PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ):

Full text search

PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ):
PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ): …Eötvös József, Jászi Oszkár és Bibó István örökségét. (Kisgazda közbekiabálások, az elnök csenget.)
Azt is hallottuk képviselőtársunk rádiós szózatában: indokolt a különbségtétel, hiszen a kárpótlási törvény az elmúlt rendszer kárvallottjait részesítené előnyben a haszonélvezőkkel szemben. Valójában a bíróság döntése éppen azt akadályozta meg, hogy a különböző kárvallott csoportok között tegyenek különbséget, például a volt lakás-, üzlet- és üzemtulajdonosok kárára. S ahogyan semmit sem okultak, akik a pótolhatatlanul elvesztegetett hónapokért az Alkotmányt, az Alkotmánybíróságot hibáztatják, ugyanúgy – véleményünk szerint – semmit sem tanultak, akik azt hiszik: semmi mást nem kell csinálni, csak néhány kisebb jelentőségű paragrafust korrigálni, és mehet tovább minden a régi módon.
A kárpótlás ügye teljes újragondolást kíván, s ezért mi nem értünk egyet azzal az elképzeléssel, hogy a Parlament alkotmányügyi bizottsága korrigálja a törvényt. Szerintünk a Kormány feladata egy új, átfogó javaslat kidolgozása, amely alkalmas a kárpótlás lezárására.
De ne feledjük: az Alkotmánybíróság döntése nyomán ugyanígy újragondolást kíván a Parlament előtt fekvő több más alapvető törvényjavaslat is, így az egyházi vagyon, az önkormányzati vagyon ügye és a fővárosi törvény is, hiszen a bíróság egyik kifogása éppen az önkormányzati vagyon védettségére épül.
Túl nagy türelmet tételez fel az a törekvés, amely az önkormányzati jogok és vagyon eddigi megrablását most minden további nélkül azzal kívánja folytatni, hogy az Országgyűlést belehajszolja a kárpótlási törvény legújabb fordulójába úgy, hogy ismét odébb tolja az önkormányzati javak megadását, amit a Kormány már a múlt év szeptemberére ígért.
Az Alkotmánybíróság döntése figyelmeztetés, hogy az előttünk álló feladatok megoldásához nem elegendő a kormánykoalíció szavazattöbbsége. A Kormány – véleményünk szerint – újra zsákutcába fog tévedni, ha továbbra is figyelmen kívül hagyja az ellenzék véleményét, közvetve az ellenzék által képviselt választópolgárok akaratát. Az ország pedig nem bír el újabb elvesztegetett hónapokat. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi