HALÁSZ ISTVÁN (MDF)

Full text search

HALÁSZ ISTVÁN (MDF)
HALÁSZ ISTVÁN (MDF) Köszönöm Elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általam benyújtott módosító indítvány kivételével minden egyes módosítás arra irányul, hogy kapjon-e valamelyik szervezet költségvetési támogatást vagy ne, és ha igen, akkor az mennyi legyen. Ma itt 174 szervezetnek adunk valamennyi pénzt 50 ezertől 36 millió forintig – illetve szerdán amikor erről döntünk, és további 400-nak, akik ugyan igényeltek volna nem tudunk semmit adni. Naponta alakulnak újabb szervezetek, amelyek szintén a semmiből gazdálkodnak, de költségvetési támogatást nem kapnak. Mi most nemcsak pénzt adunk, de azt is eldöntjük egyben, hogy támogatjuk-e a szabad szerveződést lentről, vagy a már kialakult struktúrákat kedvezményezzük.
Sokkal fontosabbnak tartom, ha már nem tudunk pénzt adni, legalább a felhasználást ne gátoljuk. Módosításom lényege röviden: ha egy szervezet költségvetési támogatást kap 1991-ben, de az év során vidéki szervezetei kiválnak és ugyanazt a tevékenységet folytatják, amit az eredeti szervezet, akkor kapják meg a fel nem használt pénz létszámarányos részét. Ha a határozat szövegébe ezt beillesztjük, akkor arra kényszerítenénk ezeket a szervezeteket, hogy végre tisztázzák, hogy hányan is vannak és ténylegesen a tagarányosan kapják meg a költségvetési támogatást.
Az imént szólt Csépe Béla képviselőtársam és elmondta, hogy a bizottságuk nem támogatta az én módosításomat, mert nincs kompetenciájuk, akkor valószínűleg úgy értette, hogy nem foglal állást a bizottság. Én is úgy gondolom, hogy az alkotmányügyi bizottság kompetenciájába tartozó kérdés, össze kell majd hívni a bizottságot, hogy ezt megtárgyalja. Egy példán megmagyarázom, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, hogy nem egyszerűen költségvetési aktus, hanem politikai kérdés a módosító indítványom. Én a pénzfelhasználás módjára teszek javaslatot, arra az esetre, ha ki akar válni egy szervezet. Az értelmi fogyatékosok szervezetén mutatom be a problémát. Magyarországon az értelmi fogyatékosok száma – hölgyeim és uraim – 400 ezer. Ezt a számot nagyon nehéz volt megszereznem, végül az értelmi fogyatékosok egyik vezetőjétől sikerült megtudnom. Azt mondták, hogy azért nem közlik, mert személyiségi jogokat sért, ha nyilvántartják az értelmi fogyatékosokat. Döbbenetes ez a szám, alig foglalkoznak velük, a Népjóléti Minisztériumban nincs egy külön osztály, amelyik ezzel foglalkozna. Ez most azért érdekes, mert ebből a hátrányos helyzetből fakad, hogy ezek a szervezetek hátrányosnak, sértettnek érzik magukat, naponta kell megküzdeniük a létükért, és még mindig a volt központi irányítású szervezetek, a pártállam idején létrehozott központok irányítják ezeknek a munkáját. A társadalmi szervezetek nagy része az erős centrális ellenőrzés idején és céljából jött létre, egyre erősödő igény a központtól való függetlenedés, főleg a vidéki szervezetek részéről.
Az Értelmi Fogyatékosok Szervezetéből kivált a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a Baranya megyei szervezet, a Szolnok megyei szervezet egy része. Kiválását tervezi a budapesti szervezet is, hasonlóan a mozgássérültekhez, tehát nem kis társadalmi csoportot érint az, hogy kiválhatnak vagy nem.
Ha nem tesszük lehetővé a ma meglévő szervezeteknek, hogy osztódással szaporodjanak, és ugyanazt a feladatot lássák el, mint idáig, akkor gyakorlatilag a meglévő struktúrát csontosítjuk meg és lehetetlenné tesszük azt is, amit a Demokrata Fórum a programjában hirdetett annak idején: öntudatos, magabiztos, a maguk lábán megállni tudó szervezetek és egyének alkossák ezt a társadalmat.
Az értelmi fogyatékosok szervezetei naponta kell, hogy megüzdjenek, azonban ezek ellenére vállalták a hátrányos helyzetet, hogy nem kapnak ebből a költségvetési támogatásból és kiváltak az országos szervezetből, ezzel vállalták azt, hogy csak a tagdíjból tartják fenn magukat.
Nem arról van szó, hogy ki kapjon és ki ne kapjon pénzt, hanem arról, hogy lehetővé tesszük-e a szervezeteknek az öntevékeny szerveződést; kérem Önöket, hogy amikor szerdán erről a kérdésről döntünk, akkor gondoljanak erre és a szabad szervezkedés ellen foglal állást az, aki nem fogadja el az én módosító indítványomat, és a centrális irányítás mellett dönt. Lelkiismeretükre bízom szerdán a döntést. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi