CSURKA ISTVÁN (MDF)

Full text search

CSURKA ISTVÁN (MDF)
CSURKA ISTVÁN (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látszólag jelentéktelen kérdés, amiről most tárgyalunk, azok mellett a nagy horderejű kérdések mellett, amelyek a Ház napirendjén vannak, az egész társadalomátalakítás és a kárpótlás, és a többi törvényjavaslat mellett.
Mégis nagyon érdekesen alakul a vita, és szenvedélyek is megnyilatkoznak. Ennek valószínűleg az az oka, hogy rengeteg ellentmondás van ebben az előterjesztésben, és abban az anyagban, amiről itt szó van. Itt olyan szervezetek között kellene és kell is igazságot osztani, kell anyagi alapot teremteni számukra, amelyek mind erkölcsileg, mind politikailag a legnagyobb mértékben szembenállnak egymással. Tudja ezt mindenki, és azért olyan nehéz itt igazságot tenni.
Itt van például a POFOSZ ügye és a Társadalmi Egyesülések Szövetsége. Itt az ülésen derül ki – persze az ember nem foglakozik ezzel minden órájában –, hogy ez az elnevezés a Hazafias Népfrontot takarja. Ugyanakkor a POFOSZ kérelmével szemben azt hozzák fel, hogy a POFOSZ politikai párt volt, mert indult a választásokon. Igen, ez igaz. És ez az egyesület, a Hazafias Népfront szintén az volt, Hazafias Választási Koalíció néven indult a választáson (taps) és jelölteket állított. És most pusztán a lebontására kér minden egyesületnél több pénzt. Ugyanakkor olyan egyesületek, amelyek itten szenvedő embereket egyesítenek, nem kapnak pénzt. Ezek közé tartozik a Politikai Foglyok Szövetsége is. Mélységesen igazságtalan dolog. Ugyanakkor a Nemzetek Házáról most derül ki, ez is egy jelentős tétellel szerepel, hogy a Szovjet Kultúra Házát… (közbeszólás: Nem igaz.) Akkor bocsánat. Akkor visszavonom, bocsánat. Valaki itt elmondta ezt. Akkor lehet, hogy félreértettem. Elég annyi. Ja, Magyar–Szovjet Baráti Társaság. Hát nem akarok. Akkor nem, olyan nagyot nem tévedtem.
Kérem szépen, még csak annyit mondok a Társadalmi Egyesületek Szövetségével kapcsolatban: annak idején mint a sajtóprivatizációs eljárásokat vizsgáló bizottság tagja tudomásunkra jutott, és tudomásomra jutott, hogy a Hazafias Népfront – akkor még nem ezen a néven – a Szabad Föld című lap eladásából 33 millió forinthoz jutott hozzá. (Közbeszólás: Így igaz.) Ezt akkor ehhez hozzáadva egy olyan képtelen dolog jön ki, hogy ezt a vitát ezen az alapon nem is lehet lefolytatni.
Teljesen méltányosnak tartom a Mécs Imre képviselőtársam által felvetett dolgokat.
A TIB-re vonatkozó javaslat szintén egyszerűen érthetetlen, hogy egy ilyen bizottság, egy ilyen szervezet, amelyik ekkora munkát végzett – függetlenül attól, hogy néha személyileg nem minden döntésükkel értettem egyet – ilyen kevés pénzt kapjon ebből a pénzből. Ugyanakkor olyan testületek, amelyek hát a mai felfogás szerint működésükben megkérdőjelezhetők, mert hiszen nem pontosan azt fedi a mai tevékenységük, amilyennek beállítják magukat, mint például a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, amelyikről tudvalévő, a Magyar Fórum írt róla még az előző folyamában, hogy 1989-ben felhívást tettek közzé, álljanak most már a soraikba azok is, akik 1956-ban a forradalom leverése ellen harcoltak. Ezeknek is most ez az Országgyűlés fog megszavazni támogatást? Ugyanakkor a Politikai Foglyok Szövetségének nem?
Ezek olyan ellentmondások, amelyeket feltétlenül ki kell küszöbölni, és így ez a törvényjavaslat ezen a módon szerintem nem tárgyalható.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi