PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)

Full text search

PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)
PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lehet, hogy régen kezdtük el ezt a vitát és vannak, akik elfelejtették, hogy milyen törvényjavaslatot tárgyalunk. Én Mizsei és Csurka képviselő urak felszólalása alapján úgy ítélem meg, hogy itt másról beszélnek, mint amiről szó van ebben a törvényjavaslatban. Nem ítéletek súlyosságáról van szó – mint Mizsei képviselő úr mondja, – nem módosítjuk ebben a tekintetben vagy nem szándékozik senki módosítani a büntető törvénykönyvet. Téved Mizsei képviselő úr, amikor arról beszél, hogy itt automatikusan enyhe ítéletek születnek. Erről – legalábbis tudtommal – nem intézkedik ez a törvénytervezet.
Ami pedig Csurka képviselő urat illeti: ha jól értem a törvénytervezetet, amely most napirenden van, az nem a kommunizmus haszonélvezőinek fel- vagy leszámolására alkalmas törvényjavaslat. Ez egy nagyon szűk körrel, szűk témával foglalkozó törvényjavaslat, és ha olyan hittel tárgyalja valaki ezt a törvényjavaslatot, hogy ez kezelni tudja azt az úgynevezett problémát, hogy a kommunizmus haszonélvezői itt élnek közöttünk, akkor el kellene olvasnia annak a képviselőnek ezt a törvényjavaslatot, mert ez azzal nem foglalkozik. Ez a törvényjavaslat azzal foglalkozik, amit a beterjesztő képviselő urak pontosan megneveztek. Ennek a két dolognak lényegében nincs köze egymáshoz.
A kommunizmus úgynevezett haszonélvezői mások, mint akik 56-ban bűnöket követtek el, mások, mint akiket ennek a törvényjavaslatnak alapján felelősségre lehetne vonni, tehát olyan látszatot teremteni ebben a Parlamentben, hogy akik morális megfontolásból nem értenek teljesen egyet ennek a törvényjavaslatnak a megoldási technikájával, azok az úgynevezett haszonélvezők mellett állnának ki, azt hiszem, vagy tévedés, vagy félreértés, vagy mások félrevezetése, tehát ha az utóbbi, akkor én tiltakozom ellene.
Ami pedig a mi álláspontunkat illeti, azt szeretném mondani, hogy mi nem egyszerűen jogi kérdésnek tartjuk, és nem szeretnénk, ha csak jogi alapon vitatkoznánk erről a kérdésről, hanem – ahogy a frakciónkon belüli különböző álláspontok is jelezték – morális kérdésnek is tartjuk ezt a dolgot. Ilyen alapon az az álláspontunk, illetve a frakció döntő többsége azon az állásponton van, hogy ennek a problémának a kezelésére többfajta megoldás kínálkozik. Amikor azt mondjuk, vagy akik azt mondják, hogy ne fogadjuk el ezt a tövényjavaslatot, akkor nem azért mondjuk ezt, mert nem létezik az a probléma, amelyet a törvényjavaslat kezelni kíván, hanem azért mondják vagy mondjuk azt, hogy ne fogadjuk el, mert azt gondoljuk, nem biztos, hogy ez a technika célrevezető. Szeretném ezt félreértések elkerülése végett leszögezni. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi