SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:

Full text search

SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nincs különösebb előadnivalóm, csak utalok rá, hogy az alkotmányügyi bizottság a mai napon még az eddig el nem bírált néhány módosító javaslatot megvizsgálta, és azokból gyakorlatilag – öt ilyen javaslat volt – hármat nem támogat, kettőben pedig, mint nem jogi kérdésben, nem foglalt állást.
Ezen túlmenően az alkotmányügyi bizottság megvizsgálta a Szabad Demokraták Szövetségének azt a felvetését, hogy egy általuk megjelölt törvényhely-kör kétharmados többségű elfogadást kíván-e vagy sem, és ebben is állásfoglalást alakított ki. Az állásfoglalás pedig az, hogy nem szorul kétharmados többségre, a jelenlevő képviselők kétharmadát alkotók szavazataira az elfogadása.
Erre tekintettel gyakorlatilag az eredeti jelentés, illetőleg a kiegészítő jelentés pontosan tartalmazza mindazokat az állásfoglalásokat, amelyek határozathozatalhoz szükségesek, illetve a jelentésben nem szereplő három javaslat tekintetében – mint már említettem – a bizottság nem támogatja a javaslatokat.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi