GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter:

Full text search

GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter:
GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Pap János és Kovács Pál képviselő uraknak az interpellációs választ írásban a Népjóléti Minisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium és a mi szakembereink egyetértésével készítettem el, és megpróbáltunk a tudomány mai állása szerint korrekt választ adni. A válaszhoz illetékes intézetek véleményét is kikérték, és természetesen a Magyar Tudományos Akadémia talajtani bizottságának a véleményét is.
Éppen azért, hogy a legkisebb félreértés ne legyen köztünk, itt szeretném mondani, hogy az interpellációs válasz 5. oldalán a kálium-klorid-tartalmú műtrágyának talajsavanyító hatásával kapcsolatban a mi szakembereink nagyon sarkosan fogalmaztak. Itt végeredményben arról van szó, hogy a disszociáló kálium- és klórionra széteső vegyület, illetve megjelenő vegyület bizonyos körülmények között tud savanyítani, és általában a mi körülményeink között savanyít is, éppen úgy, mint ahogy a nátrium-klorid tartalmú vegyületek – például a sózásra használják a közönséges konyhasót – is tudnak savanyítani. Ezt a korrektség kedvéért mondtam el, hogy ne legyen gondunk.
Ugyancsak el szeretném mondani a képviselő uraknak, hogy én éppúgy kaptam ezektől a bizonyos káliumfóbiás úgynevezett specialista csoportoktól különböző anyagot a kálium károsító hatására vonatkozóan. Utánanéztem és nyugodt lelkiismerettel mondom, hogy senkit nem mérgeznek Magyarországon se kálium-műtrágyázással, se ezzel az úgynevezett vegyisóval és másik vegyülettel.
Ugyancsak szeretném megmondani azt is itt, hogy nem tartom valószínűnek – mint ahogy az önök interpellációját valószínűleg inspiráló múzsák ezt sugallták –, hogy ez a kálium-műtrágyázás, legalábbis nem tudok róla, hogy ez valami, mint ahogy önök írták, a "nemzetközi cionista összeesküvésnek" valami praktikája lenne. Valószínű, hogy nem az, sőt biztos vagyok benne, hogy nem az.
Köszönöm szépen, és kérem az Országgyűlést, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjenek. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi