NÉMETH ZSOLT (FIDESZ)
NÉMETH ZSOLT (FIDESZ)
NÉMETH ZSOLT (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A FIDESZ részéről ma az egyházi ingatlanvitában más nem kíván hozzászólni, ezért elnézésüket kérem, hogyha egy kicsit hosszabb leszek, mint az átlagos.
Az elmúlt héten megkezdett általános vita, némileg szemben a mai nappal, a félelmek ellenére vagy talán éppen ennek következtében, az én megítélésem szerint meglepően higgadt hangvételűre sikeredett. Bízva abban, hogy az önfegyelem továbbra is jellemezni fogja e rendkívül érzékeny kérdés vitáját, fel kívánom hívni a tisztelt Ház figyelmét egy új veszélyre, nevezetesen arra, hog a törvény koncepcióját támogatók, illetve ellenzők elbeszélnek egymás feje fölött.
Jelen hozzászólásom célja, hogy összevessem a kormányzat és a FIDESZ gyökeresen eltérő koncepcióját néhány, az eddigi vitában kirajzolódott szempont mentén.
Kockázatot jelent, hogy mindezt csupán FIDESZ-esként tehetem, és némelyek szerint a pg- és tud. szoc.-fertőzöttségünk legfeljebb mesterséges, életidegen lombikokoskodásokra vértez fel bennünket, és alkalmatlanok vagyunk a minimális empátiára is. Ezzel együtt ezt megkísérlem.
Elemzésem címzettjei a tisztelt Ház mindkét oldalán azok, akik legalább meg akarják érteni a másik álláspontot, természetesen főként azok a kormánypártiak, akik meg akarják érteni a mi álláspontunkat. Ennek azonban van két feltétele.
1. Adottnak fogadja el mindkét fél, hogy nem hívők és hitetlenek párbeszéde folyik, hanem eltérő felfogások vitatkoznak az egyház új szerepéről a politikai-társadalmi életben és az ehhez vezető útról.
2. Kizárólag a törvény kapcsán közvetlenül felvetődő kérdésekre összpontosítsunk, ezért mellőzzünk minden sajtószemlét, egymásnak homlokegyenest ellentmondó statisztikákat, annak a kérdését, hogy ki kivel egyeztetett, ergo kinek a szószólója. Még azt sem fedem fel azok előtt, akik nem tudják, hogy mi a vallásos meggyőződésem, és milyen felekezet tagja vagyok. Mindezek a kérdések fontosak lehetnek – és azok is –, csak éppen nem tartoznak a tárgyhoz.
A két koncepció lényegét a következőkben látom. A törvényjavaslat létre kíván hozni egyházanként egy felerészben kormányzati, felerészben egyházi személyekből álló bizottságot, amely tíz éven keresztül fokozatosan visszaadná az egyházaknak ad absurdum mindazt, amit 1948. január 1-jén bírtak, a föld kivételével.
Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Az önök által túlnyomórészt támogatott koncepcióval szemben mi úgy véljük, hogy a javaslat az egyházakat tartós kormányzati függésbe hozná, és kiszolgáltatná a legkülönfélébb helyi és közéleti csatározásoknak. Ezért a FIDESZ alternatív megoldási javaslattal állt elő, amelynek lényege, hogy az állam létrehozna két alapítványt egyházi személyekből álló kuratóriummal. Az egyikből, amely felélhető, lehetne biztosítani a kiinduló hitéleti és közszolgálati javakat, míg a másikból az egyházak folyó finanszírozását, amelynek évente csak hozadéka lenne felélhető.
A két koncepció gyakorlatilag összeegyeztethetetlen. Ennek magyarázatát 11, a vitában eddig gyakran felvetődött szempont mentén kívánom megadni. Ha mást nem, legalább az egységes szóhasználat kialakítását elősegítheti az alábbi összehasonlítás.
1. Nagyon sok szó esett az állam és az egyház elválasztásának a kérdéséről. Ebben az elvben a patkó mindkét oldalán egyetértünk. Gyakran hallani azonban, hogy a modern államnak csak az egyház közjogi, az oktatást, az egészségügyet, a szociális és ifjúsági célokat szolgáló, karitatív tevékenységét, feladatait szabad támogatnia. Mi ezzel szemben úgy véljük, hogy az elválasztás elvébe belefér, ha a közjogi feladatok mellett az egyházi alaptevékenység, a hitélet is támogatásban részesül, hiszen ez is szerves része egy modern társadalom pluralitásának.
Önök szerint azonban a beterjesztett törvényjavaslat az állam és az egyház szétválasztását szolgálja, mert a rendezés végén az egyháznak sok tulajdona lesz, bár ezzel együtt úgy véli, hogy a törvény feladata csupán a részleges rendezés, és további törvényekre van szükség. Miszerintünk az egyház teljes gazdasági autonómiájának az intézményrendszerét kell, hogy megalkossa ez a törvény. Bennünket pontosan az önök javaslata szerinti rendezés végéig eltelő igen hosszú időszak int óvatosságra. Mi úgy véljük, hogy ez a javaslat nem szolgálja az állam és az egyház szétválasztásának az elvét, hanem éppen ellenkezőleg, a lebegtetett ingatlanok révén talán jóvátehetetlen kormányzati függőséget és kiszolgáltatottságot teremt az egyházak számára.
2. szempont. A törvény beterjesztése mögötti politikai szándékok. Önök szerint a törvény politikai motívuma, hogy az egyház nyerje el méltó helyét a társadalomban, a hitéleti tevékenységen túl a közszolgálati feladatokhoz is nyerje el anyagi bázisát. Miszerintünk az önök által remélt célt a mi javaslatunk szolgálja. A kormányzati javaslat azonban gyanút ébreszt bennünk, hogy vagy átgondolatlanság, vagy esetleg macchiavellisztikus hatalmi megfontolás húzódik meg mögötte.
Az önök jóhiszeműségében nem kételkedve kérem, gondolkozzanak azon, hogy a törvény révén a kormányzat több száz milliárd forint értékű állami vagyont osztogathat kénye-kedve szerint. Ismerve a gazdaság és a politika kölcsönhatását, milyen hatása lesz ennek a politikai erőviszonyokra? Amennyiben a régiónkban, saját történelmünkben nem éppen ismeretlen államegyháztól való félelmünket önök paranoiának bélyegzik is, azt nem tagadhatják, hogy ez ellen a lehetőség ellen a törvényjavaslat nem nyújt megfelelő garanciát.
3. szempont. A rendezés intézményei. A tervezet a legfőbb döntéshozó jogosítványokkal a vagyonátadó, úgynevezett egyeztető bizottságot ruházza fel, amely paritásos alapon egyházi és kormányzati személyekből állna, esetenként az önkormányzatok részéről egy fő részvételével. Úgy véljük, hogy ez a bizottság egyfelől összetételénél fogva politikailag alkalmatlan arra, hogy minden érintett fél politikai érdekét becsatornázza, másfelől mint az önkormányzati törvénnyel létrehozott fővárosi és megyei vagyonátadó bizottságoktól és a miniszteriális felügyelettől, valamint a pontosan körülírt törvényi szabályozástól függetlenített központi csúcsszerv technikailag képtelen feladatának az ellátására. Elvi alapon a legfőbb kifogásunk természetesen az a szempont, hogy ebben a bizottságban szimbolikusan testet ölt az egyházak feletti, hosszú időre létrehozott kormányzati kontroll, amelyet az is megjelenít, hogy a bizottság elnöki tisztét a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára töltené be. A mi javaslatunk nem politikai, hanem jogi intézményeket kíván létrehozni a már említett két alapítvány élén kizárólag egyházi személyekkel.
4. szempont. Költségvetési-gazdasági kihatások. Az önök koncepciója szerint felbecsülhetetlen, de elismerten jelentős összegű a törvény elfogadásával járó költségvetési teher. Formája szerint ez az állam, önkormányzat, továbbá magán-, természetes és jogi személy kártalanítására, illetve az egyházak számára nyújtandó, részben az igényelt ingatlanok helyettesítése, részben az igényelt ingatlanok fejében pénzbeli kárpótlás lehet. A javaslat szerint az Országgyűlés vállaljon kötelezettséget, hogy az elkövetkező tíz évben ezt a bizonytalan összeget biztosítja.
Felbecsülhetetlen továbbá az a járulékos gazdasági következmény, amely az érintett ingatlanok forgalmának differenciálatlan befagyasztásából fakad. A mi álláspontunk elsősorban nem abban különbözik az önökétől, hogy keveset vagy sokat kapna az egyház, hanem a vagyonhoz juttatás mikéntjében. Az Országgyűlés nem állíthat ki üres csekket olyan bizottságnak, amely – mivel nem része a végrehajtó hatalmi ágnak – közvetlenül felelősséggel sem tartozik a tisztelt Háznak.
Javaslatunk szerint az igények felmérését követően fix, az Országgyűlés által meghatározott, fokozatosan folyósított egyszeri kiadással és az ingatlanforgalom befagyasztásának a mellőzésével lehet az ország gazdasági állapotát és a költségvetés szempontjait egyaránt szem előtt tartó, megnyugtató megoldást találni.
(Az elnöki széket dr. Dornbach Alajos foglal-ja el.)
5. szempont. Az egyházakhoz mint intézményekhez való viszony. Önök számos alkalommal kinyilvánították, hogy felettébb bíznak az egyházak mértékletességében. Ez a törvény megfogalmazása szerint konkrétan a hierarchikus egyházaknál a magyarországi legfelső szervet, a nem hierarchikus egyházaknál a tárgyalásra felhatalmazott szervezeti egységet jelenti.
Nekünk sincs semmi okunk arra, hogy az egyházak részéről ne feltételezzünk jóhiszeműséget. Ugyanakkor aggodalommal tölt el bennünket, hogy a javaslat a föld kivételével nem tartalmaz jogi, gazdasági garanciákat a volt egyházi ingatlanokra vonatkozó történeti jogigények megfékezésére. Szerintünk erre többek között a megújuló magyar egyházak egymás közötti kapcsolatrendszerének lenne szüksége. Félő ugyanis, hogy a magyar történelemben államegyházi pozíciót élvező felekezet és a többi felekezet között a javaslat újra felszítja a történelmi privilégiumokból fakadó régi ellentéteket és az egymással való elkeseredett versengést.
"Ha ti így, akkor mi sem hagyjuk magunk!" Az ingatlanszerző-verseny vallásháborúja hosszú távra háttérbe szoríthatja az ökumenikus törekvések eredményeit. A vagyonjuttatás terén a felekezetközi viszonyok jelenlegi arányainak csorbítatlan érvényesítését csak a mi koncepciónk talaján tudjuk elképzelni. A reparációs logika nem csupán az egyházak egymás közötti viszonyát érintheti súlyosan, hanem az egyházakat a helyi és az országos közéletben is csatározásoknak teszi ki.
Továbbá helytelenítjük elvi alapon, hogy a törvény meghatározza ezentúl, hogy az egyház képviselőinek jogosítványokat ad, hogy milyen egyház milyen képviselőjét fogadja el tárgyalófélnek. Meg kívánom kérdezni, az előterjesztő szerint például a magyarországi református egyház hierarchikus vagy nem hierarchikus felépítésűnek minősül?
Az állam be nem avatkozása az egyház életébe e törvényjavaslat kapcsán azért is fontos, mert a rugalmas, a helyi érdekeket jobban figyelembe vevő álláspont artikulálódását, közvetve az egyházak belső megtisztulását a jelenlegi elavult egyházi struktúra állami konzerválása akadályozhatja éppen meg.
Végül nem elhanyagolható következménye lesz a törvény elfogadásának, hogy az egyházakat ha nem is hazugságra, de lódításra kényszeríti. Olyan kötelezettségeket kell vállaljanak ugyanis, amelyet nem tudnak teljesíteni! Ha csak funkcióra lehet ingatlanhoz jutni, de így minden további nélkül, akkor így fogják kérni azt is, amelynek a feladata a folyó finanszírozás intézményeinek a helyettesítése, azaz a többi, valóban funkcionális intézmény fenntartása.
6. szempont. Az egyházi jogsérelmek megítélése. Itt önök szerint – hasonlóan hozzánk – az egyházakat az elmúlt évtizedekben súlyos és különös igazságtalanságok és jogsérelmek érték. Önök azonban ebből a közösen elfogadott tényállításból arra a következtetésre jutnak, hogy a funkcionalitásra alapozva ugyan, de az egyházak jogigényét volt ingatlanaikra nem utasítják el. Mi a jogi értelemben vett igazságszolgáltatást és az ehhez kapcsolódó történeti jogigényt nem fogadhatjuk el. A kárpótlási törvény vitája során Orbán Viktor kifejtette ezzel kapcsolatos indokainkat: "Úgy kell érvényesíteni az igazságosság szempontját" – hangzik az eleget nem ismételhető tétel –, "hogy ne okozzunk újabb igazságtalanságot." Úgy véljük, erkölcsi értelemben elnyeri az egyház azzal az igazságát, hogy újra, a szolgálatához szükséges mértékben, anyagi javakhoz jut. Ehhez nem szükséges a történeti jogigény érvényesítése. Az eredeti ingatlanok természetbeni visszaadása sem. Nem azért, mert ez valami ördögi dolog lenne, sőt, nem lenne esetleg kívánatos, hanem azért, mert a kivitelezésből fakadó kár több és a várható előny kisebb, mint a mi javaslatunk esetében. Egyébiránt a mi javaslatunk is lehetővé teszi egykori volt ingatlanok megszerzését, feltéve, ha erre lehetőség adódik.
7. szempont. A funkcionális és a reparációs elv vitája. Önök és mi is egyetértünk az AB 1057-es határozatának értelmezésében, hogy amennyiben a törvény reparációt – vagy másképp mondva reprivatizációt – valósít meg egy tulajdonosi csoport javára, akkor az diszkriminációnak minősül és alkotmányellenes. Abban is egyetértünk, hogy egy ilyen a reprivatizációs igények lavináját indíthatja el.
Önök szerint azonban a törvényjavaslat a funkcionális elvből indul ki, mert ugyan a '48-as tulajdoni bázison, mégis csak vállalt célokra, azaz funkciókra kaphat ingatlant az egyház. Mi ezzel szemben úgy véljük, hogy a javaslat a reparáció elvére épül, mert ugyan megjelenik a funkcionalitás eleme, de nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az egyházak – a földtulajdon kivételével – főként természetben, viszszanyerjenek mindent az 1948-as tulajdoni struktúra szerint.
A törvény azért sem a funkcionalitás elvére épül, mert egyszerűen nincsen a törvényben jogi garanciája annak, hogy a vállalt funkciót az egyház el is tudja látni! Másfelől nem teremti meg az intézmények fenntartásának forrásait sem. E két feltétel nélkül nem lehet funkcionalitásról beszélni.
8. szempont. Az átadásra kerülő ingatlanok tárgyi köre. Önök a javaslat egyik legnagyobb erényének tartják, hogy az átadható ingatlanoknak hitéleti, oktatási, szociális és kulturális célt kell szolgálnia, mondván, hogy ezzel jelentősen szűkül a törvény hatályába eső ingatlanok köre. Eltekintve attól, hogy a kérdés föltevését az egyházak számára fölállított csapdának is föl lehet fogni, hiszen – mint már utaltam rá – olyan kötelezettségeket kell vállalniuk, amelyet nem tudnak teljesíteni; nem hisszük, hogy az elképzelt és nemes szándék célt érhet. Úgy látjuk, hogy ez a tárgyi kör egyrészt tág, másrészt igenis szűk. Tág, mert nincs olyan ingatlan, amely ne lenne besorolható ezen szélesen értelmezhető kategóriák valamelyikébe. A tárgyi kör szűkítéséről csak akkor lenne szó, ha az ingatlanok 1948-ban betöltött funkciójára vonatkozó kikötés lenne. Szűk is azonban a tárgyi kör, mert – újra hadd hangsúlyozzam – a közszolgálati célokat szolgáló ingatlanok fenntartását – meg a többiét is – nem tudni, miből fogja az egyház fedezni.
9. szempont. Az egyház anyagi helyzetének kiinduló vagy végleges rendezése lenne kívánatos? Abban, azt hiszem, megint sokukkal egyetértünk önök közül, hogy ez a törvény nem jelent végleges rendezést. Indokaink és elégedettségünknek a kvóciense azonban igen eltérő. önök szerint ugyanis ez így van rendjén. Mert egyrészt az egyház fokozatosan tud megerősödni, másrészt önök is látják, hogy ez az ingatlanrendezés nem jelenti az egyház teljes gazdasági autonómiájának a megteremtését. Főként a fokozatos megerősödés miatt tartják elfogadhatónak, hogy tíz év az ingatlanok használatbavételének és az új, módosított igények bejelentésének a határideje. Bár önök közül ezt némelyek túl szoros határidőnek tartják, mások pedig inkább ötéves határidőt javasolnak, bízván abban, hogy ez jobban szolgálja magát az egyház mielőbbi megerősödését. Az egyház teljes gazdasági autonómiájának megteremtéséhez pedig, önök úgy vélik, újabb törvényekre lesz szükség, ezért tehát sokan önök közül csak kiinduló lépésként tudják elfogadni a javaslatot.
Szerintünk nem helyes, hogy a törvény nem tűzi ki céljául az egyház teljes gazdasági autonómiájának a megteremtését, hanem éppen hogy megakadályozza azt. A gazdasági autonómia, úgy véljük, hogy a normatívák és a céltámogatási rendszer kiépítésén túl alapvetően két dolgot jelent: az egyszeri vagyonjuttatás és a folyó finanszírozás kereteinek megteremtését. A mi javaslatunk erre alapul.
A törvénybe ugyan be van csempészve, hogy a folyó finanszírozás fedezete az a pénzbeli kárpótlás, ami a vissza nem igényelt vagy nem igényelhető ingatlanok ellenértéke. Megkérdőjelezve ezzel az alapkoncepciót, nevezetesen, hogy a törvény célja nem terjed ki a teljes gazdasági autonómia kérdésére, csupán az ingatlanrendezésre, és mellesleg ez a megoldás mutat rá a törvény alapvetően reparációs jellegére is. De ez nem tűnik - még akkor sem, ha az önök logikájába belehelyezkedünk – megnyugtató megoldásnak. Hiszen ez a pénz el fog folyni, és ráadásul rossz módon fog felhasználásra kerülni, ismerve az egyházak jelenlegi állapotát, és az egyházak rá fognak kényszerülni, hogy újra dörömböljenek az államnak az ajtaján. (Közbeszólás a jobb oldalról: Jaj!)
Talán megfontolásra érdemes a koncepciónkban körvonalazott alapítványi megoldás, amely szerint az állami forrásból létrehozott alapítvány vagyona utáni hozadékot és csak a hozadékot az egyházak folyó finanszírozására lehet fordítani. Az állam teljesíti ily módon egyszer s mindenkorra az egyház iránti kötelezettségét, az egyház pedig működtetni tudja az intézményeit.
Ami pedig a vagyonjuttatást illeti, egyetértünk a fokozatosság elvével, kettős értelemben is. Egyfelől az induló feltételeket biztosító alapítványt a költségvetés csak fokozatosan töltse föl, elkerülendő a költségvetés hirtelen terhelését és az inflációs nyomást. Másfelől az egyháznak szabad kezet kell adni, hogy megerősödése függvényében, ingatlanvásárlásai révén fokozatosan fogyassza el ezt a forrást.
Az a tipusú fokozatosság azonban, amelyet a törvényjavaslat körvonalaz, teljességgel elfogadhatatlan számunkra, mert bizonytalanságot, gondatlanságot idéz elő az érintett intézményekben, nem beszélve az ingatlanforgalom korlátozásának már érintett kihatásairól. Összegezve: mi a vázolt módon végrehajtott végleges rendezést várnánk el e törvénytől.
10. szempont. Az önkormányzatok. Önök szerint az önkormányzati tulajdon kialakulása, az állami vagyon úgynevezett tisztára mosása még nem fejeződött be, ezért az alkotmányban lefektetett tulajdon sérthetetlenségének az elve, és az önkormányzati törvény 107. szakaszának (1) bekezdése – miszerint a volt tanácsok kezelésében, illetve tulajdonosi irányítása alatt álló oktatási, kulturális intézmények vagyona az önkormányzatok tulajdonába került – nem szenved csorbát, akkor sem, ha adott esetben kártalanítás nélkül kerül az egyház tulajdonába egy érintett ingatlan.
Önök úgy vélik, hogy a javaslatban biztosított közvetlen megegyezés intézménye, illetve egy főnek az egyeztető bizottságban való részvétele kellő biztosíték az önkormányzat számára érdekeik érvényesítésére és a méltánytalanságok ellenében. Mi ezzel szemben úgy véljük, hogy az önkormányzat tulajdona – az önkormányzat tulajdona. Az önkormányzati törvény hatályba lépésétől, és azonnali és teljes kártalanítás nélküli elvonása pedig alkotmányellenes. Ha gondolatilag egy pillanatra el is fogadjuk az önök logikáját, a közvetlen megegyezés intézménye csak akkor lenne az önkormányzat számára méltányos terepe a megegyezésnek, hogy ha ennek híján nem egy olyan bizottság döntené el a vitát, amelyben az ellenérdekelt fél a voksok maximum 50%-ával, míg az önkormányzat maximum 1 vokssal rendelkezik. A fennmaradó voksok legjobb esetben is semlegesnek tekinthetők. Ráadásul – a törvényjavaslat szerint – még bírósághoz sem lehet jogorvoslatért fordulni. Sajátos ez a méltányosság-felfogás, és igen közel áll a méltánytalansághoz.
11. szempont. A lelkiismereti és vallásszabadság a közszolgálati intézményekben. Önök – hozzánk hasonlóan – úgy vélik, hogy az egyház és a hívő ember évtizedeken át meg volt bélyegezve vallási meggyőződése miatt. Továbbá – szintén hozzánk hasonlóan – abból indulnak ki, hogy az egyházi közszolgálati intézmények aránya jelenleg kisebb, mint amilyen a társadalmi igény, amely megfogalmazódik irántuk. Önök közül azonban sokak számára legfeljebb deklarálandó elvont problémaként jelenik meg a nem vallásos, illetve a más felekezetű emberek lelkiismereti és vallásszabadsága.
Mi a közszolgálati intézmények vonatkozásában eötvösi szellemben a törvénytől jogi garanciákat várunk el, miszerint a települési önkormányzatoknak rendelkezniük kell minimum egy, de igény szerint annak megfelelő számú felekezetsemleges intézménnyel. Ennek az alapvető alkotmányossági feltételnek a jelenlegi körülmények között nyilvánvalóan főként elvi fontossága van, de ez nem csökkenti a fontosságát.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem értünk egyet a tekintetben, hogy ez a törvény az állam és az egyház szétválasztását szolgálja. Politikai szándékot gyanítunk – esetleg – a beterjesztés mögött. Szerencsétlennek tartjuk az egyeztető bizottság intézményét. A költségvetésre nézve felelőtlennek tartjuk az elképzelést. Úgy véljük, az egyházakat belső és külső megosztottságokba kergeti. A régi igazságtalanságot újabbakkal tetézi. Nem tud kitörni a reparációs logikából, keveset és sokat ígér az egyházaknak, elhúzódó vajúdással jár, kisemmizi az önkormányzatokat, és érzéketlen a nem hívők és a felekezeti sokszínűség iránt.
Egy megoldást látok, az egész koncepció újragondolását, amihez felajánljuk a segítségünket. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
