HARASZTI MIKLÓS (SZDSZ)
HARASZTI MIKLÓS (SZDSZ)
HARASZTI MIKLÓS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nagy ívű visszaemlékezésének, amely a kerekasztal idejéig ment vissza, valóban nagyon sok tanulsága volt, és nagyon sok, ön által levont tanulsággal egyetértek, és csak egyet lehet érteni. Az itt fekvő törvényjavaslat szempontjából talán a legfontosabb tanulság valóban az, hogy ezt a törvényt közel százszázalékos támogatással fogadta el annak idején a Ház. Bizonyítván azt, hogy létre tud jönni azért az ön szkepticizmusában jelzett bizonytalanság ellenére is, a tárgyalási bizonytalanságok ellenére is, a különböző politikai elképzelések ellenére is a teljes és tökéletes egyetértés médiaügyekben is, és ilyen kardinális ügyben is, mint az, hogy a Magyar Köztársaságban az új magyar Alkotmány alapján milyen módon, ki nevezze ki a tömegkommunikáció vezetőit, amelyeket a magyar Alkotmány függetlennek kér a magyar Parlamenttől.
Azt gondolom, hogy érdemes megpróbálni megfejteni a titkát ennek az egyhangúságnak, és megpróbálni megérteni azt, hogy miért bomlott ez meg, és ki bontotta ezt meg, s miért van szükség véleményünk szerint a köztársasági elnök úr javaslatának elfogadására. Ez a törvény az az eset, amikor egy majd százszázalékos támogatással elfogadott javaslatot azért kell módosítani, hogy változatlan maradjon a szelleme és az értelme, mert a kormánypártok sajnálatos módon kétségbe vonják első alkalmazása óta ennek a törvénynek a szellemét.
Tulajdonképpen miről van szó? Eddig egyik bizottsági előadó sem idézte – miniszterelnök úr sem idézte –, hadd olvassam föl, hogy mi az a törvényszöveg – az az egyetlen mondat –, amelyet ma már a kormánypártok nem fogadnak el, és amelyet a köztársasági elnök úr az indokolásában kér a törvényszöveg részévé tenni, kéri a Parlamentet, hogy a maga bölcsességével a maga által kiválasztott verzióban vagy módosítással tegye ezt kétségbevonhatatlanul a törvény részévé. Így hangzik: "A közszolgálati tömegkommunikációs eszközök vezetőinek kinevezése eddig a Kormány hatáskörébe tartozott." Fölhívom a figyelmet a hatáskör szóra. "Annak érdekében, hogy a sajtószabadság Alkotmányban meghatározott elve mind teljesebben valósuljon meg, továbbá, hogy a törvényben meghatározott intézmények tekintetében a pártatlanság társadalmi igénye méltó helyet kapjon, a vezetők kinevezését az Országgyűlés a köztársasági elnök feladataként határozza meg."
A kormánypártok az első alkalmazás óta, amikor az ebben az indokolásban jelzett konszenzusigény megvalósult, minden egyes alkalommal azzal érvelnek, hogy az indokolás nem része a törvényszövegnek, s erre az értelmezésre alapozva alakult ki – ahogy Kulin Ferenc helyesen jelezte – immár két éve az a kormányértelmezés, az a kormányzó párti értelmezés, hogy ennél a törvénynél a Kormány hatásköréről van szó, a Kormány kezébe kell adni ennek a kinevezésnek a sorsát, a köztársasági elnöknek mérlegelési joga ennél a kérdésnél nem lehet, hanem egyszerűen jóvá kell hagyni azt, amit a miniszterelnök javasol.
(10.20)
Egyszerűen értelmetlen dolog lenne most fölidézni mindazokat a vitákat, amelyek e körül zajlottak a köztársasági elnök úr különböző döntéseivel kapcsolatban. Elegendő egyetérteni azzal, úgy van, ahogy Kulin Ferenc mondta, ma valóban így értelmezik a kormánypártok ezt a törvényt, és ez indokolja azt, hogy a köztársasági elnök úr kérésének megfelelően ez az indokolás a törvényszöveg részeként, technikaként jelenjék meg, amelynek segítségével kétségbevonhatatlanná válik ennek a törvénynek a konszenzusteremtő jellege.
Mondhatnák önök, hogy mindig így értelmezték. Mondhatná a miniszterelnök úr, hogy mindig így értelmezte. Engedjék meg, hogy fölolvassak Antall József miniszterelnök úrtól néhány idézetet, amely igazolja, hogy mostani felfogása nem mindig volt az ő felfogása.
Amikor ennek a Háznak végül is a miniszterelnök úr javasolta ennek a törvénynek az elfogadását, mert az eredetileg előterjesztett törvényjavaslatból a pártatlan tájékoztatás bizottságának az intézményét kiszavazta a kormányoldal, és ilyen módon új előterjesztésre volt szükség a kinevezési törvény tekintetében, tehát amikor ennek a két ideiglenes – a médiatörvényig tervezett – intézménynek a felállítása sorra került, a miniszterelnök úr így javasolta a Háznak ennek az elfogadását: "Kérem a tisztelt Házat, hogy a szükséges kétharmados többséggel még a mai nap fogadja el a törvényjavaslatot. Ez azért lenne feltétlenül szükséges, hogy végre közmegegyezés alapján megtörténhessék a Televízió, a Rádió elnökének kinevezése, amit tovább halasztani már nem lehet." Mondanom sem kell, hogy Hankiss és Gombár urakról van szó. "A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a fenti kinevezések a Kormány hatáskörébe tartoznak." A miniszterelnök úr tehát a jelenlegin az akkori, még pártállami szabályokat érti, és azt mondja: "a Kormány hatáskörébe tartoznak. A Kormány azonban, tekintettel az alkotmány már végrehajtott módosítására is, szeretné, ha a kinevezések már a köztársasági elnök úr által történnének meg." Utána hozzáteszi: "a hetek óta húzódó kérdésben az Országgyűlés illetékes bizottsága már meghallgatta a Televízió és a Rádió elnökjelöltjét" – Hankiss és Gombár urakat –, "s lényegében személyi kérdésekben egyetértés mutatkozott. Ezért úgy gondolom, hogy két ilyen jelentős intézmény, illetve harmadiknak a Magyar Távirati Iroda vezetésének kérdése, ezek vezető tisztségeinek betöltése tovább halasztást nem tűr."
Mondhatnák önök, és mondhatná a tisztelt miniszterelnök úr, hogy ez még nem jelenti azt, hogy megállapodásnak, konszenzusnak kell lennie, mondhatná azt, hogy eseti, egyszeri eset, és az ilyen törvény megengedi, természetesen miért zárná ki, hogy konszenzus jöjjön létre, de nem arról van szó, hogy a törvénynek kell konszenzust teremtenie.
Hadd ismertessem Antall József miniszterelnök úr értelmezését erről a törvényről, amikor ennek a törvénynek a koncepcióját ismertette a televízióban. Egy hónappal korábban, mint az elfogadásra került. Idézem: "Itt garanciákról van szó. Garanciát jelent Göncz Árpád személye is ebben a kényes átmeneti időben, hiszen arról van szó, hogy a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök nevezi ki a Rádió és a Televízió elnökét, de miniszterelnöki ellenjegyzéssel. Tehát itt mindenképpen arra van szükség, hogy az előterjesztéssel együtt egy megállapodás, egy korrekt megállapodás is létrejöjjön. Göncz Árpád személye biztosíték a számunkra."
Én azt gondolom, hogy elegendő magyarázat van tehát arra, miért volt 100%-os a Parlament támogatása e mögött a törvény mögött. Azért, mert ez a konszenzus törvénye volt, tisztelt törvényhozó kollégák. Azon kevés törvények, rendszerváltó törvények egyike, ha csak ideiglenes is, addig, amíg a médiatörvény kiváltja, amelynek segítségével függetlenné lehet tenni a rádiót és a televíziót. Amelynek segítségével – ahogy a miniszterelnök úr mondta – a Kormány hatásköréből egy konszenzusos mechanizmus hatáskörébe lehet átutalni ennek a kinevezési rendnek a kérdését. Ezért volt 100%-os a támogatás, és ezek után azt hiszem, nem kétséges, melyik oldal bontotta meg ezt a 100%-os egyetértést az értelmezésben.
Én azt gondolom, a köztársasági elnök úr javaslata természetesen, mint minden törvényjavaslat, kiegészíthető, módosítható. Nem vonható azonban kétségbe, hogy a médiabéke nem fog megérkezni, ameddig a Magyar Köztársaságban ez a Kormány vagy bármelyik kormány ragaszkodni fog ahhoz, hogy a kinevezés egyoldalú kormányhatáskör maradjon, ráadásul annak ellenére, hogy erről törvény van.
Én azt gondolom, hogyha nem oldjuk meg ezt a kérdést valamilyen módon – kiváló alkalmat nyújt erre a köztársasági elnök úr javaslata is –, a médiaháború a végtelenségig fog folytatódni, és azok, akik most erre a 100%-os törvényre ilyen értelemben utalnak, valójában a médiaháború fenntartását javasolják, hiszen nem lesz demokráciában, ahogy egyetlen demokráciában sem lesz béke addig a függetlenséget javasoló erők és a függetlenséget elvenni szándékozó erők között, ameddig ezt a kérdést a fő politikai erők nem egyetértően kezelik.
Ehhez való visszatérést javasol a köztársasági elnök úr, pontosabban azt, hogy a kormánypártok fogadják el a törvény szövegeként az eredeti törvényhozói szándékot.
Elfogadhatónak tartom Salamon László úr megjegyzését a törvény A-változatával kapcsolatban, és annak ellenére, hogy igenis miniszterelnöki javaslatból származik ez a változat, elfogadhatónak tartom a miniszterelnök úr megjegyzését is. Mindössze arról van itt szó, valószínűleg azt akarta jelezni a köztársasági elnök úr, hogy ha egyszer lehetséges a miniszterelnök szerint politikai egyetértés, mivel egyszeri megoldásként javasolta a kulturális bizottság ilyen kétharmados konszenzusos szerepét, akkor miért ne lenne ez többször is elképzelhető. Ha azonban ennek a házszabályi – véleményem szerint csupán házszabályi – akadályai vannak, akkor természetesen akceptálható ez a kifogás.
Azt gondolom, hogy ennek a változatnak jót tenne valóban egy módosítás, és ha azt az elvet, amelyet a miniszterelnök úr is tulajdonképpen támogat, hogy mégis lehetséges az egyetértés, különben nem javasolta volna egyszeri megoldásként, elfogadjuk, akkor ez a megoldás a módosítás segítségével meg is található.
A B-változat bírálatával kapcsolatban, annak ellenére, hogy jogilag hasznos megjegyzések azok, amelyeket Salamon László tett, azt gondolom, nem fogadhatjuk el az érvelését, hogy ez elegendő lenne a javaslat elvetésére, vagy annak az állítására, hogy az jogilag teljesen elfogadhatatlan. Sajnos, sem Salamon László úr felszólalásából, sem a miniszterelnök úr érveléséből nem volt világos, hogy itt a Kormány médiatörvény-javaslatából származó összetétel szó szerinti átmásolása történik meg. Annak ellenére nem utaltak erre, hogy erre utal a köztársasági elnök úr indokolása.
Én azt gondolom, hogy fontos lenne, hogy ezzel szembenézzenek, amikor érvelnek, hiszen tulajdonképpen a médiatörvény ellen érvelnek, ráadásul a Kormány által beterjesztett médiatörvény-javaslat ellen érvelnek, azt nevezi Salamon László úr alkotmányos nonszensznek, és a miniszterelnök úr is ezt az ő általa beterjesztett javaslatot nevezi tulajdonképpen elfogadhatatlannak.
Én azt gondolom, elfogadható Salamon László úr érveléséből az, hogy nincs mechanikus szabály arra, hogy hogyan áll fel ez a bizottság, és valóban a cserélődésre, arra, hogyha a koalíciós viszonyokban változás áll be, mi történik, arra sincs benne szabály. A bizottsági munkában Kulin Ferenc vezetésével a médiatörvény-javaslatban már fölfedeztük ezt a hiányosságot, és közös bizottsági módosító indítvány készült. A köztársasági elnök úr nyilvánvalóan az eredeti, kormány-média-törvényjavaslatból vette át ezt az összetételt, és ezért nem értesülhetett erről, csupán a korábbi módosításról, amely 13 főre bővíti ezt a javaslatot, szintén kulturális bizottsági módosító javaslatként. 13 fős bizottságra.
Ezért tisztelettel bejelentem, hogy módosító javaslatunkban mind az A-, mind a B-változatra igyekszünk korrigálni, megfogadva az elhangzott érveket.
(10.30)
Schiffer János képviselő úr javaslata az, hogy az alkotmánybírák választásához hasonló, bevált módszerrel történjék meg a személyek kiválasztása, és a kulturális bizottság már elfogadott módosító javaslatából tesszük majd hozzá a javaslathoz azt, hogy ha a koalíciós viszonyokban változás áll be, hogyan kell változnia a bizottság összetételének.
Nagyon remélem, hogy ezek után a B-változat elfogadhatóvá válik, hiszen nem másról van szó, mint arról, hogy a Kormány javaslatában amúgy is a médiavezetők munkáltatójának szánt bizottság áll így fel, és egyébként meggyorsíthatja a médiatörvény elfogadását is, ha a Parlament elfogadja ezt a bizottságot, hiszen különösebb nehézségek nélkül, gyorsan állhat fel aztán a közalapítványi televízió és a közalapítványi rádió kuratóriuma. Megoldódna az a sokat vitatott kérdés, hogy hogyan akadályozzuk meg, hogy ezeknek a közalapítványoknak az alapító okirata jóval később legyen elfogadva, mint maga a törvény?
Mindezek után azt gondolom, hogy érdemes egy szót vesztegetni – érdemben – ennek a javaslatnak a médiatörvénnyel való összefüggésére. Nem azért, mert a médiatörvény-javaslatból származik a bizottság összetétele, hanem az érdemi kérdés, a sajtószabadság kérdése miatt vitatkozunk itt tulajdonképpen magáról a médiatörvényről.
Tisztelt kormánypárti képviselőtársak! Valójában, amikor kétségbe vonják ennek a törvénynek a konszenzust kényszerítő jellegét, amikor azért harcolnak, hogy az az értelmezésük legyen általánosan elfogadott, amely ezt a törvényt átértelmezi és a konszenzust nem kényszerítőként próbálja beállítani, amikor az ellen harcolnak, hogy ez a törvény ne gazdagodjék olyan szöveggel, amely mechanikussá és elkerülhetetlenné teszi a konszenzusképzést a vezetők kinevezésénél, akkor tulajdonképpen a médiatörvény szelleme ellen lépnek fel, mert elfogadhatatlan volna olyan médiatörvény, amely egy ilyen értelmezést megerősítene.Tulajdonképpen ahogy a miniszterelnök úr jelezte az akkori felszólalásában, a pártállami rendelkezéseket erősítené meg, igaz, jóval bonyolultabb, jóval hosszadalmasabb, és azt kell mondanom, hogy időt pazarló módon. Erre valóban nem volna szükség. Önök tulajdonképpen a médiatörvény szelleméről döntenek, ha makacsul szemben állnak azzal a javaslattal, hogy a konszenzuskényszert vigyük be a vezetők kinevezésébe, tegyünk eleget a magyar Alkotmánynak.
Azt gondolom, hogy Göncz Árpád úr javaslata meghozhatja a médiabékét, kérem önöket, támogassák, hogy legyen vége a médiaháborúnak, kérem önöket, tegyék ezt a törvényt ismét, önök által is elismerten a konszenzus törvényévé. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
