ÁBRAHÁM TIBOR, DR. (SZDSZ):

Full text search

ÁBRAHÁM TIBOR, DR. (SZDSZ):
ÁBRAHÁM TIBOR, DR. (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sors bona nihil aliud – szerencse kell és semmi más, mondotta egykor Zrínyi Miklós, nagy nemzeti költőnk, így fogalmazva meg az életről alkotott hitvallását.
Nos, a szerencsejátékhoz valóban csak szerencse kell, de a szerencsejáték-törvény megalkotásához valami más is.
Többek között olyan átfogó, körültekintő koncepció, mely ennek a sajátos vállalkozási, szolgáltatási szférának a működését elősegíti, de ugyanakkor biztosítja a játékosok érdekvédelmét, továbbá az állami bevételeket is hathatósan növeli. Ezek a követelmények egymásnak látszólag ellentmondó követelmények, de van rá több jó példa a világban, hogy ezek a szempontok igenis összeegyeztethetők.
A közvélemény – legalábbis hazánkban – a szerencsejátékot és az ezzel kapcsolatos vállalkozást még mindig valamiféle tisztességtelen dolognak tartja, és előítélettel viseltetik iránta. Teheti, hiszen a bűnügyi krónikák, a sajtó és a tévé is rendszeresen tudósítanak az olyanféle, államilag szinte ellenőrizhetetlen vadhajtásokról, mint az itt a piros, hol a piros, és a hozzá hasonló – idézőjelben – játékok szervezőinek csalásairól. Ezek az emberek mások megtévesztésére, becsapására törekednek, kihasználva a nyerés utáni vágyat és a hiszékenységet.
Pedig a törvényileg szabályozott, a mai modern, fejlett országokra jellemző szerencsejátékok eleve garantálnak nyerési lehetőséget, és nem a játékosok megrövidítésére, becsapására kalkulálnak. A játékok megtervezése, működtetése sok esetben magas matematikai, szervezői, menedzseri felkészültséget, rátermettséget igényel. A szerencsejáték-ipar területén dolgozó válallkozóknak tehát igen jól felkészült szakembereknek kell lenniük, mely tényt a vállalkozási engedélyek, koncessziók kiadásánál is figyelembe kellene venni.
A törvénytervezet beterjesztése valóban időszerű, hiszen a törvényi szabályozás a gazdaság e területén már nagyon szükséges. A turizmus további fejlődése is igényli ezt a speciális szolgáltatást. Ezt az igényt felismerve egyre több vállalkozó kívánja tevékenységét kifejteni ezen a sajátos piacon.
Vizsgáljuk meg, ha röviden és a teljesség igénye nélkül is, hogy a Kormány által beterjesztett törvényjavaslat hogyan kívánja szabályozni a szerencsejátékkal kapcsolatos tevékenységet. A törvényjavaslatot áttanulmányozva sajnos megállapítható, hogy azt át- meg áthatja a paternalista állam osztogató szemlélete, továbbá rövidlátó, sokszor fiskális gondolkodásmódja is. Természetesen nem vitás az, hogy a szerencsejáték-szervezés engedélyezése az állam monopóliuma, és azt mint koncessziót kezelheti. Ilyen értelemben a törvényjavaslat a koncessziós törvény speciális változatának tekinthető.
A törvényjavaslattal szembeni legsúlyosabb kifogásom az, hogy a Szerencsejáték Felügyeletet a Pénzügyminisztérium irányítása alá helyezi. Ez a tény eleve összeférhetetlenséget takar, hiszen a Pénzügyminisztérium, illetve a szakminiszter koncessziós szerződéseket köthet, ugyanakkor a Szerencsejáték Felügyelet ellenőrzi ezt az engedélyezett szerencsejáték-szervezést. Az engedélyezési és az ellenőrzési funkciókat szervezetileg is külön kell választani, mint ahogyan ezt a nemzetközi gyakorlat is mutatja. Ellenkező esetben egy olyan szervezeti monopóliumot hozunk létre, tisztelt Képviselőtársaim, melynek tevékenysége öntörvényűvé válhat.
