ELNÖK (Dornbach Alajos)

Full text search

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): Tisztelt Országgyűlés! A számvitelről szóló törvényjavaslat határozathozatala következik. A törvényjavaslatot 1933-as számon kapták meg. A kivételes és sürgős eljárásról a költségvetési bizottság jelentését 2308-as számon kapták meg. Határozathozatalunk során e szerint haladunk. Felkérem az államtitkár urakat, akik szavazati joggal rendelkeznek, hogy a szavazatok könnyebb összeszámlálása érdekében képviselői helyükön szavazzanak majd.
Tisztelt Országgyűlés! Elnézésüket kérem. Ez esetben még nem a határozathozatal következik, hanem a kivételes és sürgős eljárás plenáris vitája. Felhívom a figyelmüket arra, hogy a módosított Házszabály 49/e §-ának értelmében az ülésen először a javaslat előterjesztője szólalhat fel. Ezt követően a kijelölt bizottság képviselője ismerteti a bizottság jelentését. Ezt követően a képviselőcsoportok álláspontját csoportonként egy-egy képviselő fejtheti ki. A pártokhoz nem tartozó képviselők közül az elsőként szólásra jelentkező nyilváníthat véleményt.
Az elmondottak alapján megadom a szót dr. Szabó Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak, a törvényjavaslat előterjesztőjének.
Dr. Szabó Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi