SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP)
SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP)
SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szocializmus társadalomfilozófiája a kizárólagosságra törekedett. Ennek alapján, amikor a pártállam az orosz szuronyokkal a háta mögött ennek próbált helyet csinálni, akkor lényegében mindent igyekezett szétverni, kidobni az ablakon, lett légyen az jó és hasznos vagy pedig haszontalan.
Így következhetett be az is, hogy sajnos az évszázados tapasztalatokkal és ismeretekkel rendelkező egyházat tulajdonképpen kiszorították a tanító, a gyógyító és egyéb kulturális nevelő funkciójából. Semmi sem számított, csak az, hogy ennek az új rendnek az eszméi, ennek az új rendnek a gyakorlata foglalhassa el helyét az előzővel szemben. Engedjenek meg egy példát. Egy tragikomikus eset, amely végül is happy enddel végződött, egy távoli ismerősömmel történt meg. 1949-ben érettségizett jelesen a piaristáknál. Mindenáron mérnök szeretett volna lenni, azonban a tárgyi tudását illetően sikeres felvételi vizsgája ellenére is megsúgták neki, hogy tekintettel arra, hogy a papoknál végzett, nem veszik fel. Nagyon el volt keseredve, de nagyon munkált benne az elhatározás, hogy mégis mérnök lesz. Ezért valaki azt az okos tanácsot adta neki, hogy érettségizzen le még egyszer, szakérettségit végezzen, illetve tegye le. Kérem szépen, aki nem tudná, mondom önöknek, hogy a szakérettségi egy csökkentett igényt kielégítő valami volt. Barátunk természetesen ezt az akadályt lendületből vette, ezt követően már semmi akadálya nem volt annak, hogy felvegyék az egyetemre, és azóta kiváló mérnök.
Az a körülmény, hogy az ő esete happy enddel végződött, semmit nem von le abból a körülményből, az akkori kulturpolitikának – ha egyáltalán kultúrnak lehet nevezni – a bűneiből, mert megítélésem szerint be sem látható, fel sem mérhető annak a bűnnek a mértéke, amit elkövettek annak idején azzal, hogy az egyházat kiszorították ezekből a funkciókból. Ahelyett, hogy végül is befogták volna, hagyták volna őket dolgozni, hiszen tudjuk, hogy egy pap vagy egy apáca, aki az életét arra tette fel, hogy ezt a szolgálatot, amelyet végeredményben vállalt, egész életén keresztül végezze a nap 24 órájában, ha úgy tetszik, nyilvánvaló, hogy olyan szinten tudja csinálni, hogy végül is hozzá fogható nem lehetséges.
Gondoljunk arra, hogy egy papi gimnáziumban végzett valaki – már a későbbi időkre gondolok, amikor elismert volt az, hogy az ott szerzett tudás alapján is lehet érvényesülni –, hogy hogyan viszonyult például más gimnáziumokhoz vagy középiskolákhoz képest az egyetemi felvételi arány. Mindig megelőzte azokat. Gondoljunk arra, hogy olyan munkát, olyan szolgálatot végezni civilként aligha lehet, mint például az apácák, például amit a magyar Teréz anya tett.
Ha arra gondolok, hogy ezeket a bűnöket elsősorban az ifjúság nevelése terén követték el, amikor a papokat kiszorították ebből a tanító funkcióból, akkor azt kell mondanom: itt az ideje, hogy szélesre tárjuk a lehetőségét annak, hogy az egyház ismét elfoglalhassa ebben a kérdésben méltó helyét. Ugyanis meg kell állapítanunk, hogy a szocializmus, bármilyen szép eszméket tűzött a zászlajára, olyan nagymérvű a társadalmi gyakorlatban az ellentét a meghirdetett eszmék és a kialakult valóság között, hogy a bécsi televízió egyik kommentátora azt mondotta, hogy az eszmék és a gyakorlat között ilyen szakadék az emberi történelem során még egyetlen társadalmi rendben sem volt.
Az emberi elidegenedés, az emberi nemtörődömség, a közöny oly mérvű, hogyha ezt meg akarjuk szüntetni, és olyan eszményeknek és kategóriáknak akarjuk visszaadni a becsületét, mint a felebaráti szeretet, a tisztesség, a szorgalom, akkor feltétlenül segítségül kell hívnunk az egyházat.
