JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP)

Full text search

JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP)
JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Kormány sokszor deklarált, gyakran hangoztatott célja a határainkon kívül élő magyar nemzeti kisebbségek ügyének segítése és felkarolása. E kérdésben a Kormány mind a hat parlamenti párt támogatását maga mögött tudhatja, így a pártoknak joguk van kontrollálni e téren a Kormány intézkedéseit. Minden ez irányú intézkedés ugyanis sikerével vagy elhibázottságával döntően befolyásolja az anyaországról kialakított képet, a nemzeti kisebbségek magyarságtudatának formálódását.
Interpellációmban egy várhatóan súlyos következményekkel járó, elhibázott lépés hátterére és tanulságaira szeretnék rávilágítani. 1990 októberében a Nemzetközi Előkészítő Intézet 163, pályázati úton kiválasztott, magyar nemzetiségű diák számára héthónapos tanfolyamot szervezett, amelynek célja az volt, hogy felkészítse a diákokat a magyarországi felsőfokú tanulmányokra. A diákok tudták, hogy a magyarországi hallgatójelöltekkel azonos feltételek mellett felvételiznek, mégis reménykedtek valamiféle kedvezményben, mert hamarosan belátták: hét hónap alatt képtelenség a hazai négyéves gimnáziumi tananyagot elsajátítani.
Vállalkozásuk lehetetlensége láttán tárgyalásokat kezdeményeztek, majd végső elkeseredésükben 1991. május 1-jén egy 163 aláírást tartalmazó petíciót fogalmaztak meg. Ebből idézek: "Többszöri kezdeményezésünkre az intézet vezetősége áprilisban Horváth Balázs miniszter urat hívta meg körünkbe, aki szintén kedvezőtlennek ítélte meg helyzetünket. Ígéretet tett arra, hogy igénybe véve apparátusát, kidolgoz egy megfelelő tervet a különböző starthelyzetekből adódó hátrányok kiküszöbölésére. Ezt továbbítja illetékes helyekre és folyamatosan értesít a tárgyalások eredményeiről. Sajnos, máig nem kaptunk semmiféle visszajelzést. Maradt az eddigi bizonytalan helyzet, annak ellenére, hogy az egyetemek tanügyi osztályai is egyetértettek abban, hogy hátrányos helyzetben vagyunk. Április 29-én ismét egy megbeszélésre került sor, amelyen a minisztérium munkatársai mellett Szőcs Géza, az RMDSZ akkori főtitkára, ma társelnöke is részt vett. Ezen a megbeszélésen a diákok megtudták, hogy külön keretszámra felvételiznek a magyar felsőoktatási intézményekbe, a keretszám feltöltéséhez azonban el kell érniük a magyarországi diákoknak meghatározott felvételi pontszámot is."
Ismét idézek a petícióból: "A már említett megbeszélésen értesültünk afelől, hogy az általunk betöltetlenül hagyott helyekre az otthoni felsőoktatási intézményekbe sikertelenül felvételiző diákok pótvizsgát tehetnek – az otthoni tananyagokból. Felmerül a kérdés, hogyan lehetnek előnyben velünk szemben azok az otthoni diákok, akik egyáltalán nem ismerik a magyarországi tankönyvek anyagát. Szeretnénk kiemelni, hogy a problémáink ellenére nem mentességet kérünk a felvételi vizsga alól, hanem a felkészülési lehetőségeinkhez mért ponthatár megszabását. A fent leírtak figyelembevételével szeretnénk reális esélyt kapni arra, hogy sikeresen felvételizhessünk, és ily módon az egyetem elvégzése után az otthoni magyarság érdekeit képviseljük."
A kérés visszhangtalan és eredménytelen maradt. A felvételi vizsgák során a 163 diákból mindössze 25-öt vettek fel. A fennmaradó 138 fiatal további sorsáról a Nemzetközi Előkészítő Intézet semmilyen információt nem tudott adni.
Mindezek alapján kédéseim a következők:
1. Mit tud miniszter úr a kérdéses 138 diák hollétéről és további sorsának alakulásáról; tervezi-e megkeresésüket és újabb lehetőségek biztosítását számukra?
2. Mi történt a magyar nemzetiségű diákok számára fenntartott keretszám üresen hagyott, betöltetlen helyeivel?
3. A jövőben tervezik-e olyan garanciális elemek beépítését a felvételi-előkészítés folyamatába, melyek megakadályozzák, hogy a külföldi magyar nemzetiségű diákok csalódottan, az anyaország iránt táplált illúziókkal leszámolva távozzanak Magyarországról? Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi