FEKETE GYULA, DR. (MDF)

Full text search

FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Azok között a képviselők között vagyok, akik csalódottan lapozgatták az Országgyűlés számára benyújtott társadalombiztosítási koncepciókat. Úgy érzem én is, hogy ez nem egy új koncepció, hanem egy régen levitézlett, halálra ítélt koncepció toldozgatása-foldozgatása.
Mi is volt a régi koncepció lényege? Az, hogy a társadalombiztosítás nem törődött sem azzal, hogy a leendő nyugdíjasok, betegek ellátásához elegendő munkaerő nevelkedjen, sem azzal, hogyha ez valamely oknál fogva nem történik meg, akkor a kieső munkaerő kieső járulékait tőkebefektetések hozadékával pótolják.
Ami az elmúlt évtizedekben ezen a területen történt, az a jövőt megillető fogyasztásnak előrehozott felélése, a jövő megrablása volt. A hatalomtól független írók már a hatvanas évek első felében figyelmeztették a közvéleményt, baj lesz, olyan alacsony szintre zuhant Magyarország születésszáma, hogy nem lesz, aki 20-30 év múlva eltartsa az időseket. A hatalom ezekre a figyelmeztetésekre arrogánsan reagált, hiszen érdekelt volt a jövőt illető fogyasztás felélésében, vészharang-kongatással, nacionalizmussal, hozzá nem értő járatlansággal vádolta meg a jövőért aggódó írókat. Ezzel párhuzamosan tucatszámra készültek meghamisított népesség-előrejelzések, mai szemmel nézve nevetséges gazdaságdemográfiai állítások. Például a hetvenes évek második felében mind a Népszabadság, mind a Magyar Nemzet olyan indoklással utasította vissza a nyugdíjrendszer stabilitásában kételkedő cikkek, tanulmányok közlését, hogy gazdaságdemográfusok számítása szerint 102 éves koráig ma Magyarországon mindenki gond nélkül megélhet a szokásos munkavégzéséből és a levont járulékok kamataiból, azaz nincs helye ilyen aggodalomnak. Kérem, már akkor is a szaktudásra, már akkor is az úgynevezett szakemberek tévedhetetlenségére hivatkoztak, ha valami nagy disznóságot akartak leplezni.
Azt mondanom sem kell, hogy ha a múlt rendszer nem ismerte el a keresők számának csökkenéséből eredő, nyugdíjasokra leselkedő veszélyt, akkor nyilvánvalóan nem gondolt arra sem, hogy plusz tőkebefektetésekkel pótolja a kieső járulékokat. Üres ígéret volt, és ezt hangosan ki kell mondanunk: üres ígéret, hogy a nyugdíjasok leendő eltartása biztosítva van. Ennek az ígéretnek nem volt és ma sincs sem munkaerő-, sem pedig tőkefedezete.
A nyugdíjrendszer összeomlására utaló jelek megszaporodtak a hetvenes évek közepétől, akkor kezdődött ugyanis a keresők fogyása, akkor tetőzött az aktív keresők száma Magyarországon, azóta csökkenő. Azóta egyre kevesebb keresőnek kell egyre több nyugdíjast eltartania. Folyamatosan szigorodtak a nyugdíjalap, a nyugdíjba menetel szabályai, rohamosan nőtt a bérekre rakodó társadalombiztosítási járulék-teher, lényegesen gyengítve ezáltal termékeink nemzetközi versenyképességét. A 20 évvel ezelőtti 15%-os társadalombiztosítási járulék 23%, 28%, 35% lett, ma már 43%.
Tovább rontott a versenyképességen a munkaerőhiány. A három műszakos munkahelyeken egyre inkább csak két műszaknyi, a két műszakos munkahelyeken alig egy műszaknyi ember dolgozott, és a kihasználatlan gépek, az egy termékre jutó fajlagos rezsiköltségek megnövekedése miatt is nőtt a hazai infláció, és termékeink külföldi eladása is egyre nagyobb nehézségekbe ütközött a megnövekedett rezsiköltségek miatt. Gyakran csak exporttámogatás, azaz profitkiutalás révén lehetett tartani az exportterveket.
Nemzetközi pénzintézeti vélemények szerint a magas társadalombiztosítási járulék kiszívta és kiszívja a gazdaság akkumulációs erejét, hiszen olyan összegek, amelyek más országokban a műszaki fejlesztést szolgálták és szolgálják, nálunk a nyugdíjasok ellátását kellett és kell hogy szolgálják.
A nyolcvanas években a termelő szektorban emiatt felgyorsult mind a járművek, mind a gépek elöregedése, nem jutott pénz a felújításukra, cseréjükre, és most, hogy kinyitottuk ajtóinkat Európa felé, kiderült, hogy a világpiacon ócskavasnak számító gépparkkal nem tudunk eséllyel versenyezni. Egymás után csukják be kapuikat a versenyképtelen vállalatok, bocsátják el az ott dolgozókat. Paradox helyzet, de jelentős részben épp a munkaerőhiány okozott ma Magyarországon munkanélküliséget, hiszen épp a relatíve kevés kereső miatt növekedtek meg a járulékok, emiatt küzd forráshiánnyal a műszaki fejlesztés, emiatt bocsátják el az elavuló, versenyképtelen iparból a munkaerőt és teszik őket munkanélkülivé. Ezt azoknak mondom egyik oldalról, akik a mai munkanélküliségre, a következményre hivatkozva tagadják a hibás népesedéspolitika részességét a nyugdíjrendszer mai összeomlásában. Másik oldalról viszont utalnom kell arra, hogy a műszaki fejlesztést leblokkoló magas járulékkulcsok helyett a nemzetközi pénzintézetek nem tudnak semmilyen forrást teremteni a nyugdíjasok ellátására, azaz sugallják, kényszerítik a korhatár növelése árán elérhető forrásteremtést.
Az eddig elmondottak egyértelműen igazolják: az elénk tett koncepció szerves folytatása a múlt éra társadalombiztosítási politikájának, ellátás-szigorítással, korhatárnöveléssel próbálja pótolni a 20-25 évvel ezelőtt felélt forrásokat. Emellett ez a koncepció is üres ígéretté teszi a jövő nyugdíjasainak és betegeinek az ellátását, hiszen nem törekszik sem a leendő munkaerő biztosítására, sem pedig, ha ez elégtelen, a kieső járulékok befektetésekkel történő pótlására. Csakhogy míg mi általánosságban elítélhetjük a nyugdíjasokat meglopó, felelőtlen népesedéspolitikát gyakorló, átkos pártállamot, az utána következő generációk már név szerint is megnevezhetik a felelősöket, azaz bennünket. Most már mi vagyunk felelősek saját nyugdíjkorhatárunkért, és azért is, hogy biztosítva legyen az idősek jövője.
Vitatkozhatunk ma a nyugdíjbamenetel A, B és C variánsairól, miközben egymás előtt sem titkolhatjuk, hogy a ládafia üres. Úgy vitatkozunk koncról, mintha megszereztük volna. Ez pótcselekvés, elveszi az időt egy új koncepció feletti gondolkodástól. Mi lenne egy új koncepció lényege? Az, hogy a leendő idősek létalapját minden évben tegyük félre, és ne éljük fel.
Hogyan lehet félteretenni? Két módon. Az egyik hagyományos mód: a társadalom gondoskodjon arról, hogy minden évben legalább annyi gyermek szülessen, ami változatlan létszámban fenntartja a népességet. A felnövekvő munkaerő társdalombiztosítási járuléka a biztosíték arra, hogy nem maradnak forrás nélkül a majdani nyugdíjasok.
Sajnos, ha hagyjuk, akkor a kormányok meglehetősen gyarlóak, hajlamosak arra, hogy rossz lakáspolitikával, családellenes jövedelemadóval, az alapvetően szükséges gyermekintézmények elsorvasztásával, azaz a jövő terhére juthatnak úgy pótlólagos forrásokhoz, hogy ezzel szemben a jövő iránt semmilyen kötelezettséget, semmilyen felelősséget nem ismernek el. A mi feladatunk az, hogy ezt ne tehessék meg.
Minimál-követelmény saját gondtalan öregségünk érdekében is, hogy semmilyen kormányzat ne nyerhessen forrásokat antiszociális politikája révén. Ha netán néhány cölöpöt kiver egy ilyen kormányzati politika a táradalombiztosítás távlati biztosítékai közül a munkaerőforrások terén, akkor köteles legyen azt más cölöpökkel pótolni a tőkehozadékok terén. Társadalombiztosítási alapkövetelmény legyen bármilyen kormánnyal szemben tehát, hogy ha annak antiszociális vagy nemtörődöm politikája miatt a népesség egyszerű újratermeléséhez viszonyítva elégtelen szintre csökken a születésszám, akkor ez számára ne legyen nyereséges üzlet, hanem a kieső munkaerő járulékvárományát a tárasalombiztosítás nevében külföldi tőkebefektetésekkel kell hogy pótolja. A külföldi befektetés ez esetben alapkövetelmény, hiszen a belföldi befektetések épp az előbb vázolt versenyképtelenség növekedését előidéző automatizmusok miatt meglehetősen kockázatosak, és ez nem kielégítő a leendő idősek biztonsága szempontjából.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha olyan társadalombiztosítási koncepciót fogadunk el, amelyik gondoskodik arról, hogy évről évre félretegyük a leendő nyugdíjasok és a betegek biztonságát szolgáló összegeket – félretegyük, és ez a pénzkonzerv lehet élő munkaerő, lehet külföldi befektetés is –, akkor a nyugdíjbiztonság nem lesz üresen puffogó, tartalmatlan frázis, nem lesz a táradalom felé tett hamis ígéret.
Jeleznem kell azonban, hogy a legfontosabb feladat, a nyugdíjasok létalapjának korrekt félretétele mellett maradnának még megoldatlan problémák egy kijavított társadalombiztosítási koncepcióban is. Például nyilván nincs alkotmányjogilag rendben, hogy a társadalombiztosítás saját tevékenységétől profilidegennek tekinti a gyermeknevelést, de mihelyst felnő a munkaerő, azt mondja: Einstand, és igényt tart a munkaerő hozadékára. Aránytalanul sokra. A munkaerő hozadékának 40%-ára tart igényt úgy a társadalombiztosítás, hogy nem kíván részt vállalni a munkaerő felnevelésében.
Ez nem más, mint a többgyermekes családok fáradozásainak a kollektív kizsákmányolása, a munkaerő államosítása mihelyst az termőre fordul. Az "én nyugdíjam a te gyerekedtől' jelmondat érvényesülése távlatban ugyanúgy deformálhatja az ország jövőjét, mintha a pénzintézeti törvény kapcsán a bankoknak adnánk jogosítványokat kötelezettség nélkül, és esetünkben is akadálytalanul érvényesülhetne ennek a jelmondatnak egy pénzintézeti változata: az "én kalandom a te pénzeddel' jövőt és vagyonbiztonságot deformáló jelszava.
Nehéz lesz ebből az előttünk fekvő társadalombiztosítási koncepcióból újat varázsolni. Egy ilyen varázslat mindegyikünk jól felfogott érdeke, hiszen meg kívánjuk érni mindnyájan mind a nyugdíjas kort, mind a nyugdíjbiztonságot. Ehhez azonban meg kell szereznünk a Kormány jóindulatát is és hajlandóságát arra, hogy mindenestül elvesse a régi koncepciót, és fáradozzon egy új társadalombiztosítási koncepció kidolgozásán. Ennek ismeretében döntsünk. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi