TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ)
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ)
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én azt hiszem, hogy mivel itt az ügyben található logikai és egyéb ellentmondásokról Rockenbauer képviselőtársam igen szellemes és számomra kielégítő ábrázolást adott nekünk, én szeretném felhívni a figyelmet ennek az ügynek az általánosabb következményeire és a jelentőségére. És engedjék meg, hogy ezt néhány példával megvilágítsam, rendkívül fontos kérdésről van ugyanis szó. Magának az államnak a karakteréről, arról, hogy ellenőrzi-e a Parlament ezt a Kormányt vagy sem.
Ez a kormányrendelet – amelyet idéztek már itt –, a fegyverkereskedelmi jogról szóló kormányrendelet, azt mondja 8. §-ában, hogy a bizottság, ez a bizonyos államtitkári bizottság, amely fegyvereket eladhat más államoknak, rendszeresen köteles számot adni az Országgyűlés honvédelmi és külügyi bizottságának. Nem tartom véletlennek, hogy ez elmaradt.
Amennyiben a végrehajtó hatalom elmulasztja kötelességét, nem tájékoztatja ilyen fontosságú dolgokról az Országgyűlést és a közvéleményt, sőt, amennyiben a Kormány tagjai, ha hihetünk a Kormány tájékoztatásának – és miért ne hihetnénk? – nem tájékoztatják a felelős miniszterelnököt, aki alkotmányos berendezkedésünk szabályai értelmében egyedül felelős – a Kormány mint kollektívum felelős csak, az egyes miniszterek önmagukban nem felelősek –, akkor meg kell kérdeznünk, hogy voltaképpen milyen kormányzás folyik ebben az országban. (Közbeszólás a jobb oldalról: Ejtőernyős.)
A végrehajtó és a törvényhozó hatalom között szoktak konfliktusok lenni másutt is. Másutt is előfordult már, hogy a törvényhozás úgy találta, hogy a végrehajtó hatalom nem felelt meg feladatának, és erről tett. Két példát szeretnék erre idézni, két külföldi példát, tekintve, hogy nálunk még fiatal a demokrácia, és nincsenek igazán precedensek e tekintetben. De lesznek! (Derültség a bal oldalon.) De ez csak egy jóslat.
Az első példa a közismert Watergate-ügy, amelyben – mint tudjuk – Nixon elnök munkatársai lehallgatták a Demokrata Párt főhadiszállásán, a Watergate szállodában folyó beszélgetéseket. Az amerikai kongresszus a széles nyilvánosság előtt, élő televíziós közvetítésekben hónapokon keresztül kivizsgálta ezt az ügyet, amelynek az lett – mint tudják – az eredménye, hogy Nixon elnököt megfosztották elnöki hatalmától, Erlichman, Haldeman és a többi résztvevője az ügynek börtönbe került.
A nem demokratikus magyar parlament is foglalkozott egy lehallgatási üggyel. Ennek a lehallgatási ügynek egy semmitmondó nyilatkozat volt az eredménye, az az ember pedig, aki feltárta a törvényszegést, bírósági ítéletben részesült. Ez egy nem demokratikus parlamentben történt, szeretném hangsúlyozni.
Egy másik típusú ügy, egy fegyvereladási ügy, ez az Irán-kontra ügy. Itt senki nem tagadta, hogy Oliver North ezredes, az elnök kabinetirodájának vezetője és Pointdexter tengernagy, nemzetbiztonsági főtanácsadó amerikai érdekek miatt járt el úgy, ahogy eljárt. Hazafiasságukat senki nem vonta kétségbe. Ők a nicaraguai szabadságharcosoknak, a kontráknak kívántak fegyvereket juttatni, és ezért Iránnal megkötötték az ismeretes üzletet. Ennek ellenére, tisztelt Országgyűlés, noha amerikai érdekeket szolgált a lépés, tehát nem forgott kockán amerikai érdek, ennek ellenére – mint tudják – az amerikai kongresszus kivizsgálta ezt az ügyet a legszélesebb nyilvánosság előtt, hónapokig tartó nyilvános meghallgatásokon, százmilliók szeme láttára, és ennek eredményeképpen Pointdexter tengernagyot börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
Rendkívül súlyos következmények ezek. Reagan elnök azáltal, hogy megnevezte a felelősöket, azzal megmentette az amerikai végrehajtó hatalom egységét, és Amerika befolyását a világban. A felelősség megállapítása, tisztelt Országgyűlés, a legfontosabb ebben a kérdésben.
Mielőtt a konklúzióhoz eljutnék, szeretném elmondani, hogy mit tartok én itt hibának. Szeretném a fejtegetéseimet – amelyek nem lesznek hosszúak – három részre osztani. (Közbeszólás jobbról: Már hosszú.) Sajnos nem hallom jól, amit Ön mond, de el tudom képzelni. (Taps és derültség a bal oldalon.)
Szeretném megvizsgálni az ügyet először is politikai, másodszor is jogi, harmadrészt pedig morális szempontból.
A politikai része a dolognak világosnak tetszik. Azt mondották különféle kormányszervek és kormányférfiak, hogy ők nem tekintik Jugoszláviát válságövezetnek egyrészt, másrészt pedig ők nem kívánnak beleavatkozni Jugoszlávia belügyeibe, nincsen erős véleményük arról, hogy Jugoszláviában voltaképpen mit is kellene csinálni ebben a nehéz helyzetben. Bár én 10 ezer géppisztolyt eléggé komoly véleménynyilvánításnak tartok! Ez a véleménynyilvánításnak egy rendkívül határozott módja, és egy olyan módja, amelyet aligha lehet elfogadni.
Ugyanis, tisztelt Országgyűlés, nekünk nem kötelességünk Jugoszlávia belügyeiben sem pro, sem kontra állást foglalnunk, sőt, ez nem is célirányos. Kétségkívül, Magyarországon rokonszenv tapasztalható – kormánykörökben is, de nem csak ott – a jugoszláviai nemzeti törekvések iránt. Ugyanakkor most hallottuk a miniszterelnök úrtól, hogy megértéssel viseltetik a jugoszláv egységeszme irányában is. Ez így jól ki van egyensúlyozva, ennek az egyensúlynak viszont egy sokkal elokvensebb – ékesszólóbb – megnyilvánulása lett volna, hogyha az ottani konfliktusokban érdekelt egyik félnek nem küldünk géppisztolyokat.
Politikailag ez a lépés súlyosan aláásta Magyarország tekintélyét, és nemcsak a külföld szemében, tisztelt Országgyűlés, hanem aláásta a Kormány tekintélyét a magyar közvélemény szemében is. (Zaj a jobb oldalon.) Ez a benyomásom, tisztelt Országgyűlés! (Ismételt zaj a jobb oldalon.)
Nos, a másik politikai hiba, ami itt elkövettetett, az a következő: nem pusztán Magyarország nemzetközi érdekeinek ártottak itt, nem pusztán Magyarország presztízsének, hanem annak a benyomásnak, amely Magyarországról keletkezett, tudniillik annak a benyomásnak, hogy Magyarország egy fejlett, demokratikus állam, ahol fontos, sőt, végzetszerűen fontossá válható kérdésekről az a szervezet dönt, amely erre igazán hivatott, és ez természetesen az Országgyűlés! És hogyha a felelős kormány dönt ilyen kérdésekben – mint ahogy nem döntött, mert egymástól elszigetelt lépések történtek, amennyiben hivatalos tájékoztatásunk nem csal –, annyiban az is kérdés, hogy létezik-e egységes végrehajtó hatalom, amelynek van összehangzó politikája?! Ilyen végrehajtó hatalom nélkül egy demokrácia – nemcsak abban a nehéz helyzetben, amelyben hazánk ma található, hanem minden helyzetben – aligha képzelhető el.
Ami a jogi kérdéseket illeti. Mint tudjuk, jogi hibák történtek. Ezt a Kormány elnézően eljárásjogi hibának tekinti – én azt hiszem, nem pusztán erről van szó. Hiszen ennek a kormányrendeletnek – ami nem egy törvény, csupáncsak egy kormányrendelet, bár a jelenlegi Kormány egyetértése kihüvelyezhető abból a tényből, hogy nem helyettesítette egy másikkal, csupán kicserélte egy cikkelyét egy másikra –, most ezt a kormányrendeletet maga a Kormány megsértette, pontosabban a Kormány bizonyos tagjai megsértették. Amennyiben egy ilyen dolog történt – és itt van az egyetlen pont talán, ahol nem értek egyet Horn Gyula igen tisztelt képviselőtársammal, ő azt mondta, ő helyesli, hogy a Kormány vizsgálatot kezdett; én még ezt sem helyeslem, tekintve, hogy a Kormány lépéseit nem igazán a Kormánynak kellene kivizsgálnia, hanem valaki másnak, egy olyan félnek, amelyik nem érdekelt a dologban. (Nagy taps a bal oldalon.)
