KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:

Full text search

KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:
KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Köszönöm. Elnök Úr, Tisztelt Országgyűlés!
Képviselőtársam említette, hogy harmadízben fordul problémájával a tisztelt Házhoz, ha nem is ehhez a Házhoz. Ebben nyilván benne van az a reménye is, hogy utoljára kell ezen a fórumon megkongatnia a vészharangot. Remélem, így lesz, bár válaszom egyelőre kevés konkrétumot fog tartalmazni.
A diagnózissal teljes mértékben egyetértek. A megoldás nehézségeire munkatársaim több mint két oldalnyi információban hívták fel figyelmemet – ennek elmondásától most megkímélem a képviselőt és a tisztelt Házat. (Szabad György: Helyes!)
A kérdésből azonban világosan kitűnt enélkül is, hogy hosszú távú, megnyugtató megoldás a főváros és a ráckevei Duna-ág melletti települések teljes körű, három fokozatú szennyvíztisztításának a biztosítása lehet. Nyilvánvaló azonban az, hogy ez milliárdokba kerül, és elsődlegesen a főváros, másodsorban az érintett önkormányzatok és harmadsorban pedig a kormányzat felelőssége. Azonban ezt a felelősséget a kormányzat részéről érezzük, magam is érzem.
A közeljövőben Demszky Gábor főpolgármester úrral tartandó feladategyeztető megbeszélésünkön ezt a kérdéskört fel fogom vetni, és szeretném rögzíteni a megoldás módját, amelyben nyilván a minisztériumnak is része kell hogy legyen.
Közbevetőleg jegyzem meg, hogy mint a környezetvédelemért felelős miniszter többek között ezért is támogatom az expo gondolatát és megvalósítását, mert ennek és ehhez hasonló infrastrukturális problémának a megoldását egy ilyen kényszerpályán sokkal megnyugtatóbbnak érezném.
Amit tenni lehet, az az, hogy az önkormányzatok kezdeményezését a minisztérium, ez a minisztérium, a Belügyminisztérium a rendelkezésre álló alapokból, a Környezetvédelmi Alapból és a Településfejlesztési Alapból koncentráltan támogatja. Amennyiben ezt az önkormányzatok összefogva, együttesen kérik, akkor ez eredményes is lehet. Természetesen a települések autonómiáját maximálisan tiszteletben kívánjuk tartani ennek során.
Nyilvánvaló, hogy képviselőtársamat a rövid távú megoldás érdekli elsősorban. Közölhetem, hogy a kérdés nyomán azonnal intézkedést tettem, és folyamatosan biztosítani fogjuk a mesterséges vízpótlást azokban az esetekben is, amikor a Duna vízállása a természetes vízátfolyást nem teszi lehetővé. Utánanéztem a lehetőségeknek, és megállapítottam, hogy a szivattyúzás az egyetlen járható út, a zsilip műszaki átalakítása nem lehetséges. Ennek költségeit a KHVM-mel együtt biztosítani fogjuk folyamatosan.
A fővárosi vízbázist biztosító egyéb intézkedésekre pedig az érintett területi szerveinket felszólítottam, hogy a KHVM-mel és a Belügyminisztériummal együtt vizsgálják felül, és tegyék meg a szükséges liépéseket.
Remélem, hogy válaszom és talán hosszú távon a víz minősége is ki fogja elégíteni tisztelt képviselőtársam, illetve választópolgárainak az igényét. Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi