PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP)
PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP)
PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Én úgy gondolom, rövid időn belül a végkielégítés rendszerére vonatkozóan egy mostaninál sokkal mélyebb és átfogóbb vitára kerül majd sor a Házban akkor, amikor ezzel mint az új munka törvénykönyvének egy részével fogunk foglalkozni. Remélem, ez így is lesz, annál fogva, mert ma itt egy kis szünetben a bizottságok majdnemhogy ilyen tűzoltómunkával eléggé kapkodva kényszerültek arra, hogy kialakítsák az álláspontjukat. Én a bizottságban való részvétel kapcsán azt a tapasztalatot szűrtem le, hogy nem is volt elég idejük a képviselőtársaknak átgondolni igazán a javaslatokat, amikor egy-egy szavazatot leadtak, akár pro akár kontra.
Tehát arról van szó, hogy egy átmeneti, viszont nagyon szükséges és gyors szabályozásra van szükség. Én ebből fakadóan kérem a képviselőtársaimat, mérlegeljék majd a szavazatuknál azt a módosító javaslatot, amelyet Filló Pál képviselőtársammal nyújtottunk be. Ez arra vonatkozna, hogy bizonyos, egyébként is rendkívüli hátrányokat elszenvedők számára további lehetőséget biztosítson a végkielégítés. Ez pedig elsősorban azt jelenti, hogy nem három év esetén, hanem legalább egy év munkaviszony esetén is jusson legalább egy hónapos végkielégítéshez a munkavállaló.
Itt arra gondolunk, hogy a következő hetekben, hónapokban ezres, esetleg tízezres nagyságrendű lesz azoknak a fiatal munkavállalóknak a száma, akik egy, másfél vagy két évet tudtak egy munkahelyen eltölteni, és a munkahelyük megszűnik, illetve fölmondják. Én úgy hiszem, semmi nem indokolja, hogy ezek az egyébként is rendkívül súlyos helyzetbe kerülő fiatalok például legalább egy hónap erejéig ne jussanak végkielégítéshez.
Egyébként apellálni szeretnék a munkaügyi államtitkár úrnak a hét végén a televízióban tett nyilatkozatára, amikor azt mondta, hogy számára a legfájdalmasabb éppen a fiatal emberek munkahelyvesztésének, illetve munkába nem kerülésének a problémaköre. Ha ezt valóban valamivel enyhíteni lehet, akkor próbáljuk meg azzal enyhíteni, hogy legalább a számukra egy év munkaviszony esetén már valamilyen pénzügyi segítséget biztosítunk.
Ebből az elvből fakad aztán a mi javaslatunk, hogy nem öt, hanem hat hónappal fejeződne be húszéves munkaviszony esetén. Ezt arra szeretnénk alapozni – és ennek a figyelembevételét kérem képviselőtársaimtól –, hogy ahol eddig kollektív szerződésben megkötötték erre vonatkozóan a megállapodásokat, ott döntő többségében nagyjából ezek az arányok alakultak ki. És én úgy hiszem, nem jelent különösebben nagy terhet a munkaadók számára, ugyanakkor megfelelő mélységben terheli a munkaadót, illetve drágábbá teszi az elbocsátást, ami én úgy gondolom, mindnyájunk számára egy kívánatos követelmény.
A másik módosító javaslatunk egyrészt a privatizáció, vagy a jogutód nélküli megszüntetés következtében a három hónappal történő megtoldást jelenti. Képviselőtársammal ezt a bizottságoknál mi visszavontuk, abban a reményben, hogy a Parlament a szavazásnál mérlegelni fogja, hogy a gyermekgondozás céljára kapott fizetés nélküli szabadság és a katonai szolgálat alatt, illetve ezek befejezését követő három hónapon belüli munkaviszony megszűnése esetén további három hónap végkielégítésben részesüljön az adott munkavállaló. Én úgy gondolom, ez a két kategória bővíthető, illetve nem foglalja magába mindazt, amit egyébként magába foglalhatna, de mivelhogy egy ilyen gyors szabályozásra van szükség, ennek a kérdéskörnek a további vitatását vagy vizsgálatát én képviselőtársaimnak majd az új munka törvénykönyv kapcsán javasolom. De addig is ezt a két csoportot részesítse előnyben, hiszen számukra a munkahely elvesztése az egyébként is rendkívül nehéz viszonyok között további terheket jelent, és ezt kompenzálná valamilyen mértékben ez a háromhónapos megtoldás.
Befejezésül a következő megjegyzést szeretném tenni arra a javaslatra, amelyik maximumot határoz meg a végkielégítés mértékére. Én megértem Tarnóczky képviselőtársamnak és mindazoknak az álláspontját, akik igazságtalanságról szólnak, és azt mondják, számukra elfogadhatatlan nem tudom mennyi vezetőnek vagy vezető állásúnak igazságtalan végkielégítéshez jutása. Ugyanakkor én azt szeretném mondani, ez két összefüggésben meggondolás tárgyát kell hogy képezze.
Az egyik, és számomra a legfontosabb, hogy a törvénytervezet, és majd később a munka törvénykönyve egyértelműen szabályozza, illetve kimondja – és ezt remélem, el fogjuk fogadni –, hogy ez mindenkor minimumot határoz meg, és ettől fölfelé bármilyen mértékben eltérni a helyi alku, illetve a kollektív szerződés alapján lehet.
Ha a Parlament bármilyen összefüggésben behatárolja a felső határt, akkor ezt az elvet megsérti. Tulajdonképpen akkor nem mondhatja ki, hogy ettől felfelé bármilyen mértékben el lehet térni.
A másik összefüggés pedig az, hogy én nem tudom, hány olyan vezető van most, aki érdemtelenül százezres vagy esetleg milliós nagyságrendű végkielégítést vehet föl, de ezek miatt általánosságban ilyen szabályt kimondani, amelyik korlátozást jelent, és nem tudom, valamiféle vizsgálat tárgyává teszi, én nem tartok szerencsésnek. Inkább azt kellene vizsgálni, hogy melyik az a kör, melyik az a réteg, amelyik számára ezt valamilyen más oknál fogva korlátozni kell, nem pedig tízezres vagy esetleg százezres nagyságrendű összefüggés esetén kelljen ezt a problémakört is figyelembe venni.
Ezeket szerettem volna elmondani. Kérem képviselőtársaimat, szíveskedjenek a szavazásnál ezeket az érveket is figyelembe venni, és támogatni a javaslatainkat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