A harmadik kérdés, ami a legsúlyosabb, és amely természetesen átterjed az előző két témakörre is – nem lehet őket mereven elválasztani –, ez az erkölcsi probléma. Egyszerűen az a probléma, amelyre elsősorban szeretném fölhívni az igen tisztelt Ház figyelmét. Ugyanis mint tudjuk, az történt, ugye, hogy a Kormány bizonyos intézményei és tagjai nem egészen – számomra legalábbis nem egészen – érthető megfontolásokból valótlanságokat állítottak. Ez önmagában sem helyes, persze, de mindenképpen van egy rettenetesen súlyos következménye. Nekünk, tisztelt Ház, egy olyan kormányra van szükségünk – amely az Önök kormánya, tisztelt kormánytöbbség, nem a miénk, félreértés ne essék –, egy olyan kormányra van szükségünk, amely nemcsak, hogy legitim – mint ahogy az, hiszen a nép szabad választása révén jött létre –, hanem föl tudja maga iránt ébreszteni a legitimitás érzését is. (Méltatlankodó hangok a jobb oldalról.) Föl tudja ébreszteni azt az érzést, amelyet bizalomnak hívnak, és amely nélkül a politikai társadalom működése nem képzelhető el. Hiszen ez egy demokratikus Kormány, hatalma nem erőszakon nyugszik, hanem a nép beleegyezésén! A nép beleegyezése nem pusztán négyévenként nyilvánul meg, tisztelt Ház, mikor az emberek elmennek szavazni, hanem a választások között is! Ennek a bizalomnak az elvesztése, amikor formálisan a legitimáció még létezik, ez egy ismeretes állapot a politika történetében, és úgy hívják, hogy válság.
Én azt hiszem, hogy ez az ország, nem utolsósorban ennek a fegyvereladási ügynek a következtében politikai válságba került. (egy hang középről: Dehogyis) ., olyan válságba, amelyet, gondolom, a Kormány sem kívánt ennek az országnak, amelyet mi sem kívánunk ennek az országnak és senki, aki barátja ennek az országnak. Ezzel szemben ez a válság fönnáll!
Hogyan lehet ezt a válságot föloldani? (Moraj.) Ezt a válságot – mint gondolom, kikövetkeztethették abból, amit eddig mondtam – úgy lehet világosan és tisztán megoldani, hogy azok az emberek, akik a hibákat elkövették, fölállnak a székükből és távoznak. (Nagy taps a bal oldalon.)
Természetesen tudjuk, hogy a magyar Alkotmány szerint a minisztereket nem az Országgyűlés választja. (hang a jobb oldalról: Ülj már le!) ., az országgyűlés a miniszterelnököt választja. Mivel a miniszterelnök úr úgy döntött, hogy továbbra is bizalmával ajándékozza meg Boross urat, Jeszenszky urat és a többi felelős férfiút a Kormányban, ezért igazából meg kell kérdeznünk, hogy amennyiben a felelősséget elismerik, mi a felelősség elismerésének a politikai formája? Mit jelent a felelősség elismerése, ha ennek a konzekvenciáit a Kormány nem vonja le?
Nem tudom, mi erre a válasz; azt hiszem, hogy talán a válasz az – de nem vagyok benne biztos –, hogy a Kormány talán nem is érez igazi felelősséget. Ezt pedig aggasztónak tartanám, mert ez a válságnak a további romlását jelenti, a bizalom hiányának további elmélyülését, annak a mindenki által tapasztalható politikai rosszkedvnek a további romlását, amely veszélyezteti azt, amit eddig elértünk.
Ennek a megoldása a miniszterelnök úrtól várható, és itt valóban tettekre van szükség, mind a felelősség kimondásában és a konzekvenciák levonásában, mind pedig az ügy példaszerű, világos és kemény kivizsgálásában. Köszönöm szépen. (Hoszszan tartó, nagy taps a bal oldalon.)