A magam részéről azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, hogy helyesen fogalmaz a törvénytervezet, amikor a funkcionalitás elvét teszi meg vezérlő elvként annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy milyen mérvű ingatlanokat is kapjanak vissza az egyházak. Meg kell mondani ugyanis, hogy az egyház így, az anyagi feltételek biztosítása nélkül, félkarú óriás. A funkcionalitás elvének szem előtt tartásával azonban – bár ezzel tulajdonképpen a társadalmat is igyekszik a javaslat megnyugtatni abban a vonatkozásban, hogy nem a nagy papi birtokok visszaadásáról van itt szó tulajdonképpen –, mégis azt kell mondanom, hogy megítélésem szerint az elvet egy kicsit rugalmasan, vagy ha úgy tetszik, kiterjesztően kell értelmezni.
Mire gondolok konkrétan? A javaslat csak a beépített ingatlanokról beszél, mint olyanokról, amelyeket vissza kell adni; illetve a be nem épített ingatlanokról csak addig a mértékig, amíg ezek hozzátartoznak ahhoz, amit beépítettként vissza akarunk adni. Mindjárt mondom, bár nem túl jelentős kérdés, de nem túl szerencsés a törvénytervezet fogalmazása az 1. § (3) bekezdésében, amikor azt mondja, hogy a beépített ingatlanhoz tartozó be nem épített valamit akarja visszaadni. Ha ugyanis ingatlannyilvántartási szempontból nézem ezt a kérdést – és másképpen nem nézhetem, ha ingatlanról van szó –, akkor mi az, hogy hozzátartozó. Ha hozzátartozik, úgy értem, hogy helyrajzi szám szerint, tehát egy önálló ingatlannak tekinthető a felépítménnyel, akkor nem kell külön beszélni róla, hogy hozzátartozó, mert végül is, amikor azt mondom a beépítettről, hogy beépített ingatlan, akkor bele kell értenem az udvart, a kertet; ha pedig ez külön helyrajzi számon van feltüntetve, akkor ez egy önálló ingatlan, tehát nem tartozhat hozzá még akkor sem, ha azt mondom rá.
Ilyen körülmények között azt hiszem, az lett volna a helyesebb megfogalmazás, ha azt mondjuk, hogy használatilag hozzátartozó, ez aztán lehet olyan értelmű is, hogy azonos helyrajzi számú, lehet olyan is, hogy nem azonos helyrajzi számú, és majd ahogy a javaslat indokolásából kiveszem, végül is azt a műszaki megosztást, ha szükséges, el kell végezni annak érdekében, hogy a régi telekkönyvi jog fogalmazása szerint ez egyetlen jószágtest legyen.
De nem is itt van tulajdonképpen a gond a funkcionalitás elvével, hanem ott, hogy nem beszél ez a javaslat a földről. Már pedig megítélésem szerint, ha csak ezt a körülményt vesszük vizsgálat alá, akkor azt kell mondani, hogy nem kerülhetjük ki a földkérdésnek valamilyen módon való tisztázását. Gondoljunk arra, hogy a kárpótlási törvény, ugye, csak természetes személyek igényét elégíti ki, ilyen körülmények között nem jöhetett szóba az egyház visszaigénylése. Ez a törvénytervezet nem beszél a földről, az új kárpótlási törvényről, amit tervezünk, hogy az 1949. június 8-a előtti állapotot kívánja rendezni, még nem tudjuk, hogy mi lesz benne. Végül is azonban feltehetően ott is csak a természetes személyek igénye kerül kielégítésre, akkor nem lesz lehetőség arra, hogy erről a kérdésről valamikor is beszélhessünk. Pedig megítélésem szerint feltétlenül szólnunk kell erről.
Arra gondolok – tisztelt Országgyűlés –, hogy azok a papok, akik végül is dolgoznak a hitéletben, dolgoznak majd a különböző funkciókban, nevezetesen a tanítószerepet vállalják, azonkívül a gyógyításban tevékenykednek, nem tudnak létezni anélkül, hogy a föld valamilyen módon az anyagi alapjukat ne képezze ezeknek a funkciójuknak.
Vizsgáljuk meg azoknak az egyszerű papoknak a helyzetét, akik jelenleg dolgoznak a különböző falvakban, kistelepülésekben, mert elsősorban ezek vannak többségben, és azért érdemes erről beszélni, akik a hierarchiában magasabb fokon helyezkednek el, azok létszáma ehhez képest elenyésző.
Van először az úgynevezett kongrua. Ez az állami segély a papoknak. Ez korábban 600-700 forint volt, pár évvel ezelőtt feljavították 2000 forintra. Ugye, nem kell mondanom – tisztelt képviselőtársaim –, hogy hogyan aránylik ez az összeg a megélhetési költségekhez?
De hadd ragozzam tovább: a református egyháznál továbbra is 600-700 forint egy papnak ez az állami segély, mert hogy tudniillik a szervezet központja nem képes kiadni neki azt a különbözetet, amit pár évvel ezelőtt az állam biztosított az egyház részére, mert kell a hitoktatóknak, azonkívül kell a szeretetszolgálat embereinek, mert azok sincsenek megfizetve.
Akkor tulajdonképpen miből is él a pap?
Van még az úgynevezett díjlevél, amelyikben meghatározza az a gyülekezet vagy egyházközség, hogy mit is tud nyújtani természetben, illetve készpénzben a papjának.
Nagy átlagban azt kell mondani, hogy a kongruával és a díjlevélben meghatározott összeggel együttesen is a vidéki papok jövedelem 10 000 forint alatt marad. Kérem, ez az összeg, bocsánatot kérek, a megélhetéséhez kevés, a megalázásához elég annak a papnak.
Én azt gondolom, hogy analóg, mert ennél jobbat nem tudok kitalálni, kellene segítségül hívni a kárpótlási törvényt. Minden egyháznak a hívek adományából, azonkívül önkéntes fölajánlásokból vagy a péterfillérekből, esetleg a katolikus egyháznál ugye korábban az uralkodói juttatásokból volt valamilyen földvagyona, átlagban pár tíz hold, vagy esetleg 100-200 hold a vidéki gyülekezeteknek. Úgy gondolom, hogy ők is megérdemelnének annyit, hogy a kárpótlási törvény megfelelő passzusának alkalmazásával ugyanúgy igényelhetnék vissza az egyes egyházközségek vagy gyülekezetek a földjeiket, és ugyanúgy addig az 1000 aranykorona mértékéig degresszió nélkül megkaphatnák, mert ezzel, miután tudjuk, hogy az egyházak önmaguk nem képesek gazdálkodni, és elsősorban egy papnak nem is az a dolga, azonban valamilyen hasznosítás vagy netán éppen a termelőszövetkezetnél, amelyiknek a használatában van most a föld, az ottani termelőszövetkezettel történt megállapodás alapján, bérbeadás vagy másnak történő bérbeadás útján való hasznosítással becslésem szerint pár tízezer forinttal, legfeljebb 100 000 forinttal növekedne egy egyházközségnek, illetve a papjának a jövedelme. Mert kérem, engedtessék meg nekem a költői kérdés feltétele: hát hogyan funkcionáljon az az egyház, illetőleg a papja, ha szegényebb – ha meg is van a temploma, de szegényebb –, mint a templom egere?
Úgy gondolom, hogy ez a megoldás talán valamiféle olyan közbenső valami lenne, amelyik egyrészt a társadalom érdekét, a társadalom érzékenységét nem érinti, másrészt ugyanakkor valamiféle elégtételt szolgáltatnánk, és anyagi elégtételt elsősorban a papoknak ahhoz, hogy lényegében a funkcionalitás elvének meg tudjanak felelni, mert – tisztelt Országgyűlés – a funkcionalitásnak személyi feltételei is vannak. És ha a papok végeredményben a túlvilági boldogulást hirdetik is, kell, hogy legyen nekik, és van is, e világi céljaik vannak, amelyeknek megvalósításához sokszor nélkülözhetetlenek az anyagiak.
Erről ennyit. Még két apró kérdéssel szeretnék foglalkozni, amelyik megítélésem szerint ugyancsak olyan, amelyik mellett nem mehetünk el.
Az egyik az, hogy mi történik akkor, ha az egyház igényelne vissza valamilyen beépített ingatlant, de időközben azt a beépített ingatlant lebontották, vagy valamilyen módon végül is elpusztult. Nem beszél a rendelet erről, mert amikor arról beszél, hogy csereingatlant kell esetleg adni megállapodás alapján vagy netán ingatlanvásárlásra készpénzt, ez nem az az eset. Ott arról van szó, hogy megvan az ingatlan, csak valamilyen oknál fogva az állam vagy az önkormányzat nem szívesen válna meg attól az ingatlantól.
Úgy gondolom, ide is az a megoldás kínálkozna, hogy ebben az esetben is lehessen arról szó, hogy csereingatlant kapjon az egyház, vagy netán új ingatlan vásárlására készpénzt.
A másik: mi történik akkor, ha az egyház valamilyen oknál fogva abba a helyzetbe került, hogy az annak idején elrabolt ingatlanát visszavásárolta, és továbbra is azt a funkciót gyakorolja benne, amit már azt megelőzően, hogy megszabadították a tulajdontól, gyakorolt?
Látszólag napirendre lehetne a kérdés fölött térni, mert mondhatjuk azt, hogy kérem, hát végül is biztosítva van a funkcionalitás elve saját tulajdonnal. Igen ám, de én azt gondolom – tisztelt Országgyűlés –, hogy az igazságérzetünk tótágast kell, hogy álljon, ha ebben a kérdésben valamit nem teszünk. Miért büntetjük a közönyünkkel azt az egyházat, amelyik összerakva a szocializmus nehéz évei alatt a fillérjeit, eljutott odáig, hogy az akkori társadalom kegyéből kifolyólag – mert az is kellett hozzá – a saját kis megspórolt pénzéből visszavásárolja ezt az ingatlant.
Lehet, hogy más okosabbat tud kitalálni, én azt gondoltam, miután azonban hozzá kell tenni, hogy milliós értékűek általában ezek az ingatlanok vagy több milliósak, azt gondolom, az lenne a helyes megoldás, ha ebben az esetben is valamilyen módon készpénzt kapna, akár az ingatlan jelenlegi forgalmi értékének megfelelő összeget az egyház, azzal, hogy szigorú számadási kötelezettség mellett a funkcionalitás elvének a megvalósítására köteles azt az összeget fordítani.
Még annyit szeretnék mondani – tisztelt Országgyűlés –, hogy megítélésem szerint lényegében az egész törvény anyagi jogi vonatkozása az 1. és 2. szakaszban kulminál, a többi az jószerint eljárásjogi kérdéseket szabályoz, amelyeknek álláspontom szerint nem is biztos, hogy a törvényben lenne a helye, mert ahogy figyelem a jogalkotásunkat, ugye korábban volt, hogy sokszor hoztak egy pár szavas vagy pármondatos törvényt, és akkor jött egy erőteljes végrehajtó rendelet, amelyik sokszor – bocsánat a nem ide illő kifejezésért – esetleg ki is herélte a törvényt, teljes egészében más gyakorlati irányt adott, mint ami annak a törvénynek az eszmeisége volt, sokszor egy főosztályvezetői utasítás is keresztbe tudott neki tenni, ezzel szemben most mindent törvényben akarunk szabályozni. Nem biztos, hogy ez a helyes megoldás. Tudom én, hogy akcióra reakcióként jelentkezik ez az igény, valamikor majd, amikor megtanuljuk a saját bőrünkön, el fogunk oda jutni, hogy megtaláljuk a törvény és az alacsonyabb rendű jogszabályok között a helyes arányt, addig is azonban úgy gondolom, hogy már most azt kellene tenni, hogy valamilyen módon ezeket az eljárási szabályokat esetleg kiiktatni ebből a jogszabályból és esetleg végrehajtási jogszabályba beletenni.
Mindezt összefoglalva, úgy gondolom – tisztelt Országgyűlés –, legfőbb ideje foglalkoznunk ezzel a törvénnyel, és bizonyosfajta korrekciókkal, elsősorban a földre vonatkozó igény elismerésével.
Engedjék meg tisztelt MDF-es képviselőtársaim, hogy minden személyeskedés nélkül felhívjam az önök nagybecsű figyelmét arra – hogyha jól vagyok tájékoztatva –, az egyházközségek földingatlanának visszaadására vonatkozóan valamilyen elképzelést az önök pártprogramja is tartalmaz.
Ezeknek a gondolatoknak a jegyében azt kérem önöktől, hogy ezzel a korrekcióval szíveskedjék ezt a törvénytervezetet elfogadni. (Taps a jobb oldalon.)
