TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP):

Full text search

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP):
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP): Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Ház! Én azt hiszem, hogy először köszönetemet kell kifejeznem Kónya Imre képviselő úrnak és Balsai István igazságügy-miniszter úrnak, hogy megpróbálták közös platformmal kiigazítani, és megmagyarázni nekem a megmagyarázhatatlant. Ugyanis én rendkívül boldog lennék akkor, ha ez a kioktatás végeredményben egy olyan eredményben nyilvánulna meg, ami egyrészt az én számomra és a magyar nép számára is elfogadható lenne (derültség) de sajnálatos módon a licitálásos módszer a tulajdonjog visszaadása helyett nem elfogadható, ezt kénytelen vagyok Kónya Imre képviselő úrnak éppen úgy megmondani, mint Balsai István igazságügy-miniszter úrnak.
Akkor, amikor Kónya Imre képviselő úr arra hivatkozik, hogy az alkotmányügyi bizottságban arra az álláspontra helyezkedtem, hogy legyen minél gyorsabban kárpótlási törvény, ezt még akkor tettem, mielőtt a Demokrata Fórum ezt a javaslatát előterjesztette volna. Sajnálatos módon akkor még nem ismertem a Demokrata Fórumnak a licitálásos módszerre vonatkozó előterjesztését, mert ha ismertem volna, akkor meg tudtam volna mondani Kónya Imre képviselő úrnak, hogy hiába fogja előterjeszteni ezt a javaslatot, lehet, hogy a miniszter úr el fogja fogadni, de a kisgazdapárti képviselők egy része, aki úgy gondolkodik, mint én, semmiképpen sem fogja elfogadni és különösképpen nem fogja elfogadni a magyar nép. (Derültség.)
És amikor én erre felhívom Kónya képviselő úr figyelmét, akkor rá kell mutatnom arra: ha egyszer az ő indítványa olyan, amely elfogadhatatlan az érintettek számára, a kifosztottak számára, azok számára, akik várják vissza a tulajdonukat, e helyett Kónya képviselő úr ajánl nekik egy licitálást, azt, hogy szálljanak a saját tulajdonukért egy olyan csatába, amelyet eredményesen semmiképpen sem vívhatnak meg, akkor azt hiszem, rendkívül helytelen módszer az, ha Kónya képviselő úr arra kíván utalni, hogy a nép által igényelt módszer, megoldás, a reprivatizáció, a tulajdon visszakérése alkotmányellenes, és alkotmányos az, amit senki helyesnek, senki jónak elfogadni nem tud.
Ezért, a legnagyobb sajnálatomra – bár elhiszem, hogy Balsai igazságügy-miniszter úr és Kónya képviselő úr ragyogó megoldásnak tartják az általuk kiötlött licitálásos módszert –, mint alkalmatlant, mint a nép nyugalmát feldúlót… (zaj) …, mint az ország gazdaságát tönkretevő indítványt, kénytelen vagyok elutasítani. (Zaj.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi