SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)
SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)
SZABÓ IVÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A személyi jövedelemadó kapcsán két kérdésben szeretnék véleményt nyilvánítani. Az egyik a mezőgazdasági kistermelők kérdése, amelyben egy módosító indítványt is volt szerencsém előterjeszteni. Nagyon sok vélemény elhangzott itt, és a gazdasági bizottságban az a lefolyt vita, amelyik ezt a részét elfogadhatatlannak ítélte a törvénynek, indított arra, hogy egy olyan megoldást próbáljak keresni, amelyik elfogadható mind a pénzügyi kormányzat, mind pedig annak a tényleges helyzetnek megfelelően, ami az országban a mezőgazdasági kistermelőknél fennáll.
A törekvéssel teljes mértékben egyetértek, még azzal is, hogy – ha annak a megvalósítási realitásai megvannak – az új 150 ezres jövedelemből való leírhatósági kvóta előnyösebb volna, ha ennek az előfeltételei adva volnának. Úgy érzem, hogy egy forduló nappal nehezen képzelhető el, hogy a mezőgazdasági kistermelők jelentős részénél valamiféle naplófőkönyv vezetése, a teljes számlaadási kötelezettség mindenütt biztosítható volna. Azonban azt sem szeretném, hogy ez a kérdés évről-évre mint normatív adórendszer és annak a reformja őrült ellenkezéseket kiváltva felvetődjék a Parlamentben, ezért ennek a kérdésnek a megoldására – egyébként a bankörvényeknél is megszokott módon már – azt az áthidaló megoldást szeretném javasolni, hogy 1992-ben a korábbi ötszázezer forintos jövedelemhatárig történő adómentesség, illetőleg az új beterjesztés szerinti jövedelemből való leírhatósági szabály párhuzamosan éljen azzal, hogy a mezőgazdasági kistermelést folytató választhat, hogy melyik szisztéma szerint fiezeti meg az adóját, azzal a kikötéssel, hogy a régi szabály 1992. december 31-ével megszűnik, és adtunk egy év átállási lehetőséget arra, hogy a szükséges adminisztrációs alapismeretek, az ehhez szükséges, adott esetben nyomtatványok, számlaadási struktúrák ki tudjanak alakulni ebben a szférában is.
A másik kérdés olyan, ami a szellemi foglalkozásúaknak azzal az adójával foglalkozik, amivel Mécs Imre képviselőtársam is az előtt foglalkozott, és amire vonatkozólag Szűcs István is beadott módosító indítványt. Meg kell mondanom, hogy én is nagyon erősen támogatom a szellemi foglalkozásúak – a művészektől egészen a műszaki értelmiségig bezáruló – tevékenységének a támogatottságát, azonban be kell vallanom, hogy ezt a kérdést én teljesen másképpen látom, mint az előttem szólók, és mint ahogy a módosító indítvány is a meglévő rendszert kívánja életben tartani.
Kérem, megpróbálom elmondani a gondolkodásmódomat, mit jelentett a jelenlegi rendszer, én hogy látom, mit eredményez az új rendszer, és hogy van ebből kiút. Kérem, én azt hiszem, hogy valahol annak az adózási rendszernek, amelyik eddig élt, valahol a gyökerei oda nyúlnak vissza, hogy ha nem is az utolsó 8–10 esztendőben, de korábban a pártállam idején a szellemi munkának, az értelmiségi tevékenységnek bizonyos mértékig egy degradálása volt tapasztalható, lebecsülése volt, illetőleg azonos szintre hozása egyéb tevékenységekkel. Nem szeretnék semmilyen szakmát lebecsülni, de valahol a találmányok, a művészeti tevékenység, a szakértői tevékenység egy szintre került egy sokkal alacsonyabb rendű tevékenységgel, mert a társadalom előtt a szellemi munka értékét le kellett szállítani valamilyen okból, ideologisztikus megfontolásból következően.
A 70-es évek végén, a 80-as évek elején alvó tény az, hogy a műszaki és szellemi értelmiségnek jelentős része a saját érdekérvényesítése folytán ezt a tarthatatlan állapotot kezdte feloldani, és készség is volt a kormányzatban arra, hogy ezt feloldja, de ezt az ideológiai határt átlépni, hogy felértékelje a szellemi munkát, erre egyszerűen saját csapdájánál fogva nem volt képes. Ezért elkezdte a megtartott alacsony szintű értékelés mellett az asztal alatt adókedvezményekkel dugott pénztöbbletekkel ezt a tevékenységet támogatni.
Nézzük meg, hogy miből indul ki az egész. Bármilyen szellemi tevékenységet folytató abban érdekelt, hogy ő bizonyos jövedelmet meg akar szerezni. Kérem, a jelenlegi rendszerben mi történik? Azt mondják, hogy kap százat, abból szélső értékben, ha valóban nincsenek költségráfordításai, mert még egy ceruzát sem kell vennie, tiszta szellemi tevékenységről van szó, eleve 65 már adómentes, mert ez költségátalányként nem kerül az adó alá, a maradék 35%-nál feltételezem azt, hogy egyéb okokból olyan jól keres, hogy beesik a 40%-os adósávba, és ebből származó jövedelme még további 21. Tehát azt jelenti, hogy ma egy szellemi tevékenységet folytató, a régi adójogszabályok mellett, 100-ból 86-ot tud maximum realizálni. Én, mint jövedelemszerző, az én pozíciómban arra törekszem, hogy ezt a 86-ot megkapjam. Nem a 100-ra törekszem, a 86 érdekel engem. Az új adórendszerben, ha arról beszélünk, hogy én ezt a 86-ot meg akarom kapni, és most is a 40%-os plafonadósávba esem egyébként, más okból kifolyólag, tessék utánaszámolni, 142-őt kell kapnom ugyanazért a tevékenységért, és én ugyanúgy a 86-omnál vagyok, mint a korábbi rendszerben. Semmiféle jogszabály a szellemi tevékenységet sem maximált árban, sem fix árban nem rögzíti, tehát senki nem mondhatja azt, hogy nem lehet realizálni ezt a jövedelmet azért, mert valamilyen előírásba ütközik. Egyetlenegyet jelent a szellemi tevékenység, ha az valóban szellemi tevékenység, valóban megéri, mert az olyan találmány, mert az olyan produkció, az olyan szerző jogdíja, akkor tessék 142-re a szintet felemelni, és a szellemi munkát értékeljük fel, és ne adókedvezményben adjuk meg azt, hogy kereshessen az, aki éppenséggel ilyen tevékenységet folytat.
Értékeljük fel a szellemi munkát, és akkor a helyén lesz az új normatív adórendszerben is ez a kérdés. Ez szerintem a megoldás és nem az, hogy fenntartjuk a régit, mert ezzel mesterségesen alacsony szinten tartjuk a szellemi tevékenységet. Hozzátéve, hogy mint minden eltérő jogszabály, mérhetetlen csalások tömkelegére ad lehetőséget. Mi piacgazdaságot és versenysemlegességet hirdetünk, de valós példán el lehet mondani, hogy egy olyan ember, akinek van szakértői bizonyítványa arról, hogy ő érintésvédelmi szakember, ugyanazt a falvésést és villanyvezeték-húzást megcsinálja, mint egy villanyszerelő szakmunkás, sokkal olcsóbban, a versenyben kiszorítja a másikat, miközben ő ugyanakkora jövedelemtulajdonos lesz. És ki fizet rá? Az állam. Kérem a jelenlegi rendszer fenntartása nem a szellemi tevékenységet végzők, hanem az azt igénybe vevők támogatását jelenti, mert csak százat kell fizetni egy olyanért, ami a piacon valójában 142-t ér. Mivel a szellemi életben a megrendelők nagy része, a vállalatok, vállalkozások nagy része, hitünk szerint, rövid időn belül és már most is jelentős részben a magánszférába tartozik, nem látom indokoltnak, hogy a magánmegrendelők, a magánszakértőt igénybe vevő magánszemélyek vagy magánvállalatok, vegyesvállalatok állami támogatást kapjanak ahhoz, hogy szakértőt tudjanak igénybe venni vagy valamilyen más juttatást tudjanak az embereknek adni.
Ezért meg kell mondanom, meg kell védenem azt a jelenleg benyújtott törvénytervezetet, amelyik a normatív rendszert kívánja életbe léptetni és a szellemi tevékenységet a helyére rakva értékén kell eladni és megvenni, és mindenki a pénzénél van, nota bene, még az állam is. (Taps.)
