KELEMEN ANDRÁS népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Talán meghökkentő, de semmi nyomát nem találtam annak, hogy a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló 1933. évi VII. törvénycikket valaha is hatályon kívül helyezték volna. Természetesen az 1945 előtti jogszabályok hatályosságának kérdésével most nem óhajtom a Parlament jogérzékét felpiszkálni, gondolom, nem ez az a pillanat, amikor erről vitát lehet kezdeményezni, azonban az a tény, hogy az említett törvényt csak 1946-ig alkalmazták, azt követőleg már csak alacsonyabb szintű jogszabályok hoztak olyan intézkedéseket, méghozzá az említett törvény szellemével ellentétesen, amely lényegileg a hátrányos megkülönböztetést jelentette ennek a nagyon sokat szenvedett rétegnek a számára.
Véleményem szerint tehát az említett törvény által biztosított járadékok és kedvezmények körét szűkítő, illetve eltörlő szabályozások törvényellenesek, hiszen törvényt csak törvény helyezhet hatályon kívül. Ilyen hátrányos megkülönböztetést hoz létre a tisztelt képviselő úr által is említett 21/1967-es egészségügyi miniszteri rendelet, ugyanakkor az 1966-ban megjelent 28/1966-os számú rendelet pedig előjogokat teremt azoknak a nemzeti gondozottaknak, akik a szocialistának nevezett társadalom védelmében rokkantak meg.
Tehát a tisztelt képviselő úr által elénk tárt politikai igazságtalanság és – mi tagadás – embertelennek tekinthető hátrányos megkülönböztetés fennállása égető problémára hívja fel a figyelmet. Mert igaz ugyan egyrészt, hogy annak a ténynek, hogy a hadigondozottak járadéka nyugdíjszerű ellátásnak minősül, van kedvező hatása is, a nyugdíjemelés százalékos mértékénél az alapösszegbe számít. Az összeghatárhoz kötött nyugdíjemelésnél azonban ez hátrányos is lehet, például ha a nyugdíj plusz a hadigondozási járadék eléri ezt a határt.
Ugyanakkor a helyzet súlyosságát, azt hiszem, méltóképpen jelzi – mint a képviselő úr célzott is rá –, hogy az egyéb körülményeket nem is tekintve a 150 ezerre tehető rokkant közül összesen 3600 részesül egyáltalán pénzellátásban.
Mit látok itt lehetséges megoldásnak? Egyrészt dönthet a Parlament országgyűlési határozattal arról, hogy a Kormány az Igazságügyi Minisztérium által készítse elő a hatályosnak tekintendő joganyagot. Másrészt a konkrét feladatra vonatkozólag a hadigondozottak szociális ellátásáról szociális törvénnyel tartjuk szükségesnek rendelkezni. Harmadrészt intézményesített érdekképviseletükről külön törvénnyel létrehozott társadalmi szervezettel akarunk gondoskodni. Negyedrészt szóba jöhet az általánosnál kedvezőbb nyugdíj-, illetve járadékemelésben való részesítésük, amely megint az Országgyűlés döntési lehetősége.
Hogy mindezeket nem csupán óhaj és ígéretek formájában óhajtom megfogalmazni, arra vonatkozólag el szeretném mondani, hogy ez év január 18-án a hozzám érkezett és a hadigondozottak helyzetével foglalkozó panasszal kapcsolatos feljegyzésre válaszul még tisztelt képviselőtársam interpellációjának bejelentése előtt már január 23-án minisztériumunk jogi főosztályának kiadtam a feladatot, hogy a hadigondozottak – beleértve hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák – ügyének rendezése tárgyában a joganyagot vizsgálják felül, és új jogszabályt készítsenek elő.
Én úgy érzem, hogy a kérdés megoldatlansága miatt tisztelt képviselőtársam joggal érezheti magát az antik demokrácia egyik alapelvének felelevenítőjeként, amikor Szókratésszal azt mondhatja, hogy "sarkantyú vagyok az állam véknyában". Köszönöm a sarkallást! (Taps.)
