EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)

Full text search

EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Köszönöm szépen Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Eredetileg nem kívántam hozzászólni ahhoz a politikai vitához, amit a törvényjavaslat kapcsán a Parlament elkezdett, azonban engedjék meg nekem, hogy Palotás János gondolatmenetét folytatva, én is tegyek egy megjegyzést Szabó Iván képviselőtársamnak ahhoz a megjegyzéséhez, amelyet talán úgy tudnék összefoglalni – remélem, nem pontatlanul foglalom össze –, hogy igaz ugyan, hogy a szövetkezetek többsége nem él vissza az átalakulási törvény adta lehetőségekkel, azonban a kisebbség ezt teszi, ezért a többség köszönje meg a kisebbségnek, hogy ha emiatt most az ő mozgását törvényben korlátozzák. Szabó Ivánnak ez a logikája engem ugyancsak emlékeztet egy Visinszkij nevű főügyész logikájához (élénkség, zaj) , aki azt mondta, hogy inkább haljon meg 100 ártatlan, mint hogy egy bűnös megmeneküljön.
Most tudom, hogy Szabó Ivánnak ez a következtetése nem vezet Gulághoz, és nem vezet olyan mértékű szörnyűséghez, mint ami a Szovjetunióban Visinszkij elgondolásai nyomán (élénkség, zaj) és Sztálin megvalósítása során keletkezett, azonban a logika ehhez hasonló, és hadd rögzítsem – ha máshol nem, akkor a Parlament jegyzőkönyve számára –, hogy ezzel a logikával nem értünk egyet. Úgy gondoljuk, hogy inkább az ártatlanokat kell védeni a bűnösökkel szemben, és ha többségében vannak, akkor ezt tudomásul kell venni, ennek megfelelő törvényhozást kell folytatni.
A továbbiakban, mint ahogy említettem, hogy nem a politikai vitához kívántam hozzászólni, hanem egy szakmai kérdést szerettem volna önökkel megosztani, teszem ezt azért, mert a képviselői kampány során – annak idején – azt ígértem választóimnak, hogy a szakszerűséget is képviselni fogom a Parlamentben. Na már most kisebbségbe kerültünk, ezért csak oly módon tudom képviselni a szakszerűség szempontjait, ha megosztom önökkel, hogy milyen szakszerűségi problémáim merülnek fel. Remélem, meg tudom önöket győzni erről, és ha ez így történik, ha a többség politikai akarata érvényesülni is fog, talán elvárhatjuk, és az ország elvárja önöktől, hogy mindez szakszerűen történjék.
A jelen törvényjavaslat 1. § (1) bekezdése lényegében úgy rendelkezik, az átalakulási törvény bizonyos paragrafusait az Országgyűlés, bár hatályban tartja, azoknak az alkalmazását azonban egy időre felfüggeszti.
Arra szeretném felhívni a figyelmüket – tisztelt képviselő hölgyek és urak –, hogy ilyen egyszerűen nem létezik. Egy törvény, törvényi rendelkezés vagy hatályban van, vagy nincs hatályban, azonban az egy jogi képtelenség, hogy hatályban lévő törvényi rendelkezéseknek az alkalmazását az Országgyűlés felfüggeszti. Ilyen nincs, attól tartok, hogy a bíróságok és más jogalkalmazó szervek rendkívül sok zavarral kell, hogy szembesüljenek, ha ezt a jogalkotás általános törvényszerűségével legkevésbé sem összhangban álló törvényi rendelkezést a Parlament elfogadja.
Azt kérem önöktől, ha az önök által képviselt politikai akarat végül is érvényesülni fog, akkor se így tegyék ezt, mert ebből csak számtalan zavar fog keletkezni. Ha tetszik, egy törvénynek a hatályát meg lehet szüntetni, de azt még egyszer hadd mondjam, képtelenség, hogy hatályban lévő törvények ne kerüljenek alkalmazásra. Kérem, vegyék ezt figyelembe a szavazás során. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalról.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi