PALOTÁS JÁNOS (MDF)

Full text search

PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm, Elnök úr! Azt hiszem, hogy ez így normális. Először is szeretném elmondani, hogy amit Soós Károly Attila a második részében mondott a hozzászólásának, az számomra elfogadható. Majdnem biztos, be fogom nyújtani, hogyha a bizottság javaslatát a szavazáskor elfogadják, akkor én a sajátomat visszavonom.
Ellenben ez a kötet (felmutatja) ez ma reggel került kiosztásra, a részletes vita viszont most van, és valóban ezalatt, a mai nap folyamán csak ezt volt módomban megnézni, hogy az enyémről hogyan foglalt állást a bizottság. De nagyon korrektül foglalt állást az egész téma idevonatkozó kapcsán.
Ezt nem mondhatom el ehhez hasonló dicsérettel a bevezetőjének az első mondatára: az azért nagyon alacsonyra teszi Soós Károly Attilának azon gondolatát, hogy vitapartnereinek szerinte milyen a közgazdasági felkészültsége, még akkor is, ha udvarias formában mondja. De inkább az indoka miatt teszi nagyon alacsonyra, mert azért ugye tudni kell, hogy a törvényben nem látom azt, hogy ez beruházásra fordítódik, ez a megkötés. Ezt kicsit nehéz így követni. De nem ez a lényeg. Kérem, ne erre reflektáljon, hanem arra, hogy a privatizációs bevételben a gazdaság működő eszközei kerülnek eladásra, és ebből történik privatizációs bevétel, és ehhez képest egy intézmény nem szervben való eszközépítés, nem ugyanaz, legalábbis az én közgazdasági felkészültségemben. Köszönöm.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi