ELNÖK (Dornbach Alajos)

Full text search

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): Tisztelt Országgyűlés! Számos módosító javaslat érkezett, amelyekről az alkotmányügyi, a gazdasági, a költségvetési az önkormányzati és a környezetvédelmi bizottságok 3778-as számon együttes jelentést nyújtottak be.
Wekler Ferenc képviselő úr a Szabad Demokraták Szövetségétől jelezte, hogy álláspontja szerint a képviselők kétharmadának "igen" szavazata szükséges a most Salamon képviselő úr által felsoroltakon túl a 4. § minden rendelkezéséhez, az 5. § minden rendelkezéséhez, a 11. § (1) és (2) bekezdéséhez és a 15. §-hoz.
A kétharmados szavazás rendjéről az Országgyűlés határoz. Figyelemmel az eltérő álláspontokra, szavazásra teszem föl Wekler Ferenc képviselő úr álláspontját.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e Wekler Ferenc képviselő úr álláspontjával. Kérem, szavazzanak! (Megtörténik.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 117 "igen" szavazattal, 165 ellenszavazattal 19 tartózkodás mellett az indítványt nem fogadta el.
Most szavazni fogunk az alkotmányügyi bizottság javaslatáról a Salamon képviselő úr által ismertetettek szerint. Kérem, szavazzanak! (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 254 "igen" szavazattal, 26 ellenszavazattal, 14 tartózkodással a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy abban az esetben, ha legalább két bizottság az egyes módosító javaslatokat nem támogatja és a többi bizottság nem foglalt állást, az egyszerűség kedvéért "a javaslatot egyik bizottság sem támogatja" fordulatot fogom ismertetni. Ugyanakkor, ha a javaslatot legalább két bizottság támogatja és a többi nem foglalt állást, abban az esetben "valamennyi bizottság támogatja" megjegyzéssel fogom kommentálni.
Következik Deutsch Tamás képviselő úr javaslata a jelentés 1., 3., 4., 6., 8., 17., 22., 25., 27., 31., 32., 34., 36., 37., 39. és 42. pontokban foglalt javaslata szerint a törvényjavaslat címének módosítására, illetőleg az 1. § helyébe új rendelkezés, továbbá a 2–14-ig terjedő paragrafusok elhagyására, illetőleg a 15. § (2) bekezdés b) c) d) e) pontjaira vonatkozó rendelkezések elhagyására. Felhívom figyelmüket, hogy a jelentés egyes pontjaiban a törvényjavaslat egy-egy paragrafusát, illetőleg bekezdését Deutsch Tamással azonosan más képviselők is elhagyni kívánják.
Arra figyelemmel azonban, hogy ez esetben nem a koncepcióhoz kapcsolódó képviselői szándékról van szó, az Országgyűlés a megfelelő helyen ezekről külön fog határozni.
Deutsch Tamás képviselő úr javaslatának lényege: a Magyar Köztársaság Kormánya az 1996. évben nem rendez világkiállítást és szakkiállítást. Egyik bizottság sem támogatja. Miniszter úr egyetért-e?

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi