SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan törvénnyel jött a Kormány a Parlament elé, amely azon törvények közé tartozik, amik megteremtik a piacgazdaság jogi és intézményi kereteit – mert erre az évre többek között ez az egyik legfontosabb célja ennek az átalakulásnak, amiben ma az ország van.
Az expozéban a következő dolgokra szeretnék kitérni. Először egy rövid tájékoztatást szeretnék adni arról, mi is ez a törvény – nyilván nem a képviselőknek, hiszen a bizottsági viták már alaposan elkezdődtek vagy folytatódtak erről a kérdéskörről, de úgy gondolom, egy összefoglaló feltétlenül hasznos. Másodszor – és ez valamivel részletesebb lenne – néhány hatásra szeretnék kitérni, elsősorban a csődeljárás, felszámolási eljárás kérdéskörének olyan hatásaira, amelyek a konkrét szereplőket, az adósokat és a hitelezőket érintik, másrészt azokra a hatásokra, amelyek, mondjuk makrogazdasági hatásoknak tekinthetők, harmadrészt azokra a hatásokra, amelyek költségvetési szempontból fontosak. Végül tájékoztatni szeretném az Országgyűlést az expozé keretében arról, hogy milyen előkészületek történtek e törvény megalkotása során, és ennek alapján javaslom majd az elfogadást.
A törvényjavaslat alapvetően a fizetésképtelen helyzetek kezelésével foglalkozik. E kérdéskör törvényi szabályozása azért szükséges, mert a nem fizetés problémájával a gazdasági élet minden szereplője szembesülhet. Sürgős szabályozását pedig a piacgazdaság környezeti feltételeit biztosító törvények mielőbbi megalkotásához fűződő érdekünk indokolja. A törvényjavaslat ennek figyelembevételével készült, de tekintettel volt az előkészítő a fejlett piacgazdasággal rendelkező országok ez irányú tapasztalatára is.
Természetesen értékelnünk kellett az 1986 óta nálunk meglévő gyakorlatot, és így került sor a nálunk már gyakorlatként működő akár klasszikus felszámolási eljárásnak is tekinthető megoldások értékelése után az új törvény kidolgozására.
Ez a csődeljárás, amit az adós kezdeményezhet önmaga ellen, ha a fizetési kötelezettségeinek előreláthatóan nem tud eleget tenni, vagy fizetésképtelensége már bekövetkezett. Meghatározott esetben a csődeljárás megindítása kötelező. A törvény háromhónapos fizetési moratóriumot biztosít az adósnak, hogy programot dolgozzon ki fizetőképessége helyreállítására, és arra, hogy egyezzen meg a hitelezőivel tartozásai rendezéséről.
A törvényjavaslat másik fontos eljárása maga a felszámolás. A felszámolás lefolytatásának szabályozásában számos olyan új szabály került a törvénytervezetbe, amely gyorsítja az eljárást, és jobban védi a hitelezők érdekeit. Példaszerűen: a lejárt követelések után minden hitelező felszámíthat késedelmi kamatot; a hitelezőket elővásárlási jog illeti meg az adós vagyonából; egy év után a felszámoló köteles közbenső, két év után pedig záró mérleget készíteni; az eljárás egész tartama alatt tájékoztatnia kell a hitelezőket, a hitelezői választmányt az adós vagyoni és pénzügyi helyzetéről, tájékoztatnia kell a munkavállalókat is ezek érdekképviseleti szervezetei bevonásával. Ha a felszámolás vagyonhiány vagy más ok miatt nem folytatható le, a bíróság a felszámoló kérelmére elrendelheti az adós egyszerűsített felszámolását.