A törvényjavaslat helyenként túl részletes és szigorú szabályozást tartalmaz a szerencsejáték szervezésével kapcsolatban, mely így korlátozza a vállalkozási szabadságot, illetve a keletkező vállalkozói haszon magas százalékkulcsokkal történő azonnali gyors lefölözésére törekszik. Ezzel a szemléletmóddal tulajdonképpen az állam maga ellen dolgozik. Hosszú távon nem engedve meg a vállalkozás felfutását, kibontakoztatását. Pedig egy jól virágzó vállalkozás – mely kiszámítható, toleráns gazdasági, jogi környezetben működik – nagyobb hasznot hajt az államnak, mint ezek hiányában a gyors meggazdagodásra, rablógazdálkodásra, netalántán csalásra kényszerített vállalkozás.
A törvényjavaslat – alkotóik nyilatkozata szerint – kerettörvény lenne, mely részletekbe menő szabályozást nem tartalmaz. Sajnos ezt a célt a törvényalkotók nem érték el; bizonyítják ezt a játékautomatákkal és a játékkaszinókkal foglalkozó fejezetek, ahol a diszkriminatív megkötésekkel, úgy tűnik, a jelenlegi hazai állapotok megőrzése a cél, a további vállalkozók távol tartásával.
Nagyon lényeges szempontnak tartom maguknak a játékban részt vevő játékosoknak a megfelelő érdekvédelmét. A játékos ugyanis egyrészt játékból, játékszenvedélyből játszik, hiszen ez a homo ludens sajátossága, másrészt anyagi áldozatot hoz a nyerés reményében. Minden valódi szerencsejáték valamilyen valószínűség szerint – melyet a köznapi szóhasználatban szerencsének hívunk – nyerési lehetőséget biztosít. A nyerést a játékszabályok anyagilag a nyereménnyel honorálják. A nyereményalap egy része, adott százaléka szolgál a nyeremények fedezésére. Úgy gondolom, hogy ennek minimális mértékét államilag garantálni kell. A törvényjavaslat ezt formailag ugyan megteszi, de olyan kiskaput hagy meg, mely szerint a Szerencsejáték Felügyelet jóváhagyásával ugyan, de lényegében korlátlanul lehet a törvényjavaslatban százalékosan meghatározott nyeremény összegét csökkenteni. Igaz, hogy a nyereményalap így felszabadított vagy felajánlott pénzösszege közcélokra fordítódik – alapítványok, sport, egészségügyi környezet és ifjúságvédelmi célokra –, de mégiscsak a játékosokat rövidítené meg az ilyenféle gyakorlat. További veszély ebben a módszerben az lenne, hogy a Szerencsejáték Felügyelet nyomást tudna gyakorolni a vállalkozásokra vagy a vállalkozóra, hogy közcélú felajánlásait növelje a játékosok terhére, bizonyos előnyök megszerzésének reményében.
Meggyőződésem, ha a vállalkozás nyereségesen működik, az értelmes vállalkozó – az adózási előnyök figyelembevételével – úgyis közcélú felajánlásokat fog tenni, nem utolsósorban saját vállalkozásának népszerűsítésére, reklámozására. A vállalkozó részéről csak így, önkéntesen, az állami kényszer, presszió törvényi kiküszöbölésével tudom elképzelni a közcélú adakozást, akár a helyi társadalmak, közösségek, akár országos célok megvalósításáról van szó.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomban a szerencsejáték törvénytervezet véleményem szerint legsúlyosabb hiányosságaira, hibáira kívántam a figyelmet felhívni. Időközben benyújtott módosító javaslataimban jogi indoklását adom azoknak a szempontoknak, melyek érvényesítését feltétlenül szükségesnek tartom. A magam részéről bízom abban, hogy a törvényalkotói folyamat során e törvényjavaslat olyan változásokon fog átesni, melyek valóban alkalmassá teszik e speciális terület átfogó, vállalkozásbarát jogi szabályozására. S akkor a játékhoz már valóban csak szerencse kell és semmi más. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi