TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az én megítélésem szerint ahhoz, hogy egy jogrendet le lehessen bontani, ahhoz mindenekelőtt az ügyvédséget kell szétverni. És ahhoz, hogy egy jogállamot fel lehessen építeni, mindenképpen rendezni kell az ügyvédség helyzetét.
Hogy ez mennyire így van, hadd mutassak rá arra, hogy akkor, amikor Magyarországon – 1945-öt követően, az ötvenes években – sor került arra, hogy a jogállamiságot mindörökre megszüntessék, akkor az ügyvédség helyzetén olyan változtatás történt, amely lényegében nemcsak gyökeres változtatás volt, hanem az ország egész jövőjét jelző változtatás is. Hisz elég, ha csak arra utalok, hogy például még az ügyvédi iroda szó használatát is megszüntették, és bevezették a kifejezetten sztalinista, a magyar néptől idegen ügyvédi munkaközösség cím használatát. És rendkívül elszomorítónak tartom, hogy most, közel egy évvel a többpárti parlamenti választások után ebben a körben még mindig megmaradt ez a sztalinista szerkezet, márpedig ez a sztalinista szerkezet lényegében szinte egyedülálló módon maradt meg hazánkban, mert ma már lehet bárkinek gyára, lehet olyan kereskedőháza, amilyent kíván, a közeljövőben már magánbankot is lehet majd alapítani, de még magánügyvédi gyakorlatot folytatni nem lehet.
Na most, ahhoz, hogy a múlt bűneit jóvátehessük, néhány mondat erejéig vissza kell térnem ahhoz, hogyan verték szét az ügyvédséget Magyarországon. Nemcsak az ügyvédi munkaközösségi keretek közé szorították az ügyvédeket, és nemcsak az a jogtalanság és méltatlanság esett meg velük, amelyet a miniszter úr egyébként helyesen hozott fel, hogy 1958-ban az ügyvédségre méltatlan jogszabályokat hoztak –, de kerek perec ki kell mondanom, hogy egyetlenegy társadalmi rétegre nézve sem hoztak ilyen súlyosan dehonesztáló törvényt, mint 1958-ban az ügyvédségre, amikor is az ügyvédséggel szemben alkalmazták egyedül azt a módszert, hogy az ügyvédi tevékenységet megszüntették egy olyan határozattal, amely előtt az ügyvédet nem hallgatták meg; a határozatnak nem volt indokolása, tehát nem lehetett tudni, hogy miért zárták ki az Ügyvédi Kamarából; – még annyit sem lehetett tudni, hogy "a nép ellensége", mert még ennyi indokolásra sem volt szükség, mint a kulákok esetén, ezen túlmenően nem volt fellebbezési lehetőség ez ellen a határozat ellen. Ezt azért kell erről a helyről kijelentenem, mert ez tulajdonképpen jelzi, hogy egy ügyvédségnek milyen szerepe van egy ország életében, és hogy mennyire összekapcsolódik az ügyvédség és a demokrácia fogalma, mert ahhoz, hogy egy diktatúra ne teljesedhessék ki, szükség van szabad ügyvédségre! Ha nincs szabad ügyvédség, akkor a diktatúra kifejlődésének nincs korlátja.
Legyen szabad rámutatnom arra, hogy ugyanezt a gondolatsort támasztja alá az a tény is, hogy nemcsak bekényszerítették az ügyvédséget ügyvédi munkaközösségi keretek közé, de olyan működési szabályokat írtak elő az ügyvédekre nézve, ahol is az ügyvédi munkaközösség elnöke, vezetője, "a kommunizmus meghosszabbított keze" lényegében hűbérúri jogokat kapott. Én merem állítani, hogy semmilyen ehhez fogható rendelkezés Magyarországon nem volt, és mindez azért volt, hogy az ügyvédséget megfélemlítsék, kordában tartsák, minden vonatkozásban olyan helyzetet idézzenek elő, hogy az ügyvédség ne tudjon a jogfosztott nép érdekében megfelelő módon eljárni. És ez a dolog lényege, igen tisztelt Parlament, és ezért nagyon fontos körültekintően rendezni az ügyvédség helyzetét.
Ebben a gondolatkörben még egyetlenegy mondatot említenék meg, és akkor a múlttal leszámoltam véglegesen a magam részéről is: az ügyvédi munkadíj 1962-es rendezése, amelyre az igazságügy-miniszter úr hivatkozott, még párosult további olyan rendelkezésekkel, amelyek az ügyvédségre mérhetetlen terheket róttak: így például a polgári perekben a pártfogó ügyvédi tevékenység mérhetetlen sorának ingyenes ellátása, a büntetőügyekben a megalázó 10 forintos, 20 forintos, majd később már emelten 40 forintos kirendelési díj alkalmazása. Ez mind egységesen utal arra, hogy a pártállam milyen szintig kívánta az ügyvédséget víz alá nyomni!
Na most, amikor a Minisztérium előterjesztette a †83 évi 4. számú törvényerejű rendelet módosítására vonatkozó törvénytervezetet, akkor azt kell mondanom, hogy lényegében ezeknek a hiányosságoknak nagyon nagy részben az érintett felekkel való egyeztetés kapcsán történő megszüntetését vállalta fel. Sajnos, nem illik azonban bele ebbe a koncepcióba az a tény, hogy a jogi oktatói munkaközösséget változatlan formai keretek között meghagyta. Ez szerintem súlyosan diszkriminatív az ügyvédségre nézve, mert hogy csak egy példát említsek: a jogi oktatói munkaközösség lényegében mint egy szervezeten kívüli másik ügyvédi szervezet jogosult működni – anélkül például, hogy a kirendeltségek ellátásának kötelezettsége rájuk vonatkozik.
Ez nyilvánvalóan olyan diszkrimináció, amelyet fenntartani nem lehet. Hasonlóképpen diszkriminatívnak tartom a szakszervezeti jogsegélyszolgálat fenntartását. Ebben a körben egyidejűleg kellett volna rendelkezni, bár a miniszter úr jelezte, hogy ebben a kérdéskörben majd később egységes törvényalkotást kívánnak a Parlament elé tárni, de mégis szerintem ezek a kérdések nem várathatnak magukra, mint ahogy nem várathat magára például a magánnyomozói irodák engedélyezésével kapcsolatos jogszabályi rendelkezés sem, mert hiába fogjuk most már alanyi jogon engedélyezni az ügyvédkedést, hiába lesznek meg ennek a működésnek a jogállami feltételei, ha például a büntetőügyben eljáró védő nem tud saját nyomozóval egy más tényállást produkálni, mint amelyet az ügyészség produkált. Ebben az esetben ugyanis teljesen reménytelen lesz az a helyzete, hogy ő félként járjon el a büntetőeljárás során, tehát ugyanazokat a jogokat élvezze, mint az ügyészek. Igenis ezt a helyzetet az ügyészség helyzetével együtt kell rendezni, mert enélkül az ügyfél-egyenlőség a büntetőeljárásban nem lesz megvalósítható. Ezek szorosan összefüggő tények.
Nagyon röviden két módosító indítványommal kapcsolatban: az egyiket azért terjesztettem elő, mert álláspontom szerint a helyettesítésre vonatkozó rendelkezése a módosított ügyvédi törvénynek sem korszerű, mert arra az esetre nézve teszi ezt csak lehetővé, ha az ügyvéd az ügyféllel erre nézve előzetesen megállapodott. De kérdezem én: hát vajon nincs ez akkor ellentétben a Polgári Törvénykönyvnek a megbízási szerződésekre vonatkozó részével? Hisz' amennyire én tudom, a Polgári Törvénykönyv 475. szakaszának (1) bekezdése azt mondja, hogy a megbízott a megbízása teljesítéséhez a szükséghez képest helyettest is igénybe vehet. Hát ha pont az ügyvéd nem fogja tudni ezt megtenni, akkor ez gyakorlatilag megint csak korlátja lesz az igazságszolgáltatásnak, mert akkor vagy kell hozni egy kiegészítő jogszabályt, amely kötelezi a bíróságokat arra nézve, hogy ha az ügyvéd jelzi, hogy nem tud részt venni a tárgyaláson, akkor nem tarthatják meg a tárgyalást, vagy pedig gyakorlatilag megoldhatatlan helyzet elé állítja, mert nem az ügyvéden múlik a tárgyalás kitűzése, és ha adott esetben csak két ügyet vállal el egy évben, ott is adva lehet az a lehetőség, hogy ezt a két ügyet pont egy időre fogják kitűzni, annál is inkább, mivel a bírósági ügyrend olyan, hogy a bírók nem mindennap tárgyalnak, tehát ebben a körben szerintem a beterjesztett törvényjavaslatot módosítani kell.
Hasonlóképpen kifogást emeltem a 65. életévvel kapcsolatban, mint szerintem alapvetően alkotmányjogilag diszkriminatív tétel alkalmazásával kapcsolatban, ami minden egyébtől eltekintve is alkotmányellenes lenne, ha nem mutatkoznék az ügyvédségnél még egy olyan érzelmi momentum is, hogy az ügyvédeknél éppen azokat az ügyvédeket érinti a 65. életévnek az ügyvédi működés megkezdésével kapcsolatos korlátja, akiket 1958-ban az Ügyvédi Kamarából az előbb említett drasztikus módon kizártak.
Elfogadom és meg is nyugtat, s köszönöm a miniszter úrnak, hogy ők arra gondoltak, és körlevelet adtak ki az Ügyvédi Kamaráknak, hogy az ilyen ügyvédeket jelentkezésük esetén a törvényi tilalomtól eltérően fel kell venni. De álláspontom szerint, miután éppen ezek az ügyvédek, akiket ilyen módon kizártak, méltatlanul sokat szenvedtek az elmúlt évtizedek alatt, nem lehet megelégedni egy ilyen körlevéllel való rendezéssel, tehát itt többet lehet tenni.
Én nem akarok személyes példákat felhozni, különösen mivel az idő is nagyon elszaladt, de azért legyen szabad megmondanom, hogy ezek a kizárások úgy mentek, mint az én esetemben, aki summa cum laude elvégeztem az egyetemet, jegyzőkönyvi dicsérettel letettem (taps balról) – nagyon köszönöm az utólagos elismerést – az ügyvédi vizsgát, és ezt (taps balról) – újólag köszönöm – és ezt követően – remélem most is taps lesz –, mielőtt egyetlenegy ügyet vállalhattam volna, kaptam egy határozatot, hogy az Ügyvédi Kamarából kizártak, és ez ellen fellebbezésnek nincs helye. (Szórványos taps.) Köszönöm a tapsot. (Derültség.)
Azt kell, hogy mondjam, az ilyen sztalinista módon rendezett kérdések mostani jogállamisági rendezésekor nem lehet körlevéllel elintézni ennek a kérdésnek a rendezését, jogszabályban kell biztosítani, hogy ezek a 65. életévüket elért ügyvédek is minden további nélkül alanyi jogon jelenthessék be, hogy az ügyvédi tevékenységüket folytatni fogják. Amíg az ügyvédség körében ez nem történik meg, addig jogállamiságról, demokratikus jogállamról beszélni nem lehet. Ezért én ebben a körben javaslom a tisztelt Háznak, hogy a módosítványaimat fogadják el, s módosításokkal együtt indítványozom az 1983. évi IV. számú törvényerejű rendeletnek az Igazságügyi Minisztérium által beterjesztett törvényjavaslattal való elfogadását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)
