POKORNY ENDRE, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
POKORNY ENDRE, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
POKORNY ENDRE, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy a költségvetési törvényjavaslatok mindenkor kiválóan alkalmasak heves és szerteágazó viták kiváltására. Nincs ez másként a társadalombiztosítás 1993. évi költségvetési törvényjavaslata esetében sem. Komoly nézetkülönbségek lehetnek abban, hogy a kormányzat vajon jól mérte-e fel a jövő évi társadalombiztosítási bevételek nagyságát, elfogadható preferenciák alapján tervezte-e meg a kiadásokat, reális-e az előirányzott 40 milliárd forintos hiány.
Már önmagában az is kérdés lehet – mert erre eddig nem volt példa –, hogy beterjeszthető-e egyáltalán a hiányos társadalombiztosítási költségvetés. Ennél is fontosabb a kérdés, hogy jóváhagyható-e a hiány rendezésének az a módja, amelyet a törvényjavaslat tartalmaz.
Ismeretes az Állami Számvevőszék álláspontja, mely szerint törvénybe ütközne az, ha a társadalombiztosítási alapok kezelője a Magyar Nemzeti Bankot kérné fel a hiányt fedező értékpapírok kibocsátására.
Végül a benyújtott törvényjavaslattal szemben még olyan kételyek is megfogalmazódhatnak, hogy vajon megfelelően szétválasztja-e a biztosítási ágak pénzügyi alapjait, s egyáltalán jó-e az, hogy közös törvényjavaslat tartalmazza az 1993-as évre, valamint az elvileg hosszabb távra vonatkozó szabályokat.
A szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság tagjai mindezekre a szempontokra tekintettel voltak a törvényjavaslat általános vitájának lefolytatásakor. A bizottság a javaslatot 9/3/2 szavazati aránnyal a plénum előtti általános vitára alkalmasnak találta. Ebben a szavazati arányban kifejeződött a bizottság azon többségi álláspontja, hogy a javaslat a vele szemben támasztható alapvető követelményeknek megfelel, és – visszautalva a kezdő mondatomra – nemcsak arra alkalmas, hogy vitákat gerjesszen, hanem általános keretei közé be is tudja fogadni a többség támogatását élvező módosító indítványokat.
Ami az előzőekben felsorolt kérdéseket illeti, úgy ítélhető meg, hogy a jövő évi társadalombiztosítási bevételeket a Kormány ezúttal az előző évekhez képest több óvatossággal, kevesebb optimizmussal számolta ki. Így az előirányzott bevételek realizálhatónak látszanak, ha csak a gazdaságban további negatív fordulatok nem következnek be. Itt komoly kétségek csak egy összegszerűségében viszonylag kicsi, de egyéb tekintetben igen fontos tétel körül vannak, ez pedig a társadalombiztosításnak ingyenesen átadandó vagyon 1993-ra előirányzott ötmilliárd forintos hozama. Mint tudjuk, ez a vagyonátadás korántsem halad olyan ütemben, mint kellene, s ezért nemcsak az idei évre előirányzott, közel kétmilliárdos vagyonból származó bevétel lóg a levegőben, hanem egyre inkább a jövő évre előirányzott ötmilliárdos is.
Úgy gondolom, erre a kérdésre nagyobb figyelmet kellene fordítani, s nemcsak a két említett bevételi összeg miatt, hanem a perspektivikus célok szempontjából is.
A kiadási előirányzatok esetében a kérdés másként merül fel, mint a bevételeknél. Itt nem az esetleges tervezési hiba kerül elsődlegesen szóba, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint a kiadási előirányzatok eddig is meglehetős pontossággal teljesültek. Ez alól csak a gyógyszer-támogatási kiadás volt mindig kivétel, s e téren most is lehetnek bizonyos aggályaink. Megszületnek-e és kellően hatékonyak lesznek-e a tervszám betartásához szükséges intézkedések.
A kiadásokat az automatizmusok mellett jelentősen befolyásolják a Kormány gazdaságpolitikai szándékai, s az ezek alapján előirányzott intézkedések. Itt a fő kérdés tehát az, elfogadhatók-e ezek a gazdaságpolitikai szándékok. Egy nagy összegű hiányt tartalmazó költségvetés esetében a szándékok elsősorban a kiadások viszszafogására irányulnak. A társadalombiztosítás esetében komoly megtakarítást két tételnél lehet elérni, a nyugdíjnál és a gyógyító-megelőző ellátásánál. A többi tétel egyszerűen nem elég súlyú ahhoz, hogy a kiadások fékezésével a globális egyenleg számottevően javítható legyen. Ennek ellenére a törvényjavaslat e tételeknél is kezdeményez szigorításokat, lásd például a gyed-minimum eltörlése, a táppénzszabály szigorítása. Ezek kihatása azonban alig két-három milliárd forint.
Ezzel szemben mintegy 11 milliárd forinttal kisebb hiányt lehetett annak eredményeként előirányozni – az eredmény szót itt idézőjelesen használom –, hogy a bérkövető nyugdíjkompenzáláshoz szükséges 16%-kal szemben a törvényjavaslat szerint csak kb. 12,3%-kal emelkednének a nyugdíjak.
