FODOR GÁBOR, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója:

Full text search

FODOR GÁBOR, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója:
FODOR GÁBOR, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Igen, Elnök úr, a bizottság engem bízott meg azzal, hogy adjam elő az álláspontját. (Elnök: Kérem!)
Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság is megvitatta ezt a kérdést, a gyermekek jogáról szóló nemzetközi egyezménynek a hazai jogrendbe való beiktatását, és bizottságunk is úgy döntött, hogy melegen támogatja ezt, s nagyon fontosnak tartjuk. Két okot is kiemelnék azok közül, amelyekre már történt itt utalás, és amely a bizottsági ülésen is felmerült fontos okként.
Az egyik a nemzetközi jog. Tudjuk jól, milyen fontos ez az egyezmény, s tudjuk jól, Magyarország számára is mennyire fontos az, hogy az európai és nemzetközi integrációkba, a nemzetközi jogrendbe csatlakozzunk, és ezeket a jogszabályokat, ezeket a törvényeket magunkra nézve kötelezőnek ismerjük el. Azt is tudjuk, hogy a körülöttünk levő országok – a közép- és kelet-európai országok – jelentős része ezt az egyezményt nemcsak aláírta, hanem meg is erősítette. Magyarország adós még ezzel, tehát nagyon fontos nemzetközileg is számunkra, hogy ez megtörténjen.
A másik egy belső ok, s ez az, amiről már beszéltek előttem is – Kulin Sándor is részletesen kitért erre, képviselőtársam is említette –, mennyire fontos, hogy a hazai jogrendben azokkal a jogszabályokkal kapcsolatban, amelyeket majd át kell alakítani, meg kell változtatni, minél hamarabb elinduljon ez a munka, hogy ezek a jogszabályok megváltozzanak, és valóban olyan helyzet alakuljon ki, amely a jogszabályok által lehetőséget biztosít a későbbiekben az ifjúság, a gyermekek számára arra, hogy egy jobb helyzetet találjanak a maguk számára ebben az országban. Ezt nagyon lényegesnek és fontosnak ítéltük, hiszen mindannyian beszélhetünk erről, aggódó szavak is hangozhatnak el itt az Országgyűlésben a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, de igazából tényleg arra van szükség, hogy valami történjen ezen a téren, úgy gondoljuk, ez egy szerény, de fontos lépés.
Bizottságunkban komoly vita folyt a különböző indítványokról, végül is a bizottság a Kormány javaslatát, a Kormány indítványát támogatja, és javasolja elfogadásra. Rózsa Edit indítványáról is hosszas vita volt, amelyet a bizottság végül is nem támogatott. Azt is el kell mondanom, a bizottsági ülésen is elhangzott, hogy alapvetően a tartalmával a képviselők is egyetértettek, viszont úgy ítélték meg a bizottságunkban, hogy technikailag nem kivitelezhető Rózsa Editnek a javaslata, de úgy gondolták a bizottságban többen is – s ezt el is mondták a tagok –, hogy a szelleme nagyon is követésre méltó és szimpatikus.
Egyúttal a bizottságban annak is hangot adtak a képviselők, hogy nagyon szeretnénk, hogyha egyértelmű garanciát kapnánk a Kormány részéről arra, hogy ennek az egyezménynek valóban meg fog történni a kihirdetése. Erre azért került sor, és azért is merült fel ez ilyen élesen a bizottsági ülésen, mert Magyarországon volt egy nagyon rossz gyakorlat az előző évtizedekben, s ez pedig az volt, hogy nagyon sok nemzetközi egyezményt aláírtunk, meg is erősítettünk, de ezek soha nem kerültek kihirdetésre. Számtalan ilyen nemzetközi egyezmény van máig is, amellyel Magyarország ezt tette meg, s nincs benne a belső jogrendben, tehát ez egy nagyon komoly problémát jelent.
Ezért mi nagyon szeretnénk, és kérném is a Kormány képviselőjét, aki ugyan a bevezetőjében már nyilatkozott erről, de mi nagyon szeretnénk, s a bizottsági ülésen is elhangzott ez, ha egyértelmű, komoly garanciát kapnánk a Kormány részéről arra, hogy meg fog történni a megerősítés után a kihirdetése ennek a jogszabálynak. (Taps.) Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi