GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP):

Full text search

GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP):
GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Szeretném emlékeztetni a Házat arra, hogy az ügyrendi vitában a szocialista pártnak az volt a véleménye, hogy az úgynevezett kárpótlási törvényt az Országgyűlésnek újra kellene tárgyalnia.
Kónya Imre, illetve az MDF előterjesztése bennünket arról győzött meg, hogy ez az álláspontunk helyes volt. Helyes volt, mert mint ahogy szóba került, ebben a javaslatban olyan koncepcionális elemek vannak, amelyek magukban rejtenek egy áldatlan és hosszan tartó ügyrendi vitát. Nevezetesen a Háznak arra a döntésére gondolok, amelyben úgy határozott, hogy az Alkotmánybíróság által kifogásolt részekkel logikailag összefüggésben lévő elemei a törvénynek módosíthatók. Most el kell döntenie a Háznak azt, hogy a beterjesztett javaslat logikailag összefüggésben van-e az Alkotmánybíróság állásfoglalásával. Úgy gondolom, hogy erről a kérdésről majd még vitatkoznunk kell.
Ennél is fontosabb azonban az, hogy megítélésünk szerint a törvényjavaslat maga és most a módosítás indoka, nevezetesen, hogy a tulajdonviszonyokat stabilizálni kell, ez valóban egy rendkívül fontos feladat, és ez az ország és ez a nemzet érdeke. Úgy gondolom, hogy ezzel mindenki, minden felelős politikai erő egyetért. Azt hiszem azonban, hogy nem a kárpótlásnak ezzel a módjával lehetne ezt a célt elérni, hanem elsősorban annak törvényi megfogalmazásával, hogy ebben az országban nem lesz reprivatizáció, s a tulajdonviszonyok tervszerű átalakításával lehet olyan helyzetet teremteni, amely többek között vonzóbb befektetési területet jelent a külföld számára is.
Tehát én úgy gondolom, az lenne a helyes, ha a kormánykoalíció és a Kormány ezeknek az elemeknek a végiggondolásával nyúlna ehhez az úgynevezett kárpótlási törvényhez, és meg kellene próbálni ennek kapcsán egy nemzeti konszenzust kialakítani a megoldás módjára, idejére és mértékére. Szeretném jelezni, hogy a szocialista párt, amennyiben érdemi vitára sor kerül ebben a kérdésben, ebből az alapállásból fog a törvényjavaslathoz, illetőleg a módosításhoz viszonyulni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi