MATYI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ):
MATYI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ):
MATYI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahhoz, hogy a csődtörvény hatékonyan és jól működjön, kettős feltétel kell: egyrészt magának a törvénynek kell koherensnek, az egyéb viszonyoknak megfelelőnek lenni, másrészt a gazdaságban meglévő külső körülményeknek, illetve a külső szabályozásnak kell olyannak lenni, hogy egy csődtörvény jól és hatékonyan tudjon működni.
Ami a törvényi feltételeket illeti, tudni kell, hogy a csődjog szabályozása már a római jogban megjelent, amelyben egyértelműen az adós és a hitelező magánviszonyának tekintették a csődviszonyt: a 12 táblás törvény szerint a pretori eljárásban, amennyiben az adós nem tudott teljesíteni 60 napon belül, abban az esetben akár rabszolgának is el lehetett adni. Lényegében ez az egyértelműen hitelezői védelem egészen a XIX. század végéig fennmaradt, és a XX. század jogfejlődése során és ezen belül is inkább a XX. század második felében alakult ki az a szemlélet, hogy egyre inkább elkezdte a jogi szabályozás figyelembe venni az adós érdekeit, és az egyértelmű hitelezői védelemről áttért arra, hogy figyelembe vette az adósnak is az érdekeit.
Ennek következtében lényegében a csődeljárás két szakaszra oszlott. Egyrészt egy reorganizációs szakaszra, amikor még a vállalatot – a fizetésképtelenség állapotába vagy a fizetésképtelenség-közeli állapotba került vállalatot – megpróbálták különböző módszerekkel talpraállítani, és amennyiben ez nem sikerült, akkor lép be az eljárás második szakasza, a tényleges csőd, a jelenlegi törvényjavaslat szerint a fölszámolási eljárás.
Ennek a törvénynek szerintünk alapvető hibája, hogy habár figyelembe veszi ezt az európai jogfejlődést, és tényleg beépít egy reorganizációs szakaszt, kicsit átesett a ló túloldalára, és a hitelezői védelmet számtalan ponton lazítja, illetve indokolatlan mértékben háttérbe szorítja.
A mai gazdasági körülmények között, amikor az egyes vállalatok, vállalkozások olyan hatalmas tőkét is képesek összpontosítani, mint akár Magyarországon, akár az európai viszonylatokban ez tapasztalható, előáll az a helyzet, hogy a csőd alá vonható tömeg mennyisége – vagyontömeg mennyisége – egyszerűen kevés arra, hogy a hitelezőket bármilyen mértékben kielégítse. Az esetek túlnyomó többségében Nyugat-Európában a csőd alá vonható vagyon a hitelezők hitelállományának 2-3%-ára, jobb esetben 10%-ára elegendő.
Ezt Nyugat-Európában a következő módszerekkel próbálják orvosolni, amit a jelen törvény megkerül, mert ténylegesen egy nagyon fájdalmas és egy nagyon nehéz eljárást takar. Az alapkérdés az, hogy mi az, ami a csődeljárás alá vonható. A magyar törvényjavaslat szerint a felszámolási eljárás teljes költsége. A felszámolási eljárás alá tartozik a törvényjavaslat szerint a felszámolási eljárás hosszú folyamatában, ami várhatóan két évet minimum ki fog tölteni, az állandó bérfizetés és az állandó egyéb járadékok és járulékok fizetése. A nemzetközi gyakorlatban elterjedt, hogy bérjellegű juttatásokat csak négy hónapig, a csőd bejelentését követő három-négy hónapig - Németországban három hónapig, Angliában négy hónapig – lehet csak fizetni. Ez egy nagyon lényeges szempont, mert ez az, ami lehetővé teszi, hogy az eljárás elhúzódása miatt a csőd alá vonható vagyon ne olvadjon el, és így a hitelezők bármilyen formában is vagy bármilyen kismértékben, de mégiscsak kielégítést nyerjenek az általuk nyújtott hitelre.
Meg kell állapítani, hogy ugyanakkor ezeknek az országoknak a csődjoga ismeri azt, hogy a munkavállalók is valamilyen szerepet kapjanak a csődeljárásban, abból a megfontolásból, hogy egyrészt igazán eredményes csődeljárást, elszámolást, reorganizációs eljárást akkor lehet végrehajtani, ha az ott dolgozó emberek is valamilyen formában érdekeltté válnak ennek az eljárásnak a sikerében, másrészt, mivel ennyire kemény az őket megillető bér- és járulékfizetés, ezért például Franciaországban arra is lehetőséget adnak, hogy amennyiben a vállalati tanács nem tud megállapodni a hitelezőkkel, illetve a vállalati menedzsementtel egy ilyen csődeljárás során, akkor rendkívüli jogorvoslattal a munkaügyi bírósághoz forduljanak.
Tehát ennek a kardinális kérdésnek a kezelésére két oldalról közelítenek a fejlett nyugati csődeljárások. Egyrészt korlátozzák a bérkifizetés lehetőségét, másrészt nagyon komoly jogosítványokat adnak az adott vállalkozásnál, vállalatnál dolgozó munkavállalók részére.
Ezt a kérdést a Kormány törvényjavaslata teljes mértékben megkerüli, semmilyen formában nem próbálja ezt kezelni, így várható, hogy a csőd-, illetve felszámolási eljárások elhúzódása következtében a csőd alá vonható vagyon szép lassan el fog fogyni, és gyakorlatilag a hitelezők csak minimális mértékben jutnak hiteleiknek a kielégítéséhez.
Következő fontos, és ebben a törvényben hiányzó jogintézmény a csődbiztos jogintézménye. Akkor, amikor egy vállalat csődöt jelent, fizetésképtelenséget jelent az esetek 95%-ában, de talán teljes egészében élő intézmények, amelyeknek van rendelése, amelyek dolgoznak, csak vagy végleges, vagy átmeneti jelleggel fizetésképtelenség állapotába kerülnek. A jelenlegi törvény teljes mértékben megtiltja nekik, hogy bármilyen formában is fizessenek, csak a már előbb említett munkabérekkel kapcsolatban ad erre lehetőséget.
Álláspontunk szerint ez egy rossz megoldás. Erre szintén csak a fejlett nyugati ország gyakorlatára tudok hivatkozni: ezt a kérdést úgy oldják meg, hogy csődbiztost állítanak a hitelezők, akikben a hitelező megbízik, és ezek biztosítják a vállalatnak azt a lehetőséget, hogy ha adott esetben ebben az időszakban egy tényleg jó üzleti lehetőség is belép, akkor szerződést köthessenek, teljesíthessenek, mert a hitelezőnek is az az érdekes, hogy a vállalat a lehető leggyorsabban túlkerüljön ezen a válságos állapoton, mert igazándiból csak ebben az esetben jut ő is a hiteleinek a megtérüléséhez.
Alapvető gond ezzel a törvénnyel kapcsolatban még az is, hogy a felszámoló kijelölését teljesen a Kormány hatáskörébe vonja. A Kormány állítja össze a listát, ő jelöli ki a felszámolási biztost, és a hitelezőknek ebbe semmiféle beleszólása nincs. Módosító indítványomban ebben a kérdésben megpróbálunk egy általunk jónak tartott megoldásra is javaslatot tenni, mert alapvető érdek, hogy a hitelező és a felszámoló közötti viszony ténylegesen bizalmi viszony legyen, és bizalmi viszony legyen – már amennyire ez egy ilyen eljárásban elképzelhető – az adós és a hitelező közötti viszony is.
További problémája ennek a törvénynek az, hogy amennyiben mi egy gyors felszámolási eljárást akarunk, akkor ki kell emelni, hogy hova telepítjük a jogosítványokat, a felszámolóhoz vagy a hitelezőhöz. Hihetetlenül lassúvá teheti az eljárást az, amikor két hitelezői választmányt is lehet alakítani, s a hitelezők egymással szemben is tudnak igazándiból menni két választmány között. Amikor a hitelezőknek két társasága megállapodásra jut, akkor ők külön-külön is tárgyalhatnak az adóssal. Ezért álláspontunk szerint csak egy hitelezői választmányt lehet alakítani, és csak így lehet ezt a kérdést kezelni, hogy a hitelezők előbb egymás között jussanak egyezségre, s így tudják az adóssal szemben is az egyezségüket megkötni.
Szintén alapvető hibája a törvénynek, hogy az egyéni csőd hiányzik belőle. Tardos Márton képviselőtársam már említette, hogy Nyugat-Európában az egyéni vállalkozók, a csak magánszemélyekből álló s nem jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok felszámolása esetén a törvény nagyon pontosan meghatározza, hogy mi az a személyes vagyon, amelyre a felszámolási eljárás nem terjedhet ki. Ezt a kérdést ez a törvény szintén teljesen megkerüli.
Ha az Európai Közösséghez szeretne csatlakozni Magyarország – ezzel itt a Parlamentben helyet foglaló hat párt egyetért –, akkor nagyon aggályos, hogy ez a törvény semmilyen vonatkozásban nem tesz említést a nemzetközi viszonylatokról. A csődeljárás Európában egységesül. Van olyan állam – pl. Ausztria –, ahol bilaterális szerződésekkel próbálják megoldani ezeknek a kétoldalú, illetve nemzetközi érdekeltséggel rendelkező vállalatok csődbe kerülésének kérdését. Várhatóan 1992-ben bizonyos nemzetközi szerződések fogják ezt szabályozni. Álláspontom szerint ennek a törvénynek erre utalni kellene.
A másik, immáron a törvényen kívüli alapvető gond a csődtörvény működésével kapcsolatban, mindenki nagyon sokat remél ettől a törvénytől, és félő, hogy nem vagy nem úgy fogja hatását kifejteni, ahogy ez a remény most a kormánypárti képviselők oldaláról megnyilvánul.
Az első alapvető akadálya annak, hogy ez a csődtörvény hatékonyan s jól működjék, a tulajdonviszonyok rendezetlensége. Itt például csak az állami vállalatok kezelői jogának a kérdésére szeretnék utalni. A törvény – egyesek vitatják – valószínűleg lehetőséget ad arra, hogy az állami vállalatok kezelői jogát kivonja a csődeljárás alól, holott ma mindannyian tudjuk, hogy jelzáloghitel esetében – döntően az állami vállalatokat tekintve – pont ez a kezelői jog bír anyagi fedezettel, így nagymértékben veszélyezteti szintén a hitelezők pozícióját az, ha ezt a kezelői jogot kivonjuk a csődeljárás alól.
A másik lényeges probléma, amit szintén nem ennek a törvénynek, hanem az egész gazdaságpolitikának kellene kezelnie, a vállalkozások születésének a mechanizmusa. Igazándiból akkor van értelme, s akkor tud hatékonyan, és a nemzetgazdaság szempontjából pozitív hatást kifejtve érvényesülni egy csődtömeg, ha a másik oldalról nagymértékben biztosítva van az új vállalkozások születésének a lehetősége, ha arra a mechanizmus rendelkezésre áll, hogy egy nagy vállalat összeomlása ne temesse maga alá az életképes fejlődő kis és közepes cégeknek az egész sorát. Álláspontom szerint ez ténylegesen nem ennek a törvénynek, hanem a Kormány gazdaságpolitikájának kellene szolgálni, s meggyőződésem szerint ezt az elmúlt egy évben a Kormány nem vette kellőképpen figyelembe, és félő az, hogy a csődtörvény úgy fog érvényesülni, hogy egyszerűen egy nagyvállalat csődje maga alá temet számtalan kisvállalkozást is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps balról.)
