emberiség közös java.
A Kereszténydemokrata Néppárt egyetért azzal a modellel, amely szerint a magyar mezőgazdaságot a fogyó, csökkenő jelentőségű, többségükben felosztható és meghatározott célokra fenntartandó állami gazdaságok mellett elsősorban a magántulajdonon alapuló, szabad és demokratikus szövetkezetek és az 50-100 hektár körüli vállalkozói magángazdaságok egészséges versengésének képzeli el.
Meggyőződésünk, hogy az ilyen tulajdoni rend felel meg a legfejlettebb európai mezőgazdaságok mintájának, és az ilyen rend kialakítása szolgálja a nemzeti közjót, és felel meg az Alkotmányunkban is rögzített feladatoknak, a régi kollektív tulajdoni rendszer lebontásának, és az egészséges piacgazdaság kialakításának.
Az Alkotmánybíróság e témakörben megjelent határozatából is azt a következtetést vonom le, hogy az Alkotmánybíróság is egy ilyen mezőgazdasági tulajdoni rend kialakítását tartaná alkotmányosnak. Oláh Sándor tisztelt képviselőtársam a február 5-ei beszédében kitüntető elismerésben részesített azért, mert az előző napon felhívtam a figyelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság e témakörhöz kapcsolódó első határozatában az október 4-én kihirdetett 21/1990. számú határozatában még a reprivatizálás esetében is lehetségesnek tartotta a volt földtulajdonosok pozitív diszkriminációját akkor, ha a diszkrimináció összeredménye az alkotmányos célok mevalósítása érdekében igazoltan kedvezőbb lesz, mint az összes tulajdonos egyenlő kezelése.
Nos, ez az Alkotmány céljaival igazoltan összhangban álló diszkrimináció volt az, amit a törvényjavaslat kidolgozása során nem érvényesíthettünk elég következetesen. Diszkriminációt építettünk be a volt földtulajdonosok és egyéb tulajdonosok közé, de nem célszerűen és nem kellőképpen igazoltan. Ezért érthető az Alkotmánybíróság VI. 3-án kelt 38/1991. számú határozatának szemrehányása. Az Alkotmánybíróság eszerint már kimondta, hogy a földtulajdon visszaállítása és más tulajdonosok részleges pénzbeli kártalanítása az Alkotmány 70/A §-ába ütközik. Hacsak nem bizonyítják a pozitív diszkrimináció alkotmányos indokoltságát az ott kifejtett szempontok szerint. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben megvizsgált dokumentumokban ilyen bizonyítékokat nem talált.
A most előterjesztett megoldás azonban, az én véleményem és a Kereszténydemokraták véleménye szerint, megfelel az Alkotmánybíróság elvárásainak. Üdvözöljük különös örömmel azért, mert megfelel azoknak az elveknek is, amelyeket az előbbiekben, mint kereszténydemokrata elveket, vázolni igyekeztem. Aki kizárólag azon az alapon kap kártalanítást, mert volt földtulajdonos volt, a kárpótlás mértékét tekintve közel egyenlő elbírálásban részesül azokkal, akik nem földtulajdonosok voltak. A különbségtétel, amelyik az árverési rendszerrel még tovább csökkenne, legalábbis nem kirívó, és nem haladja meg azt a mértéket, amely még belefér az Alkotmánybíróság által is többször hangoztatott törvényhozói szabadságba.
A jelentős diszkrimináció, most a módosítás nyomán is azoknak a volt földtulajdonosoknak a javára történik, akik a földet vállalkozóként kívánják, és szakképzettségük és egyéb tulajdonságaik folytán vállalkozói kockázatokkal is számolva képesek is használni, és akik így meghatározott célra, és a célt biztosító jelentős korlátozásokkal kapják meg a földet.
Ez a rendszer biztosítja azoknak a tulajdonos által vezetett életképes középgazdaságoknak a kialakítását, amelyeknek az Alkotmány céljaival való egybecsengését az alábbiakban vázolni igyekeztem. Szeretnék rámutatni arra is, hogy az egyházi vagyon megoldásával kapcsolatban a funkcionális elvet tekintjük alapvetően. Ez a funkcionális él cseng vissza ennél a módosító javaslatnál is, amennyiben a földet legalábbis a diszkriminált mértékben az kaphatja meg, aki azt funkcionálisan tudja használni és üzemeltetni.
Meg tudom érteni azokat az aggályokat, amelyek a licitálási rendszer ellen szólnak. Nem is a megoldás, hisz a megoldás még túl friss ahhoz, hogy részleteiben ismerjük, úgy gondolom a fogalom az, amely a parasztság gondolkodásában, a hangzása, a múltbeli emlékei folytán eleve visszatetszést szülhet. Úgy gondolom, hogy magyar irodalmi Nobel-díjat kapna most az, aki ennél jobb kifejezést vagy különösen jobb technikai megoldást tudna találni a diszkrimináció teljes megszüntetésére. Ennél jobb megoldást egyelőre én sem ismerek, azonban ezen a területen, azt hiszem, nyitottság van. Aki jobb megoldást tud, nyugodtan jelentkezhet, és előterjesztheti az ezzel kapcsolatos javaslatát.
Az Alkotmánybíróság határozatának a kisebb jelentőségű köreiben úgy gondolom, hogy az előterjesztett módosító javaslat könnyedén kiküszöböli az alkotmányellenességet. A fő kérdésekben pedig az elmondottak szerint kielégítően szünteti meg. Ezért a módosító javaslat elfogadását javaslom. (Taps.)