(9.50)
Ez a javaslat azonban az alig több mint fél éve elfogadott és törvénybe iktatott bérkövető kompenzálási elv feladását vagy legalábbis átértelmezését jelenti.
A törvényjavaslat vitája során nyilván igen exponált kérdés lesz az, hogy vajon a hiány szorítását vagy a kompenzálásban való visszalépés által kiváltott negatív társadalmi hatások szorítását érezzük-e erősebbnek. Hasonló a dilemma a gyógyító-megelőző ellátások tekintetében is, ahol az igencsak szűkre szabott tervezett nominális kiadási többlet – enyhén szólva – nem éppen ideális feltételeket teremt az egészségügyi reform kibontakozásához.
Az előzőekből – úgy gondolom – kiviláglik, a megoldásra váró problémák lényege az, hogy a fölfele már aligha srófolható bevételek mellett milyen legyen a kiadások visszaszorításának és a létrejövő deficitnek a viszonya. Erre persze egzakt kritérium nincs. A kormányzat javaslatában a 40 milliárd forintos hiányig tudott elmenni, de azt hiszem, senki sem tudná megmondani, hogy ennek az összegnek a reális határa 30 vagy esetleg 50 milliárd forint lenne-e. Egy azonban tény, s erre a véletlen számszerű egybeesés is ráirányítja a figyelmet: a társadalombiztosítás jövő évre tervezett hiánya nagyjából ugyanakkora összeg, mint amelyeket törvényben deklaráltan nem társadalombiztosítási feladatok finanszírozására kell 1993-ban a társadalombiztosításnak fordítania. Így dilemmánknak újabb dimenziója keletkezik, mégpedig a társadalombiztosítási költségvetés deficitjének és a központi költségvetés deficitjének viszonylatában.
A hiány javasolt rendezését, annak megítélését illetően azt hiszem, mindannyiunkban sok a bizonytalanság. Már csak azért is, mert a központi költségvetés törvényjavaslatának egy apró részletéből az tűnik ki, hogy a kormányzat már a társadalombiztosítás 1992. évi hiányát is az általa kibocsátandó értékpapírokkal kívánja rendezni. Ma még ezen értékpapírokkal kapcsolatban a helyzet meglehetősen tisztázatlan. Mint már említettem, az Állami Számvevőszék eleve kétségbe vonja e művelet törvényességét. De ezenkívül is számos kérdés merül fel. Milyen kondíciókkal, milyen ütemezéssel, milyen lejárat mellett történne a kibocsátás, és kik az értékpapírok potenciális vevői? Valószínűleg nem tévedek, ha azt mondom, hogy a törvényjavaslat vitája során ezek a kérdések gyakran előtérbe fognak kerülni.
A bevezetőmben említett témák közül még nem foglalkoztam az alapok szétválasztásával és a törvényjavaslat formai kérdéseivel. Ezekre már csak egészen röviden szeretnék kitérni.
Úgy gondoljuk – és ismereteim szerint ez a társadalombiztosítási felügyelőbizottságok álláspontja is –, hogy a törvényjavaslat a szétválasztásban a lehetőségek határáig elment. Az ágazati alapoknak külön költségvetésük van, saját tartalékokkal rendelkeznek. Kiadásaik tényszerűen elhatároltak, egyedül a bevételekből – melyek ágazati bontás nélkül érkeznek be a társadalombiztosítási alrendszerbe – részesülnek mesterségesen, a törvényben meghatározott kulcsok szerint. E helyzet megváltoztatására csak az ügyviteli feltételek megteremtését követően kerülhet sor, mely munka nem ígérkezik egyszerű feladatnak; ugyancsak az előfeltételek megteremtése és a majdani döntések függvényében valósulhat meg az ügyviteli kiadások szétválasztása.
A törvényjavaslat – véleményünk szerint – megfelel a formai követelményeknek is. A társadalombiztosítás számára 1993 egy átmeneti év. A társadalombiztosítási alapról szóló 1988. évi XXI. törvény az új államháztartási törvény rendelkezései miatt már nem volt tovább módosítgatható, javítgatható, új törvényt kellett létrehozni. Ez azonban a társadalombiztosításban 1993-ban bekövetkező nagy változások miatt – gondoljunk csak az önkormányzatok létrejöttére – szükségszerűen nem lehet hosszú távra érvényes. Ilyen körülmények között a társadalombiztosítás alrendszerére vonatkozó törvényi előírások egybeépítése az 1993. évi költségvetési törvényjavaslattal indokoltnak ítélhető.
Tisztelt Országgyűlés! Bizottságunk a törvényjavaslatot mindezen szempontok megítélése, mérlegelése alapján általános vitára alkalmasnak ítélte. Kérem tehát, hogy a javaslatot vitassuk meg. Feltételezem, hogy a vita tengelyében is azok a kérdések fognak állni, amelyek bizottságunkat is kiemelten foglalkoztatták. Köszönöm szépen. (Taps.)