A törvényjavaslatban az eddiginél pontosabban és részletesebben meghatározásra került a felszámoló feladata és felelőssége, de a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetőinek kötelezettsége is, és ennek elmulasztása esetén a szankciók is. Az eljárás gyorsítását szolgálja a határidők rögzítése. A felszámolás legkritikusabb és legtöbb vitát kiváltó pontja az, hogy a hitelezői követelések milyen sorrendben elégíthetők ki. E téren viszonylag jelentős változást tartalmaz a javaslat a korábbi gyakorlathoz képest. Az eddigi öt hitelezői csoport bővült: hét hitelezői csoportot különböztet meg a törvényjavaslat. A sorrend kialakításánál érvényesítettük azt az alapvető jogelvet, hogy a biztosítékul lekötött zálogtárgyból a kölcsönt nyújtó közvetlenül és elsőként elégítheti ki magát. Fenntartottuk, sőt, erősítettük azt is, hogy a munkavállalók és a magánszemélyek nem gazdasági tevékenységből eredő követeléseinek privilegizált legyen a helyzete. A korábbinál előbbre kerültek az össztársadalmi feladatokat finanszírozó társadalombiztosítási, adó- és egyéb köztartozások kielégítésével kapcsolatos kérdések, így a felszámolás költségeinek fedezése után a zálogjoggal, óvadékkal biztosított követeléseket kell először kielégíteni. A harmadik kategóriába a munkavállalók járadék jellegű, a negyedik kategóriába a magánszemélyek nem gazdasági tevékenységből eredő követelései tartoznak; ötödikként a társadalombiztosítási, az adó- és egyéb köztartozásokat, valamint a különféle közüzemi díjakat kell kiegyenlíteni azzal a feltétellel, hogy a csoporton belül a társadalombiztosítás elsőbbséget kap. Minden egyéb követelés a hatodik csoportba tartozik, végül pedig hetedikként – ha még van elegendő vagyon – az eljárás kezdetétől számított késedelmi kamatokat, pótlékokat lehet érvényesíteni.
Külön szeretnék kitérni a munkabérek kérdésére. A munkabérek és a bérjellegű juttatások – a munkaviszony megszűnésekor járó végkielégítés hathavi személyi alapbérnek megfelelő összegét is ideértve – az eddigi második helyről az elsőre kerültek, mivel a törvénytervezet lehetővé teszi felszámolási költségként való elszámolását. Ezt a megoldást – és gondolom ezt értékelték, tapasztalhattuk is, hogy értékelték az érdekvédelmi szervezetek – a munkavállalók érdekeinek védelme, a szociális biztonság lehetőség szerinti garantálása indokolta.
A korábbi, viszonylag széles körű állami garanciavállalás ezzel egyidejűleg jelentős változáson ment át. Az új törvény szerint az állam az adós vagyonából ki nem elégíthető hitelezői követelések közül csak a járadék jellegűekért vállal felelősséget. Ez nem érinti az adóssal fennálló azon követeléseket, amelyek teljesítéséért az állam külön jogszabály alapján felel.
E – remélem – rövid ismertető után szeretnék kitérni a hatásokra. Engedjék meg, hogy először a két főszereplőre: a hitelezőkre és az adósokra való hatásáról mondjak néhány szót.
A hitelezők azok, akiket nagy valószínűséggel mások nem fizetése hozott olyan helyzetbe, hogy maguk kerülhetnek ugyanolyan helyzetbe, mint mások. Az elmúlt évek tapasztalatai ellenérdekeltségükről tettek tanúbizonyságot ezeknek a folyamatoknak a rendezésében. Nem indították meg az eljárást, mert így a kintlévőség után felszámíthatták a késedelmi kamatot; nem indították meg, mert a felszámolás hosszú volt; nem indították meg, mert a leírandó veszteség tartalék híján a nyereségüket csökkentette; nem indították meg a felszámolásokat, mert nem volt pontosan meghatározva, hogy mikor fizetésképtelen egy vállalat, így az eljárás közzétételéig eltelt idő is bizonytalanul hosszú volt. Mindezeket a problémákat önmagában a csődtörvény természetesen nem tudja feloldani, de ha figyelembe vesszük, hogy az új számviteli törvényt már elfogadta a Parlament, hogy rövidesen a Parlament elé kerül a pénzintézeti törvény és a csődtörvény – ez a három együtt, nagy valószínűséggel megnyugtató megoldást ad ezekre a kérdésekre.
A másik kérdéskör az adós kérdésköre. Egy jól működő, bejáratott piacgazdaságban ez a szerep sokáig nem játszható el, hiszen ott a nem fizetővel további üzletet nem kötnek, újabb hitelt nem adnak, saját érdeke tehát, hogy kötelező előírás nélkül is csődöt jelentsen, ha csődben van. Nálunk azonban ez a felismerés még nem tudatosult. Eddig is előírta jogszabály, hogy a fizetésképtelenség esetén a gazdálkodó szervezet vezetője köteles kérni a bíróságtól a felszámolási eljárás megindítását, ez mégis nagyon kevés esetben következett be. Ennek oka a már ismertetetteken kívül, hogy a mindenáron való önfenntartás érdeke nagyon alapvető motivációs tényező abban az esetben, ha nem kényszeríti valami az adóst a megfelelő lépések megtételére.
A csődeljárás közbeiktatása – vagyis hogy nem mindjárt a megszűnésre utaló felszámolási eljárást kell megindítani – és az ehhez kapcsolt kedvezmények – a fizetési moratórium, a megegyezés lehetősége a hitelezővel –, valamint ezzel egyidejűleg az állami szanálás megszüntetése valószínűleg olyan helyzetet teremt, amely az előbbi veszélyeket feloldva, az adós oldaláról is készséget teremt arra, hogy megindítsa magával szemben a csődeljárási folyamatokat annak veszélye nélkül, hogy saját végleges léte kerüljön veszélybe az adott szervezetnek.
Ezek után néhány olyan hatásról szeretnék szólni, amelyeket az elmúlt hónapokban elvégzett hatásvizsgálatok eredményeként mutathatunk fel, természetesen arra utalva, hogy ezek ilyen "száraz ág minden teória és az élet virágzó fája zöld" kategóriájú megjegyzések, abban az értelemben, hogy pontosan tudjuk azt, hogy milyen kört érint e mostani pillanatban, tudjuk, mennyi a vagyona, tudjuk, mennyi foglalkoztatottat érint, de hát meglehetősen pontosan nem lehet azt felbecsülni, hogy a csődeljárások és a felszámolási eljárások egymás közötti aránya, ezek mozgása a gazdaságon belül milyen lesz, pontosan nem számszerűsíthető ebben a helyzetben, csak a fő irányai és a fő irányai, ha úgy tetszik, a szélső pólusok jelölhetők ki. Annyi biztosan állítható, hogy ez a jog- és érdekközvetítő vállalkozói magatartásban bekövetkező módosulás és az ennek hatására megváltozó magatartás elindítja a csődeljárási és felszámolási folyamatokat. Az is valószínűsíthető, hogy a legelső időszakban, a kezdetek kezdetén ennek a felszámolási folyamatnak a hatásmechanizmusa az első sorozatban, abban az értelemben, hogy ez mit jelent foglalkoztatásban, mit jelent cégmegszűnésben, nagy valószínűséggel rövid távon összességében negatív lesz.
Miben nyilvánul meg ez a negatív hatás? A csődeljárás során biztosított háromhónapos fizetési haladék átmenetileg növeli a sorbanállók számát és a tartozások összegét. Ha sikerül az adósnak fizetőképessége helyreállítására programot kidolgoznia, az nem képzelhető el egyfelől megszorító intézkedések, másfelől plusz ráfordítások nélkül. A felszámolás alá vont vállalat – egy szűk hitelezői kör kivételével – megszünteti fizetéseit, ami ugyancsak növelheti a sorbanállást. A felszámolás során értékesített vagyon a hitelezői követelések teljes kielégítésére általában nem elegendő, és egy bizonyos kielégítési hányadra lehet csak számítani, vagy pedig nyilván továbbgyűrűzik azoknál is, akik korábban hitelezők voltak. Kintlevőségük nagyobb hányadát tehát bizonyos hitelezők kénytelenek lesznek veszteségként leírni, aminek következtében ők maguk is – kivételes esetben vagy alkalmasint nemcsak abban – fizetésképtelenné válhatnak.
Mindezek a folyamatok azonban a piacgazdaságban mindennapi eseménynek számítanak, nem rengetik meg a világot, cégek szűnnek meg és cégek tömege alakul a piacgazdaságban. Pont ez adja azt a mozgást, ami az alkalmazkodást magával hozza.
Nálunk rendkívüli óvatosság előzte meg a csődtörvény kialakítását, és bizonyos félelmek is körülveszik a csődtörvény elfogadását, mert mindenki tudja, hogy sok az eladósodott nagyvállalat, amelyek helyzetének rendezése az elmúlt időszakban, úgy gondolom, éppen a törvényi keretek hiánya, részben a szándék, a motivációk hiánya miatt igazán nem történhetett meg, és éppen ezért egy erős hatás éri most a csődtörvény elfogadása után a gazdaságnak ezeket a szereplőit. De úgy gondoljuk, hogy nincs más megoldás. Csak egy korrekt és másutt is bevált formájú csődeljárás bevezetése a magyar gazdaságba oldhatja fel ezt a helyzetet, amit olyan sokat ostoroznak minden oldalról, és aminek problémáját mindannyian látjuk, a sorbanállások kérdéskörét. Nincs más megoldás azért sem, mert ha az államnak az adófizető polgárok befizetéseiből nincs elég pénze – márpedig nincs –, akkor nincsen más megoldás, mint ezeknek az ilyen és ehhez hasonló veszteségeknek a gazdaság szereplőire való szétterítése, s valójában nincs mód arra, hogy mindezeket a rendezéseket az állam vállalja magára, természetesen adóbevételekből. A veszteséges tevékenységek, szervezetek további fenntartása rontaná a magyar gazdaság általános fizetési morálját, de nemcsak ezt, hanem magát az alkalmazkodókészségét is, hogy nem teremtődnének meg azok a kényszerek a gazdaságban, amelyek valóban kiiktatják a nagy veszteségpontokat.
Végül a költségvetésre gyakorolt hatásról néhány szó. A csődtörvény alkalmazása a költségvetésre és az államháztartásra természetesen nem marad hatás nélkül, hiszen ismeretes, hogy a vállalkozások a köztartozásokat sem fizetik rendesen. Az elmaradások nagy része feltehetően azokra a vállalatokra koncentrálódik, amelyeknél majd le kell folytatni a csőd- és felszámolási eljárást, aminek következtében a kintlevőségek átmenetileg még nőhetnek is. A tartozások egy része pedig végképp behajthatatlanná válhat, pont annak révén, hogy a kielégítési szint valószínűleg nem érheti el a 100%-ot egy-egy felszámolási eljárás során. Plusz terheket róhat a költségvetésre a csődeljárás első időszakában megjelenő növekvő munkanélküliség kezelése. E kedvezőtlen hatások ellenére is alkalmazni kell azonban a csődtörvényt, mert annak fenyegető hatása nélkül sem a sorbanállás csökkenése nem következhet be, sem a fizetési fegyelem nem javul, és nem alakulnak ki azok az alapvető morális elemek, amelyek szükségesek a piacgazdaság működéséhez.
Összefoglalva: kétségtelen, hogy a tárgyalandó új törvényjavaslat, a csődtörvény előírásai részben a felszámolástól elkülönülő csődeljárás bevezetésével, részben a felszámolás több ponton módosuló szabályaival lényegesen különböznek attól, amit idáig megszoktunk. Indokolt az érintettek széles rétegének a megismerésére és felkészülésére időt hagyni, és ezért is javasoljuk, hogy a törvény csak a kihirdetést követő 90. napon lépjen hatályba.
Szeretném tájékoztatni a Parlamentet arról, hogy még a munka fázisában a Parlamentben helyet foglaló frakciók gazdasági szakembereit részletesen tájékoztattuk a törvény előkészületeiről. Többször, több fordulóban, még a formalizált bizottsági tárgyalás előtt megtörténtek ezek a konzultációk. Arról is szeretném tájékoztatni az Országgyűlést, hogy a piacgazdaság olyan szereplői, mint a munkáltatók és a munkavállalók a kialakított érdekegyeztetés keretében megtárgyalták a csődtörvényt, és természetesen a hatásmechanizmus elemzése után, de alkalmasnak találták arra, hogy ajánlják, ezt a Parlament fogadja el.
Ezek és az előkészületek alapján úgy gondolom, hogy az újabb lépés a piacgazdaság jogi és intézményi kereteinek kialakítására, a csődtörvény elfogadása megtörténhet. Kérem a Parlamentet az alapos tárgyalásra, és kérem, hogy minél előbb alkossa meg ezt a törvényt. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
