BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF):

Full text search

BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF):
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Elnök Úr! Én tulajdonképpen kétperces hozzászólásra kértem volna lehetőséget Gerbovits úr fölszólalása után, de tekintettel arra, hogy ez nem így került bejegyzésre, néhány mondatban véleményezném, ami elhangzott, azon túlmenően is, amit Gerbovits úr mondott.
Ugyanis úgy érzem, hogy ez a vita megint egy rossz vágányba futott – nem először –, és valahogy képviselőtársaim ott kezdték, ahol a múltkor abba se hagyták, és mindenki mondja a magáét. Amíg az első körben azt hittem, hogy most már tényleg megértették képviselőtársaim azt, hogy ezt a törvényt valamilyen formában el kell fogadnunk, ezen a Parlament nem rágódhat tovább, és az ellenzék magatartása tulajdonképpen világos is lett utánam, az első kör után, legalábbis nekem, ugyanis őnekik nem kell megválaszolni arra a kérdésre, hogy hogyan csináljuk meg a dolgot, őnekik elegendő arra reagálni, hogy hogyan ne. Ez egyértelmű. Holott a kérdés más lenne, de hát erre a kormánypártoknak kell válaszolni.
Más a helyzet Kisgazda képviselőtársaim hozzászólásait illetően. Ugyanis meg kell érteniük, hogy az ő érdekük ennek a törvénynek az elfogadása.
Ezeket a módosításokat, amiket itt hallottunk, ezerszer végigrágtuk, tudják nagyon jól, hogy nem lehet keresztülvinni. Ómolnár képviselőtársam mint jogász, nyilván tudja, hogy ebben a módosításban, ami a Demokrata Fórumtól beadásra került, a közös nevező pontosan az az árverés volt, amelyik lehetőséget teremt mindenkinek, hogy földet, földtulajdont szerezzen, és ha ezt az egészet kiiktatjuk, akkor ugyanott vagyunk, ahol voltunk, szembekerülünk megint az alkotmányosság kérdésével. Szembekerülünk vele, és megint kimondható lesz, hogy ez alkotmányellenes.
Néha az embernek az az érzése, hogy itt nem egy törvénynek a részletes vitája folyik, hanem tulajdonképpen választási kampány folyik megint. Én azt kérném, hogy ezt hagyjuk abba, és legalább a kormánypártok értsenek abban egyet, amiben egyet kell érteniük, és fogadják el ezt a törvényt, és vegyék tudomásul, hogy ezt már nem lehet azon a széles vágányon futtatni, amin eddig, ugyanis azóta történt egy alkotmánybírósági döntés. Történt, és azt is tudjuk, hogy miért történt, nem akarom részletezni, nekünk ezzel kapcsolatban megvolt a vitánk. Kérem, hagyják abba ezt a vitát, és tegyék lehetővé, hogy a Parlament szerdán ebben az ügyben végre tényleg hozzon döntést, mert ez a parasztság és ez az ország érdeke, nem pedig az, hogy mi itt vitatkozzunk, és mindenki előhúzzon egy újabb ötletet, hogy van más. Nincs más. Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi