PINTÉR ISTVÁN (FKgP)
PINTÉR ISTVÁN (FKgP)
PINTÉR ISTVÁN (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor felszólalásra jelentkeztem, nem gondoltam, hogy ilyen délelőtt után fogok jelentkezni; mindenesetre megpróbálok nagyon rövid lenni.
Tudom, hogy napirendi pont előtti felszólalást rendkívüli esetben lehet kérni. Lehet, hogy interpellációban vagy kérdésként kellett volna szólnom, de ebben a témakörben már hangzott el kérdés is, interpelláció is. Kaptunk választ, de hathatós intézkedés nem történt. Könnyen tudnék több százezer aláírást gyűjteni – ezt azért mondom, mert nagyon közérdekű témát érintek –, de úgy érzem, erre nincs szükség, mert az ország felelős vezetőinek látni, tudni kell, hogy milyen katasztrofális helyzet alakul ki a mezőgazdasági termékek és termények értékesítése területén.
Nem sorolok fel mindent, csak azt, aminél a legnagyobbnak és legveszélyesebbnek látom a helyzetet.
Nagyon megbosszulja magát, ha most a tejtúltermelést az állománycsökkentéssel akarjuk megoldani. Nem hiszem, azaz nem hisszük, hogy helyes az a megoldást kereső üzletpolitika, amely jelenleg ezen a területen folyik. Nem hisszük azt, hogy ne lehetne a jelenlegi árufelesleget megfelelő szervezéssel értékesíteni. Ez nem a mi dolgunk, de sajnos a mi gondunk.
Én a mezőgazdaságban éltem le az életem. Kezdtem, mint egyéni, folytattam – folytatnom kellett – tsz-ben, majd befejeztem a kereskedelemben.
A véleményem tehát élettapasztalatomra alapozom. Minden mezőgazdász tudja ma már, hogy szarvasmarha nélkül nem lehet elképzelni a jövő mezőgazdaságát. A létszám csökkentése a termőföld elleni legnagyobb vétek. Azt a megtermelt mellékterméket fogyassza, aminek nagy része egyébként veszendőbe menne, és olyan tápanyagot juttat vissza a talajba, amit mással pótolni nem lehet. Nagyon rövid idő alatt jelentősen lehet csökkenteni, leépíteni a jelenlegi állományt, de nagyon hosszú idő kell ahhoz, hogy újra megfelelő szintre emeljük. Talán még nem késő keresni azt a lehetőséget, hogy a megtermelt áru fogyasztóra, vevőre találjon. Sajnos azt kell mondani, hogy ezen a téren, úgy látszik, nem történt meg minden lehetséges intézkedés. Mi, termelők látjuk a problémát, a rendszerváltás piacváltással jár. Mi vállaltuk – lehet mondani – szó nélkül a ránk eső terhet, de tegye ezt a jövő érdekében a kereskedelem és az állami vezetés is.
Másik terület, ahol talán még nagyobb a gond: a sertéstartás. Elfogyott a takarmány, elfogyott a pénz, elfogyott a türelem is, nem röstellnek 45-50 forintot kínálni 1 kiló élő sertésért, holott mindenki tudja, hogy egy kiló sertés előállítási költsége munkabér nélkül 70 forint körül van. Kész tények elé vagyunk állítva. A legfrissebb értesülésem szerint az országban közel egymillió darab sertés vár átvételre. Most kénytelenek vagyunk odaadni úgy, ahogy veszik. Szabadulnunk kell tőlük a már említett okok miatt, de nem tudom, hogy odafigyelnek-e a lakosság jövő évi ellátásáért felelős vezetők, vezető beosztásban lévő személyek, hogy a törzsállomány is már a vágóhídon van. Óriási felelőtlenség. Kérdezem, lesz-e két év múlva a magyar konyhán elegendő hús és húskészítmény? Nem szeretek jósolni, de az élettapasztalatomra alapozva kénytelen vagyok arra figyelmeztetni, ha nem történik sürgős intézkedés, akkor valószínű gondok lesznek. Vagy talán arra gondolnak egyes illetékesek, hogy majd hozunk Bulgáriából, mint paradicsomot vagy Romániából, mint salátát? Ne felejtsük el, a sertés nem hasonlítható össze sem a salátával, sem a paradicsommal. (Zaj.) Most, akinek takarmánya van eladó, még mosolyog is, 1200-1500 forintot kér és kap mázsánként. Nem tudom, hogy gondol-e valaki arra, ha nem lesz sertés, baromfi, ki veszi meg majd a megtermelt gabonát, hová adjuk el. Talán külföldre? Szerintem nem ez a járható út.
Látható tehát, hogy az egyik bajjal már készítjük elő a másikat. Igaz, hogy most ez a gond 2-300 ezer kistermelőt, valamint a nagyüzemek egy részét érinti, de pár év múlva országos gond lehet. (Zaj.) Nagyon rövid leszek. Valamit tenni kell addig, amíg nem késő. Ne várjuk meg, hogy a termelők az olcsó áruval a termelési kedvüket is eladják. Nem kell mondani, sajnos ez már sok területen tapasztalható. Addig kell tenni valamit, amíg nem késő.
Lehetne beszélni erről a témáról, de úgy gondolom, ha ennyi nem elég, akkor az sem lesz elég, ha az érintett lakosság demonstrációt, tüntetést vagy netán sztrájkot tervez magának.
Javaslom és kérem, hogy az állami költségvetésből ne sajnáljon most 2-3 milliárd forintot az állam arra fordítani, hogy a termelőket dotálja ki, mert ha 60 forintért tudják eladni, a 60 és 70 forint közötti ár igazán nem sok, és ez még most nem kerül annyiba, mintha ezt elmulasztjuk.
Tudjuk – úgy mint volt –, hogy sok árunak nagyobb gond az értékesítése. Azt is tudjuk, hogyha sok az áru, olcsóbban kell adni – de azt nem hisszük el, hogy a világon sehol ne lehessen eladni. Mi, termelők a termeléshez értünk – ez is a feladatunk. Végeztük a munkánkat becsülettel, hitelt adtunk felső vezetők felhívásának, hiszen egy évvel ezelőtt még akciós kocák tartására inspiráltak bennünket. Akkor nem tudta, akinek tudni kellett volna, hogy ennek túltermelés lesz a vége? Ez már a múlté, ezt már emlegetni nem érdemes – de mégis kell.
Én azt gondolom, és nem is kérek választ – én intézkedést kérek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
