MÉSZÁROS ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sem pénzügyi szakember, sem pedig közgazdász nem vagyok, adófizető állampolgárként viszont följogosítva érzem magam arra, hogy adókérdésekben is megnyilatkozzak. Némileg emberi jogi bizottsági tagságom is indít erre, bár nem a bizottság nevében szólok. Van ugyanis összefüggés az emberi méltóság, a szabadságok és az adók között.
Emlékeztetem tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy 1215-ben, az ún. Magna Charta megszületésekor is az angol főrendek egyik első cselekedete volt ebben a Chartában az, hogy korlátozzák a király adókivetési jogát. De még ha az ószövetségi Gedeon példáját is nézzük, azt, hogy éppen a búzája elrejtésével volt foglalatos, hogy kivonja azt a Midiániták sarca alól, azaz láthatatlan jövedelmet termelt, eközben látogatta meg a Teremtő. Természetesen nem azért, hogy az adóhivatal elé vigye, hanem éppen azért, hogy elhívja népe megszabadítására. Még több példával is igazolni lehetne, hogy az adózás kérdése sokszor ütköző területe volt az állami önkénynek és az emberi szabadságnak. Egy adóvita kapcsán jó ezekről az előzményekről, ezekről a hagyományokról nem elfeledkezni.
Na most, tisztelt képviselőtársaim, az eddigi szónokok már sok pénzügyi és gazdasági kérdést felvetettek, feszegettek, én inkább néhány általánosabb politikai megjegyzést szeretnék tenni.
Mivel az adók a költségvetés bevételi oldalát képezik, lehetetlen róluk a másik oldal, azaz a költségvetés kiadási oldala nélkül beszélni. A kiadási oldal ésszerűsége az ugyanis szerintem, amely egy adótörvényt elfogadhatóvá tehet. Előrebocsátom, tudom, hogy másfél év alatt nem lehetett pénzügyi és gazdasági csodát létrehozni kis hazánkban, még normális körülmények között sem, és különösen nem a megörökölt gazdasági csődtömeg és államadósság mellett.
Tehetett volna azonban olyan lépéseket a Kormány, amelyek reményt ébresztettek volna abban, hogy itt és most valami új kezdődik el. Ilyen lépés lehetett volna, ha az elmúlt másfél év alatt a Kormány alaposan újragondolja azt, hogy milyen feladatokat kell az államnak ellátnia, ezekhez milyen intézményi eszközök kellenek és milyen mértékben tudja ezek finanszírozását megoldani.
A Kormány azonban – tisztelt hölgyeim és uraim – mind a mai napig adós maradt a költségvetés kiadási oldalának alapos újragondolásával. A bizalomerősítő lépések elmaradtak, pedig a választóktól rendszerváltoztatásra kapott felhatalmazást a Kormány. Ehelyett azonban egyre inkább, egyre levakarhatatlanabb formában kozmál ránk a régi rendszer. A Kormány ahelyett, hogy hozzálátott volna a behemót állam és az állami beavatkozások radikális leépítéséhez, inkább hatalma aládúcolására használja föl a kommunista korszak örökségeként ölébe hullt vagyontömeget, hierarchikus szervezeti és viszonyrendszert.
Az eltelt másfél év világossá tette számomra azt, hogy választások ide, választások oda, az ellenfél nem változott. Az ellenfél továbbra is az ideologikus központosító etatizmus, a természetes folyamatokba való tudálékos állami belenyúlás, a szolidarisztikus értékekre hivatkozó intézményi gyámkodás, pazarlás, a burjánzó bürokrácia. Azaz, Magyarországon érintetlen maradt a szocialista konszenzus – utalt erre előbb Szabó János képviselőtársam is. Ő pártállami idők folytatását vélte felfedezni egy ingatlanforgalmat korlátozó rendelkezéssel kapcsolatosan. Bár most erre "jobbközép" címkét ragasztottak a politikai éleslátás megzavarása érdekében. A lényeg azonban nem változott: az állam változatlanul elvonja az egyénektől jövedelmük nagyobb részét, hogy aztán tetszése szerint fordítsa erre vagy arra.
Tisztelt Ház! A jövedelemadó csak egy része az elvonásnak. Nem lehet az egész elvonási rendszertől elszakítva szemlélni. Együtt kell látni az egész elvonási rendszert, jövedelem-, társasági -, föld-, gépjárműadóstól, áfástól, tb-stől, nyugdíjjárulékostól, munkavállalói járulékostól, benzinbe épített útalapostól – és még lehetne sorolni a különböző jogcímeket.
Csak a jövedelemadót nézve ki lehet ugyanis mutatni grafikonon, hogy enyhült a progresszió, és ki lehet még sok mindent mutatni grafikonon. Épp a héten is láttam egy grafikont egy más vonatkozásút, ahol éppen azt mutatták ki, hogy képes a Parlament 20 vagy 30 törvényt még elfogadni decemberben, ugye. Tehát a grafikonon sok mindent ki lehet mutati.
Néhány vezérszónok azonban elmondta már a jövedelemadóról, hogy annak összes elemét, így a kedvezménymegvonásokat, költségelszámolási szabályokat együtt nézve valójában növekszik az adóteher.
Tisztelt Ház! A legmérsékeltebb becslések szerint is egyénenként több mint 50%-ot teszi ki a különböző pénzelvonások együttes mértéke. Képzeljék csak el, minimum fél évet kell ingyen robotolni. Ha az elvonás 50%-nál több – hangsúlyozom, az 50% is rendkívül sok lenne –, az elvonás válik főszabállyá és a pénznek az állampolgároknál maradása pedig kivételessé.
Ha egy kicsit erősebben akarok fogalmazni, ez azt a látszatot kelti, mintha a pénzem nem az enyém lenne, hanem az államé, amely nagy kegyesen megengedi nekem, hogy egy részét megtartsam, de ezt is csak azért, hogy holnap újra tudjak dolgozni, és bevételt termelni az államnak.
Magánvéleményem, hogy ebből a szempontból nézve a kedvezmények megvonása a szabadság még meglévő morzsáinak elvesztését jelenti. A kedvezmények megvonása, bármennyire is kívánatos lenne ez liberális szemmel, és igazán tudnám támogatni, csak akkor lehetséges és akkor jogos az adóztatás egységesítése érdekében, ha ezzel együtt érzékelhetően csökken az adó mértéke. Enélkül ugyanis a kedvezmények megvonása burkolt adóemelést jelent.
Talán, mert nem vagyok pénzügyi szakember, engem megdöbbent az előterjesztéseken átsugárzó azon szemlélet, amely a bevételeket minden áron a kiadásokhoz akarja igazítani. Lehet, hogy naiv vagyok, de én úgy gondolom, hogy az a normális, ha főszabályként a kiadásokat igazítjuk a bevételekhez. Az állam is csak addig nyújtózkodjék, tisztelt hölgyeim és uraim, amíg a takarója ér. Ha ezen a területen nem következik be szemléletváltás, akkor az állam továbbra is kénye-kedve szerint költekezhet. Ennek eredménye pedig évente új adószabályok és a meglévők éves módosítása.
Tisztelt Ház! Ha valamivel el lehet lehetetleníteni a vállalkozókedvet, akkor az a pénzügyi politika kiszámíthatatlansága. Ha évente új adótörvények keletkeznek, akkor vagy elriasztjuk a vállalkozókat a vállalkozástól, vagy hogyha nem, akkor rablógazdálkodásra kényszerítjük őket.
Többször hallani kormánypárti oldalról, hogy a jövedelemadó törvényjavaslat befektetésbarát. Vizsgáljuk meg ezt a kijelentést. Valóban tartalmaz kedvezményeket a törvényjavaslat a részvénytársasági befektetések vonatkozásában, ezeket azonban nem terjeszti ki más vállalkozási formákra, például a korlátolt felelősségű társaságokra. A részvénytársaságok ezen egyoldalú előnyben részesítése szerintem a versenysemlegességet sérti, és egy igen kemény protekcionista intézkedés. Kifejezetten az új kezdeményezéseket sújtja, hiszen köztudott, hogy az rt.-k, vagyis a részvénytársaságok általában a privatizálásra kerülő volt vállalatokból jönnek létre, míg a klaszszikus magánkezdeményezések inkább a kis tőkeerejű kft.-kben öltenek testet.
Mi rejlik e mögött a diszkrimináció mögött? A Kormány arra hivatkozik, hogy a kft.-k területén sok a visszaélés. Egyeseknél ez bizonyára így van, de egyesek miatt az egész szektort büntetni kollektív elmarasztalást jelent, ami megengedhetetlen egy jogállamban, ilyen ügyekben szerintem egyedileg kellene eljárni. Ha meg nem ez a valódi ok, akkor nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a volt vállalatvezetői lobby eredményesen működik tovább.
Azt is hallani, hogy a törvényjavaslat családpárti. De hogy lehet családpárti egy olyan törvényjavaslat, amely azt mondja, hogy a lakáseladásból származó bevétel a jövőben csak akkor lehet adómentes, ha azt az eladó a saját lakásába fekteti be újra, mármint a saját megveendő lakásába, viszont ez a mentesség már nem illeti meg, ha gyermekei számára vesz a bevételéből lakást.
Tisztelt Ház! Végezetül azt szeretném elmondani, hogy nem hiszem, hogy van, aki szeret adót fizetni, az adófizetés nem is lehet szeretet kérdése. Más szájízzel fizet viszont adót az, aki tudja, hogy az adójával takarékosan bánnak, azt ésszerűen használják föl.
Mint a beszédem első részében hangsúlyoztam, az adózási készséget álláspontom szerint csak a kiadási oldal és az állam feladatvállalásának teljes újragondolásával lehet javítani. Ez azonban mind a mai napig elmaradt. Az pedig, ami helyette történik, például Eörsi Mátyás képviselőtársam által tegnap említett módfelett érdekes és gyanús költségvetési kérdőjelek, avagy az APEH létszámának a jövő évi tervezett több mint ezer fővel történő megemelése – 6350 főről 7460 főre –, és a bürokratikus megkötöttségek szigorítása sajnos nem az adómorált fogja növelni. Mindannyiunk felelőssége, hogy ez ne így legyen. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
