SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először ennek a törvénynek a jelentőségéről szeretnék néhány szót mondani, azzal összefüggésben, hogy ennek a törvénynek a megvitatása milyen eszközökkel történt, amelyek ennek a vitának a komolyságát kérdőjelezik meg időnként.
A jelentőségéről csak annyit, hogy tegnap az alkotmányügyi bizottság vitájában megkérdeztem a Pénzügyminisztérium egyik jelen lévő képviselőjét, hogy hozzávetőlegesen hány embert érint ez a jogszabály. És azt a választ kaptam, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség testvérek között 3-4 millió emberre hathat ki. Kérem, hogy képviselőtársaim azzal a felelősséggel figyeljék ezt a vitát, hogy ennyi embert érintő kérdésről döntünk – méghozzá nagyon húsbavágóan érintő kérdésről döntünk.
Ugyancsak a módszerhez tartozik az a kérdés, hogy a Parlament egy évvel ezelőtt hozott egy olyan törvényt, amelynek a hatályát nem egy évre terveztük. Az adózás rendjéről szóló törvény nem jövedelemadó-törvény, nem olyan törvény, amelyet évenként felül kell vizsgálni, hanem olyan módszereket tartalmaz, amelyeknek a stabilitásához nagyon komoly érdek fűződik. Teljes mértékben indokolatlan volt ezért az, hogy vagy a tavalyi feszített munkatempóban egy rossz törvényt hoztunk – az a tavalyi munkamódszerek kritikája –, vagy pedig az, hogy ha az a törvény mégsem annyira rossz, akkor miért kell most azt egy év után ismételten módosítani.
Ugyancsak a törvénynek a jelentőségét és a Parlamentnek az ezzel kapcsolatos felelősségét érinti az a kérdés, hogy egészen egyszerűen komolytalan volt az az eljárás, amely itt tegnapelőtt este történt. Mielőtt egyetlen bizottság megvizsgálta volna ezt a jelentős számú módosítási csomagot, módosítási anyagot, amelyet a képviselők előterjesztettek, megkezdődött, sőt majdnem befejeződött a részletes vita. Nem véletlen, hogy Mészáros István ebben a vitában nem volt hajlandó elmondani az álláspontját addig, amíg a bizottságok állást nem foglalnak a módosítási indítványairól. Teljes mértékben igaza volt. Ilyen jelentőségű törvénynél a Parlament komolyságát veszélyezteti, hogy ha ilyen eljárásokra kerül sor: hullafáradtan este, mindenféle előkészítés nélkül.
Éppen ezért a tegnapi bizottsági vitáknak ebben a körben nagy jelentőségük volt, és tulajdonképpen a részletes vitának az ezt megelőző részét alig lehet figyelembe venni. Az alkotmányügyi bizottságban a módosító javaslatoknak nagy részét áttekintettük. A módosító javaslatok körében több olyan van, amelyre feltétlenül kérem, hogy a kormánypárti képviselőtársaim figyeljenek oda. Egészen egyszerűen olyan széles körű vagyonnyilatkozat-készítési kötelezettséget, illetőleg adóbevallási kötelezettséget tartalmaz ez a jogszabály, hogy az ország lakosságának a jelenleginél sokkal nagyobb részét vonja be ebbe a nyilvántartási rendszerbe, sokszor teljesen értelmetlenül.
A kérdésemre megfelelő választ nem kaptam, hogy ez egyáltalában az államnak mibe kerül a költségvetésnél. Az, hogy csak azért kelljen bővíteni az adónyilvántartási apparátust, a nyilvántartási rendszereket, hogy még több papírt lehessen feldolgozni bármiféle adóeredmény nélkül, egészen egyszerűen adózás az adózás kedvéért, kidobott pénz az állampolgárok részéről.
Ebben a körben szeretnék Mészáros Istvánnak néhány módosítási indítványával foglalkozni, amelyet nem volt hajlandó a meglehetősen komolytalan szombat esti vitában elmondani. Sajnos nincs itt, ő nem tudja elmondani ezeket az észrevételeit. Lehetséges, hogy ő több kérdéssel is kívánt volna foglalkozni. Én azt a három témát emelem ki, amely az alkotmányügyi bizottság ülésén tegnap elég élesen felvetődött.
Az egyik probléma a jövedelemadó-bevallási kötelezettségnél az eddigi minimumnak az eltörlése. Gyakorlatilag olyan széles kört érintene a jövedelemadó-bevallási kötelezettség, amelynek egy nagyon jelentős része semmiféle adót nem fog fizetni. Nyilvántartásokat kell készíteni, az embereket ez irritálni fogja, sok ember egészen egyszerűen nem fogja tudni megfelelően elkészíteni: pénzbe kerül az államnak, zavarja az embereket, és semmi anyagi haszna nem lesz.
Ebben a körben meg kell jegyeznem, hogy ha például két koldust egymás mellé állítok, az egyiknek van lakása, a másiknak nincs, aki csövezik, viszonylag kedvezőbb helyzetbe kerül ebből a szempontból, mert csak jövedelemadó-bevallást kell tenni, mint a másik, akinek azonban véletlenül van valamiféle lakása, és annak már vagyonnyilatkozatot is kell tennie ezek után. És itt térek át a másik kérdésre.
A vagyonnyilatkozat körének az ilyen, feltétlenül óriási mértékűre való kiszélesítése öncélú kafkai-orwelli megfontolás, hogy minél több információ álljon az államnak a rendelkezésére az emberekről. Semmi értelme. Meg kell jegyeznem, hogy a konkrét megvalósítás körében is hajmeresztő ötletek vannak. Így például Magyarországon köztudott, hogy a lakásbérlet bizonyos körben valóban vagyoni értéket jelent. Mivel az adónyilatkozat védi az adózót több tekintetben, természetesen lehetővé kell tenni, hogy ha őneki értékes lakásbérlete van, azt feltüntesse, de teljesen abszurd, hogy emberek csak azért tegyenek vagyonnyilatkozatot, mert nincs értéket jelentő lakásuk.
Mire gondolok? A magánszemélyek tulajdonában lévő lakások nagyon jelentős részénél elhelyezési igény nélkül a lakást felmondás esetén el kell hagyni, mert így szól a szerződés. Ezen túlmenően vannak szolgálati lakások, és még sorolhatnám. Hogyha nagyon szigorúan veszem, a Polgári Törvénykönyvnek a lakásbérletről szóló rendelkezései között ott van az albérlet is. Az már értelmezési kérdés, hogy vonatkozik-e rá vagy nem vonatkozik: ha a Btk.-t komolyan veszem, akkor vonatkozik. Magyarul: hogyha a legszélesebb kört vesszük, gyakorlatilag a csövesek kivételével mindenkinek vagyonnyilatkozatot kellene tennie Magyarországon olyan érték után, hogy ha neki csak lakásbérlete van, amelynek semmiféle adóvonzata nincs, semmiféle értéke nincs. Természetesen a lehetőséget biztosítani kell, hogy ha valakinek van egy értékes rózsadombi bérlakása, amelyet esetleg a későbbiekben értékesít, és erről a vagyonról neki el kell számolnia, azt feltüntethesse, de emiatt kötelezővé tenni, hogy Magyarországon mindenki, aki lakik valahol, vagyonnyilatkozatot tegyen, ez egészen egyszerűen hajmeresztő. Ebben a körben Mészáros Istvánnak van egy elhagyási indítványa, amelyet feltétlenül támogatni kérek.
Ugyancsak másik kérdés a vagyonnyilatkozat körében az újonnan bevezetésre kerülő, 200 000 Ft-os készpénznek a bejelentési kötelezettsége, amelyről Varga Mihály már nagyon klasszikusan és a kijátszási lehetőségeket is életszerűen elmondva nyilatkozott, amely új elem a vagyonnyilatkozatnál. Eddig nem volt.
Nem gondolták végig viszont a jogszabály szerkesztői azt, hogy ezt összhangba hozzák a korábbi jogszabálynak a takarékbetétről szóló rendelkezéseivel. Korábban volt abban ráció, hogy a takarékbetétet akkor lehetett figyelembe venni, hogyha a titoktartás alól az érintett tulajdonos felmentést adott, mert ebben az esetben a bizonyítási lehetőség adva volt. De ha én ezt szembeállítom azzal, hogy most akárki akármennyi pénzt bejelenthet azzal a módszerrel, ahogy Varga Mihály az előbb elmondta, hogy esetleg valamiféle leendő illegális jövedelmeit előre tisztázza, hogyha még eddig neki esetleg nem volt ilyen kötelezettsége – mert ez új, a pénzbejelentési kötelezettség – abban az esetben az a furcsa helyzet áll elő, hogy a takarékbetétjét csak abban az esetben tüntetheti fel – hangsúlyozom, itt jogról van szó, nem kötelezettségről –, csak akkor tüntetheti fel, hogy őneki ez már megvan, hogyha felmentést ad a banktitok alól, ami a banktitkot ismételten súlyosan sérti. Ugyanis abban a betétkönyvben nem feltétlenül csak az ő pénze lehet. Lehet abban olyan pénz is, amelyről nem akar felvilágosítást adni. A vagyonnyilatkozatában nyilatkozhat arról, hogy a betétkönyvében ennyi pénz van, ahogy a készpénzről nyilatkozhat. Ebben az esetben természetesen, ha vita van, igazolhatja, hogy őneki a betétkönyvén mi áll, de egyszerűen a vagyonnyilatkozatot csak akkor adhatja meg a betétkönyvről, hogyha a felmentést is megadja a titoktartás alól.
Ebből mi következik? Hogyha valaki nem akarja megadni a felmentést a titoktartás alól, ami egy egészen normális emberi magatartás mindenhol, ahol banktitok létezik, abban az esetben vagy hazudik egy nagyot, és azt mondja, hogy ez neki készpénzben van meg, mert az ellenőrizhetetlen gyakorlatilag, vagy ha nagyon lelkiismeretes, kiveszi a takarékbetétkönyvből azt a pénzét, aztán utána visszateszi. Mind a kettő teljesen formális, teljesen értelmetlen és fiktív állampolgári magatartást kíván meg. Ezeknek a kérdéseknek a körében Mészáros Istvánnak és Matyi Lászlónak megfelelő módosítási indítványai vannak. Nagyon kérem a kormánypárti képviselőket is, hogy amikor erről a kérdésről döntenek, arról, hogy van-e értelme ilyen óriási mértékben kiszélesíteni a vagyonnyilatkozat-adásra kötelezettek körét, ezzel embereket arra szorítani, hogy tényleges, adószempontból értékelhető értékek nélkül is állampolgári kötelességként felesleges munkát végezzenek, vagy a másik oldalról, hogyha a banktitkot érintő kérdésekben például ezt a kettősséget, amely a takarékbetétre vonatkozó régi szabály és az új, pénzkészletre vonatkozó szabály között megvan, nem oldják fel, akkor számoljanak azzal, hogy az embereknek meglehetősen komoly morgásával kell számolniok.
Röviden hivatkozni szeretnék arra a két alkotmányossági kérdésre, amelyet Varga Mihály is említett mind a banktitok körében, mind pedig a jogalkotás körében, a jogalkotási törvénnyel való összhang körében. Előre megjegyzem, hogy Varga Mihállyal minden tekintetben ebben a két kérdésben egyetértek. A titoktartásnál mind a már említett kérdésben, mind pedig az adóhatóság tudomására jutott titkok kérdésében messzemenően egyetértek azzal, hogy alkotmányossági problémát vet fel az, hogyha a titkot itt valamilyen formában feloldanák. De meg kell jegyeznem azt is, hogy ha például olyan nyilvántartásokról, mint az ingatlan-nyilvántartás vagy a cégjegyzék, a cégnyilvántartás, másodkézből adnak információkat, abban az esetben ezeknek az információknak a pontossága már megkérdőjelezhető. Ugyanis ezeknek a nyilvántartásoknak nagyon fontos eleme az időszerűség. Hogyha másodkézből adnak információt, nem biztos, hogy közben ezek az információk már nem változtak meg a hiteles nyilvántartásoknál. Tehát egyáltalában nem látom értelmét annak, hogy a két legfontosabb példánál ne a megfelelő hatáskörrel és hitelességgel rendelkező szervek adjanak tájékoztatást, hanem ez esetleg átkerülhessen az adóhatósághoz, ha az adóhatóság ezekkel az információkkal rendelkezik.
A jogalkotási törvény körében pedig egy időbeli összefüggésre szeretném felhívni a képviselőtársaim figyelmét. A Kormány előterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, amely egyébként kétharmados támogatottságot igényelt volna, amely bizonyos adómegállapítással kapcsolatos jogköröket lehetővé tett volna, hogy a Kormány bíráljon el, ha a Parlament ehhez hozzájárul.
A most tárgyalásra kerülő törvények jelentős részénél vannak olyan elemek, amelyek azzal a feltételezéssel készültek, hogy a Kormány ezt a felhatalmazást a Parlamenttől meg fogja kapni. Ebben a törvényben is van ilyen rendelkezés, éppen az időbeliséget érintően. Nem közömbös egy vagyonnyilatkozatnál, hogy mikor kell egy vagyonnyilatkozatot megtenni. Az adózással szoros összefüggésben van. Ennek a megállapítását a Kormány részére leadni – álláspontunk szerint – nem lehet, mert a jogalkotási törvény nem teszi lehetővé. Az adózással kapcsolatos ilyen kérdésekben csak a Parlament hozhat döntést.
Éppen ezért kérem képviselőtársaimat, hogy ha már Mészáros Istvánnak nem volt módja, hogy az észrevételeit elmondja a törvénynek a lényegesebb részeiről, azért legalább ebben a körben, amelyet én interpretáltam az ő indítványaiból, szíveskedjék ezeket megfelelően figyelembe venni, mert nagyon sok embert érintenek. (Taps.)
