TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP):

Full text search

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP):
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP): Köszönöm a szót, Elnök Úr, és köszönöm a csendet az ellenzéknek.
Igen Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, hogy rendkívül elszomorító az, amikor az ország sorsát eldöntő kérdésben egy olyan helyzet alakul ki, hogy vannak, akik azt mondják, hogy ennek a megoldása a kormánykoalíció dolga, és azt mondják, hogy az ellenzéknek ebből nem kell semmiféle szerepet vállalnia.
Én azt hiszem, amikor mi a választási hadjáratot az igen tisztelt ellenzékkel közösen megvívtuk az állampárt lebonthatósága érdekében, akkor valamennyien egyetértettünk abban a kérdésben, hogy olyan országot kívánunk építeni, amely az Európa Házba való bejutást teszi lehetővé. Ez pedig a tulajdonjog rendezése nélkül elképzelhetetlen.
Ezért én azt hiszem, valamennyiünknek, kormánykoalíciónak és ellenzéknek egyformán kötelessége, hogy keressük a legjobb megoldást, mert hiszen a tulajdonjog rendezése nélkül valóságos rendszerváltás nincsen.
Ami viszont a tulajdonjog rendezésének kérdését illeti, legyen szabad rámutatnom arra: számomra ott van a választóvonal, hogy ez a rendezés az állampárt kedvezményezettjeinek fogja-e a tulajdonjogot visszajuttatni, tehát a kifosztóknak, vagy a kifosztottaknak. Mert szerintem akkor beszélhetünk rendszerváltásról, hogyha a szocializmus évtizedei alatt kifosztottak fogják visszakapni a vagyonukat, és nem a kifosztóknak fogunk valamiféle jogi lehetőséget adni arra, hogy a vagyonukat tovább gyarapíthassák.
Teljesen világosan látni kell azt, hogy a licitálásos módszer, az árveréses módszer az idegen a magyar ember lélektanától, a magyar paraszt teljességgel alkalmatlan arra, hogy a saját tulajdonáért bárkivel meg lehessen versenyeztetni, hiszen a magyar parasztok jelentős részben kis falvakban, tanyákon eldugva élik az életüket, az életnek olyan rejtelmeiben, mint az árverés, nyilvánvalóan nem rendelkezhetnek olyan jártassággal, mint az állampárt évtizedeiben igen jelentős gyakorlatot szerző személyek. (Zaj.)
Ennek következtében, és azért is, mert én tartok attól, hiába mondja ki ez a módosított javaslat azt, hogy a kárpótlási jeggyel való versenyzés az egy személyhez kötött tevékenység, de én azt hiszem, nem rémképet festek fel akkor, hogyha arra hivatkozom, hogy sajnálatos módon várható lesz az, hogy tömegesen fogják megszerezni ezeket a jegyeket olyanok, akik megfelelő anyagi javakkal rendelkeznek, ennek következtében éppen a parasztság és a földjét megművelő vállalkozók fognak hátrányos helyzetbe kerülni, mert nem rendelkeznek kellő anyagi javakkal, nem rendelkeznek jártassággal, tehát egy igazán előnytelen helyzet fog kialakulni, de itt az előnytelen helyzet a földjüket megművelőket fogja sújtani. Tehát magyarán mondva ez az egész törvény tulajdonképpen az állampártot és annak kiszolgálóit fogja erősíteni a kifosztottakkal szemben.
Most beszélhetnék arról, hogy eleve bizarr ötletnek tartom azt, hogy megversenyeztetni valakit a saját tulajdonáért. Beszélhetnék arról, hogy vajon hányadrészét fogja tudni visszaszerezni a földjének, hogyha ennek a módosító javaslatnak a 22. szakasza azt mondja hogy a kikiáltási ár 3000 forint/aranykorona lesz, és ha ezen a kikiáltási áron vagy afelett nincs ajánlat, csak akkor lehet lemenni, és ha 1000 forint/aranykorona lesz a változatlan kiindulópont, de a kikiáltási ár 3000 forint, vagy afölött, akkor vajon hányadrészéhez fog tudni hozzájutni a károsult, a kifosztott saját tulajdonának.
Vagy tovább vethetném fel az egyéb felmerülő kérdéseket, hogy vajon mi lesz akkor, hogyha igénybe veszi az állami támogatást, de történetesen elhalálozik utána, akkor vajon hogy fog alakulni az állami támogatás kérdése.
Tehát azt kell, hogy mondjam, a mi számunkra, legalábbis személy szerint az én számomra, és mindazok számára, akikkel én beszéltem erről a megoldásról, elfogadhatatlan ez az árveréses, ez a licitálásos megoldás, mert ismétlem, ez nem a kifosztottak érdekében álló törvény.
Legyen szabad végül még arra utalnom, hogy hallottam itt különböző kritikai megjegyzéseket a Független Kisgazdapárt VI. hó 29-ei nagyválasztmányával kapcsolaban. Én úgy gondolom, hogy semmi megdöbbennivaló nincs azon, hogyha van egy olyan párt ebben a Parlamentben, amely a választóinak véleményét ki akarja kérni egy olyan sorsdöntő kérdésben, mint a kárpótlás ügye. Én azt hiszem, valamennyi pártnak ezt az utat kellene követnie. (Dr. Hack Péter: Már megtettük.) És rendkívüli módon csodálkozom azon, hogy Hack képviselő úr bekiabál a beszédembe, hogy ők ezt már megtették.
Akkor viszont elismerésemet kell kifejeznem, mert látnoki képességekkel rendelkezik Hack képviselő úr, ő már tudta, hogy Kónya frakcióvezető úr milyen indítványt fog előterjeszteni. (Gyér taps a Kisgazdapárt padsoraiban.)
Mi, bár nem rendelkezünk azon szürkeállományköteggel, mint a Szabad Demokraták Szövetsége (derültség) , de azért engedje meg, hogy a mi józan paraszti eszünkre hagyatkozzunk, és mi megkérdezzük a mi választóinkat, hogy mit szólnak ehhez a javaslathoz. És én azt hiszem, hogy nekünk most ki kell dolgoznunk olyan variációs lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik a Parlament számára a legfontosabb döntést. Önmagában azt, hogy ezt a kérdést minél gyorsabban megtárgyaljuk, feltétlenül helyeselnivalónak tartjuk, de úgy gondoljuk, semmilyen érv nem szól amellett, hogy adott esetben a mi választóink véleményét ki ne tudnánk kérni. Ezért én azt a személyes meggyőződésemet kívánom kifejteni, hogy VI. hó 24-e helyett, ami a törvény fölötti szavazás elképzelt időpontja, egy VII. hó 1-jei időpont sokkal inkább megfelelő lenne a kifejtett szempontokra figyelemmel. Köszönöm a türelmüket. (Taps a Kisgazdapárt padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi