BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
BOD PÉTER ÁKOS, DR. ipari és kereskedelmi miniszter: Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam!
Ma a véletlen folytán két interpelláció is érinti a Kormány energiapolitikai koncepcióját. A véletlen sorolta egymás mellé az eltérő időpontban benyújtott két interpellációt. Az azonban nem véletlen, hogy nagy az érdeklődés a gazdaság e fontos területe iránt. Miután a harmadik interpelláció az energiapolitikai koncepció állását firtatja, ezért engedjék meg, hogy most ebből az interpellációból az energiaárakra, s főleg a gázárakra válaszoljak az időt kímélendő, hiszen meg kellene ismételnem a következő interpellációnál néhány tényt.
Ismeretes, hogy a mögöttünk álló évtizedekben az energiahozdozók ára elmaradt mind a hazai reális termelési költségektől, mind a nemzetközi árszinttől. Hosszú évtizedeken keresztül a lakossági energiahordozók minden fajtáját szubvencionálta az állam. Az előző Kormány elkészített egy áremelési intézkedési csomagot, annak bevezetésétől azonban 1990 tavaszán visszarettent. Az új Kormány a tavalyi év során több ízben volt kénytelen emelni az energiaárakat, hogy változtasson azon a képviselőtársam által is torznak nevezett árszinten.
A legnagyobb politikai izgalmat kétségkívül az üzemanyagár-emelés váltotta ki, lásd taxisblokád. Az igazán nagy gazdasági jelentősége annak a november elejei áremelésnek volt, amely az áram termelői árát huszonkilenc százalékkal, a gázét nyolcvan százalékkal, a fűtőolajét az ipar számára kilencven százalékkal emelte meg, bár hál' Istennek, ez utóbbi területen két árcsökkentés is bekövetkezett azóta.
Mondhatom, hogy ha majd visszavonulok, és megromlik az emlékezetem, azt fogom mondani, azért rendezte meg a Kormány a taxis eseményt, hogy elterelje a figyelmet arról a hatalmas áremelési csomagról, mely rázúdult a a magyar iparra, s amelyik lényegében azt a sokkhatást vitte át a gazdaságra, amely Nyugat-Európában a második olajárrobanás esetén bekövetkezett. Ez persze történetileg nem így volt, mindenesetre tény az, hogy most gyakorlatilag Magyarországot is elérte az az árlökés, amely Nyugat-Európát a 70-es évek végén, 80-as évek fordulóján megrázta. Ezzel a döntéssel, ezzel az új árrendszerrel nehéz helyzetbe került jó néhány olyan vállalat, amely nem bírja a költségeit továbbhárítani, amely nem gazdaságosan, nem hatékonyan gazdálkodik az energiával.
A döntés – én úgy látom – szükséges volt, s mi több: előrelátó, mert '90 végén, '91 elején mindenképpen bekövetkezett volna ez a sokk, hiszen áttértünk a dollárelszámolásra a Szovjetunióval, és ami addig kilowattóránként 2-3 kopek volt, az 4-5 dollárcentre módosult.
Immár a nemzetközi árszint beálltával az árak követik a gazdaságilag racionális trendet, nőnek és – örömünkre szolgál – időnként csökkennek – ahogy a világpiacon alakulnak – az árak. Feltételezem, hogy interpelláló képviselőtársam is elfogadja ezt a népszerűtlen, de szükségszerű döntést, amely egyébként a legnagyobb ösztönöző, hogy a környezeti szennyezést mérsékeljük, az importtól való függést csökkentsük.
Ami a földgáz árát illeti: valóban az a helyzet, ahogyan ön mondta. Hazánkban fura módon a lakossági fogyasztói ár alacsonyabb, mint az ipari és kommunális célra értékesített gáz ára. Ez a helyzet tökéletesen ellentétes a logikával és a nyugat-európai gyakorlattal. Mindez hosszú évtizedeken keresztül alakult ki így. Az aránytalanság fő oka – feltételezem – bizonyára a lakossági gázfelhasználás ösztönzése volt annak idején. Ha ezt az árszerkezetet megváltoztatnánk és az ön által javasolt háromszoros lakossági szintet bevezetnénk, akkor a mostani 2 forint 90 fillér helyett köbméterenként 20 forintért kellene adni a gázt. Egy ilyen ugrás semmiképpen sem áll összhangban a lakosság teherbíró képességével, továbbá a polgárok jogosan mondhatnák, hogy nem ilyen feltételek mellett vezettették be a gázt, nem kis saját áldozattal!
Azt is feltételezem, ha mégis megtette volna ezt a kormányzat, és képviselőtársam nem a gázszolgáltató vállalatok szempontjából nézne rá erre a közgazdasági kérdésre, hanem a kisfogyasztók szempontjából, akkor azért interpellálhatna ő vagy bárki más, hogy elviselhetetlen terhek zúdulnak a lakosságra, azonban kétségtelenül valamit tenni kell és teszünk is, amint erre már utaltam.
Legutóbb ez év nyarán nőtt meg a lakossági földgáz ára 50%-kal, és így az elmúlt két évben összesen 130%-kal növekedett az ár, miközben idén nyáron az ipari árak 4–8%-kal csökkentek. Ez a változás már az interpellációban igényelt arányok felé mozdítja el a gázárakat, még így is próbára téve a lakosság teherbíró képességét. Továbbra is ebbe az irányba kívánunk haladni, de azért azt látni kell, hogy a nyugaton kialakult gázárarányok és általában a piaci normák nem vezethetők be egyik napról a másikra egy olyan gazdaságban, amelynek más az előtörténete és hát mások a jövedelmi viszonyok.
Szeretném még elmondani, hogy az OKGT, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt "karcsúbb" lett. A nyáron leválasztottunk néhány kutató, gépgyártó, fejlesztő intézetet, leváltak a gázszolgáltató vállalatok. Az OKGT – ha Rt-vé alakul – akkor MOL Magyar Olajipari Rt néven fog működni – nem tudom, tetszik-e ez a név? –, meg kell vele barátkozni.
Azt is tervezzük és az a törekvésünk, hogy a gázszolgáltató vállalatok olyan hatósági árakkal működjenek, amelyek fennállása mellett hatékonyan tudnak profitálni.
Végül örömmel tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a külföldről történő gázbeszerzés gazdasági feltételei alapján még ez évben várható 10%-ot meghaladó gázár-csökkenés, amelyet értelemszerűen a kommunális és nagyfogyasztók élveznek. Ezzel is újabb lépést teszünk annak az ésszerű struktúrának a kialakítása irányában, amelyet interpelláló képviselőtársam is emlegetett.
Végül kérem válaszom elfogadását azzal, hogy az energiapolitikai koncepcióra vonatkozó részt később, a 3. pont megválaszolásakor fejtem ki. Köszönöm. (Taps.)
