KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:

Full text search

KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Tökéletesen egyetértek a képviselő úr azon – kérdésbe rejtett – állításával, miszerint a foglalkoztatáspolitikában a kormányzati szervek mellett nagyon jelentős szerepet játszhatnak a társadalmi szervezetek. A társadalmi szervezeteken belül is elsősorban azon szervezetek, amelyek a leginkább érdekelteket, magukat a munkanélkülieket tömörítik.
Felismerve ezt, ahogy Ön is utalt rá, valóban első jelzésre azonnal nyitottak voltunk a kapcsolat felvételére, és ez a kapcsolat azóta is fennáll. Alapvetően a kapcsolatainkat két síkon kívánjuk konkrétan fenntartani: Az egyik területe ennek a kapcsolattartásnak egyrészt a Munkanélküliek és Állást Keresők Egyesületének Országos Szövetsége; másfelől pedig a Munkaügyi Minisztérium közötti kapcsolat. A másik fő szférája pedig a munkanélküliek érdekeit érvényesíteni kívánó helyi és megyei szervezetek, valamint a megyei munkaügyi központok közötti kapcsolat. Lényeges a két szféra közötti különbség, már a kapcsolattartás jellegét és eredményességét illetően.
Ami az országos szövetség és a Munkaügyi Minisztérium kapcsolatát illeti, e kapcsolatkörben ez idáig is információt áramoltattunk ezek felé a szervek felé. Ezen túlmenően konkrét megállapodást írtunk alá az országos szövetséggel, amelynek lényege az, hogy az országos szövetségük által kidolgozandó programhoz szakmai támogatást nyújt a minisztérium. De nemcsak szakmai támogatásról van szó, hanem adott esetben anyagi, pénzügyi támogatásról is lehet szó, olymódon, hogy a Foglalkoztatási Alapban rejlő pénzösszegek pályázat útján elnyerhetőek bizonyos konkrét feladatok végrehajtásához.
A kérdésére készülve természetesen megnéztem, hogy van-e ilyen pályázat a jelzett országos szövetség részéről, és megállapítottam, hogy benyújtásra került ilyen pályázat, amelynek elbírálására vélhetően a következő hónap elején kerül sor.
Ami a megyei szintű kapcsolattartást illeti, e vonatkozásban számos megyénél van közvetlen kapcsolattartás – így Bács-Kiskun, Vas, Fejér, Zala, Hajdú-Bihar megyében. Itt elsősorban a helyi specialitások a jellemzők és az üres álláshelyek közvetítése az a fő tevékenységi forma és kapcsolattartási mód, amely ezen a szinten, a helyi szervek és a megyei munkaügyi központok között létezik.
Ami az írásba foglalt második kérdését illeti, nevezetesen az érdekegyeztetésben való részvétele ezeknek a szerveknek, illetve itt a kormányzat szerepe mi. Ezzel kapcsolatban szabadjon elmondanom, hogy alapvetően ez nem kormányzati hatáskör, hiszen az Érdekegyeztető Tanácsban mindhárom oldal, az egyes oldalra lebontva, önállóan dönt arról, hogy melyik oldalon milyen egyesületek, szervezetek vesznek részt.
Információim szerint a Munkanélküliek és Álláskeresők Országos Szövetsége már megállapodott az Érdekegyeztető Tanács munkaerőpiaci bizottságának munkavállalói oldalával arra vonatkozóan, hogy a szövetség képviselője tárgyalási joggal részt vehet ezeken a tárgyalásokon. Ha úgy tetszik tehát, ezen a szinten is megjelenhetnek ezek a társadalmi szervezetek, éppen az ön által is említett nagyon fontos információ- és tapasztalatszerzés érdekében.
Bízom abban, hogy ezek a praktikusan és a gyakorlati működtetés szempontjából lebontott szintek megfelelő együttműködést biztosítanak mind a minisztérium, mind pedig a társadalmi szervek vonatkozásában.
Mindezek alapján kérem, hogy válaszomat fogadja el. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi