KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:

Full text search

KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Asszony! Érzékelve a kérdés súlyát és mindazokat a problémákat, amiket valóban kiválthat a munkanéküli járadék késedelmes, illetőleg az ön által pontosan érzékeltetett rendben történő kifizetése, már a foglalkoztatási törvény elfogadása után azonnal hozzáláttunk a számfejtési rendnek és a kifizetési procedúrának a megújításához. Ennek eredményeképpen az első kérdésre már határozott igennel tudok válaszolni: július 1-jétől áttérünk a havi két alkalommal történő számfejtésre, tehát kéthetes időintervallumot veszünk figyelembe a munkanélküli járadék kiszámításánál. Ebből egyidejűleg az is következik, hogy a tárgyhónapot követően öt-tíz napon belül lehetőség nyílik az első munkanélküli járadék átvételére. Ebben a vonatkozásban tehát azt hiszem, egyértelműen pozitív választ tudok adni.
Ami a második kérdést illeti, nevezetesen, hogy látunk-e lehetőséget a munkanélküli járadék előre vagy pedig előleg címén történő kifizetésére, itt határozott nemmel kell válaszolnom, egész egyszerűen azért, mert a munkanélküli járadék fizetéséhez a jogalapot a munkanélküliséggel eltöltött időszak teremti meg, nem pedig ennek a vélelmezése. Ha a munkanélküli járadékot előre fizetnénk – akár előleg jogcímén is –, vélelmeznénk azt, hogy a tárgyidőszakban munkanélküli marad a segélyezett, ami – vélelemről lévén szó – nem biztos, hogy ténnyé válik. Csak a munkanélküliséggel eltöltött időszak alapozza meg jogalap szempontjából ezt az igényt, tehát álláspontunk szerint erre jogi lehetőség nincs.
Ami a jogorvoslat kérdését illeti, a foglalkoztatási törvény 56-57. §-a egyértelműen rögzíti azt, hogy a megyei munkaügyi központ határozata ellen fellebbezési joga van a munkanélkülinek, melyet az OMK, az Országos Munkaügyi Központ bírál el másodfokon. Hangsúlyozni kívánom, hogy ezen OMK-határozat ellen pedig keresettel lehet élni a bíróságon. Azt gondolom tehát, hogy ezen határozatokkal szemben a jogorvoslati lehetőség teljes mértékben, az általános magyar jogrend szerint garantált. Köszönöm szépen. Kérem a válasz elfogadását.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi