PAP ANDRÁS (MDF)

Full text search

PAP ANDRÁS (MDF)
PAP ANDRÁS (MDF) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Sokkal kevésbé közérdekű dologgal szeretnék foglalkozni, mondhatnám azt is, hogy csak egy közérdekű magánüggyel, ha így fogalmazhatok.
Tisztelt Ház! Az angol politikai életben használnak egy kifejezést, "backbencher", ami magyarul körülbelül annyit tesz: "hátsó pados". Azokat a képviselőket értik rajta, akik az alsóház hátsó padsoraiban ülnek és kisebb a politikai súlyuk, mint az első sorokban helyet foglaló kormánytagoknak vagy az ellenzéki árnyékkormány valamely tagjának. Vannak köztük újonnan választottak és vannak az első sorokat is megjárt örek rókák is, akik néha már több évtizede koptatják a zöld bársonyüléseket, illetve bőrüléseket, és szívják magukba az évszázadok óta folyamatosan működő demokrácia levegőjét, vita- és magatartáskultúráját és vele a kormányzás mesterfogásait is.
Hozzájuk képest azt hiszem, valamennyien zölfülű "backbencher"-ként érkeztünk e falak közé, függetlenül attól, hogy éppen piros bársonyfotelt tolt-e alánk a jósorsunk vagy csak egy kényelmetlen, szögletes bőrszéket, a demokrácia e hívságos kínzóeszközét.
Az ideérkezésünk óta eltelt bő másfél év alatt a munkánkat illető elvárásoknak és véleményeknek bőséges tára került napvilágra, jutott kisebb-nagyobb nyilvánosságra vagy lappang még ma is túlfűtött fejekben vagy éppen belátó magánbeszélgetésekben vérmérséklet, pártállás, életkor, társadalmi helyzet stb. szerinti színes változatosságban.
Egyedüli fontos dolgunkat, a törvényeinket, melyek azért számosak, megítéli majd a társadalmi gyakorlat vagy éppen megszenvedi hiányukat. De vajon lehetnek-e elvárásai valakinek azokkal szemben… (Zaj, mozgás.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi