SZELÉNYI ZSUZSANNA (FIDESZ)
SZELÉNYI ZSUZSANNA (FIDESZ)
SZELÉNYI ZSUZSANNA (FIDESZ) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Beszédemben a költségvetés szerkezetétől némiképp eltérő szemléletmódot igyekeztem képviselni. Egy rövid áttekintést szeretnék végezni abból a szempontból, hogy mi módon érinti az 1993-as költségvetési előterjesztés a magyar népesség 34%-át kitevő 0 és 24 év közötti gyermek, illetve fiatal korosztályt.
Mielőtt rövid analízisemhez hozzákezdenék, megemlítem, hogy mélységes csalódottsággal tölt el a fenti ügyért felelős tárca nélküli miniszter egy interpellációra adott válaszában kifejtett válasza, miszerint képtelen arra – egy Miniszterelnöki Titkárság számos szakértőjének segítsége mellett is –, hogy egy olyan költségvetési mellékletet állítson össze, amely öszszegzi a különböző tárcáknál megjelenő ifjúsági és gyermekcélokra szánt összegeket.
Ilyenformán nehéz elképzelni, hogy az általa vezetett Ifjúságpolitikai Kabinet akárcsak töredékesen is végre tudta volna hajtani a számára kirótt érdekegyeztetési feladatokat.
Az összeállítás hiánya rendkívül nehézzé teszi, hogy a döntés-előkészítők szándékai, illetve a Kormány társadalompolitikai elképzelései világossá váljanak mindannyiunk számára.
A FIDESZ szakértői hozzáláttak, hogy ezt a hiányzó mellékletet összeállítsák, így alkalom adódik most, hogy annak néhány fontos következtetését önök elé tárjam.
Először is, nyilvánvaló, hogy a három és fél millió gyermek- és fiatalkorú népesség több mint kétharmadát az intézményes nevelésen, oktatáson és ellátáson keresztül testközelből is érintik a költségvetési döntések. Ezen múlik, hogy működhetnek-e az országban bölcsődék, hogy milyen óvodába járnak a gyerekek; hogy az alapfokú oktatás szegénységszagot áraszt-e a tanuláshoz; hogy a szakmatanulás feltételei korszerűek-e, vagy a gyakorlati kérdés technikai és tárgyi feltételei teljesen elégtelenek; hogy a választott felsőoktatási intézményben van-e jegyzet, van-e miből tanulniuk. Az is ezen múlik, hogy a családjukat önhibájukon kívül elvesztett gyerekek meg tudnak-e kapaszkodni a társadalomban; hogy az iskolából lemorzsolódó, tanulmányaikat megszakító vagy be nem fejező fiatalok kapnak-e valamilyen esélyt a munkaerőpiac szélén való megkapaszkodásra, illetve a társadalmi integrációra; hogy a fiatalok életvezetési nehézségeik és zavaraik esetén fordulhatnak-e segítségért és tanácsért szakértői intézményekhez, felkészült és egzisztenciájukban nem fenyegetett szociális munkásokhoz; és nem utolsósorban az is, van-e lehetőségük az önszerveződésre, saját szervezeteikben való önálló problémamegoldásra, generációs szervezeteikben való társadalmi részvételre.
Másodsorban kiderül, hogy ma a gyermekekkel és fiatalokkal közvetlenül foglalkozó felnőttek – több tízezer emberről van szó, közalkalmazott vagy köztisztviselő: pedagógus, szakorvos, nevelő, közművelődési szakember, szociális munkás vagy éppen gyámhatósági tisztviselő –, a költségvetéstől függ, milyen közérzettel és milyen megbecsültséggel dolgozhatnak, mennyire kiszámítható egzisztenciával rendelkeznek azok a nevelők és tanácsadók, akik segítik a fiatal generációkat a történelmi és társadalmi útvesztők közötti eligazodásban, az értékelsajátításban és az értékteremtésben.
Már-már azt is mondhatnám, hogy a gyermekek és fiatalok életében a költségvetés szerepe túlméretezett. Ki kell mondanunk, hogy a mindenkori állami költségvetés belső arányai, az elosztás célcsoportjainak preferenciái nem csupán a gazdaság adott állapotát vagy az éppen aktuális költségvetési hiány megengedte mozgási lehetőséget tükrözik, hanem a társadalomról, annak csoportjairól és rétegeiről alkotott vélemények is megjelennek benne.
(16.30)
A belső arányok azt is megmutatják, hogy milyen módon kívánja a Kormány az ország problémáit megoldani, és azt is, hogy milyen az ítélete a jelenről, milyen a jövőről alkotott képe.
Nos, a hivatkozott összeállítás alapján úgy tűnik: ez a kép eléggé egyoldalú. Néhány kiemelt példával szeretném mindezt illusztrálni.
Az oktatási ágazaton belül az 1992. évi előirányzatot 14,2%-kal meghaladó 1993-as költségnövelés, amelyről a tervezet azt állítja, hogy kiemelkedően fejlesztendő ágazat, nos, ennek a költségnövelésnek a belső arányai egyáltalán nem mutatnak ilyen kedvező képet. A közoktatás támogatása az előbbi aránynál szerényebb mértékben nőtt, gyakorlatilag fejlesztési lehetőség sincsen abban az iskolatípusban, amelyre az átalakítás fő intézményi terhei hárulnak.
A szakmunkásképzés támogatásának növekedése a 10%-ot, a szakközépiskoláké az 5%-ot sem éri el.
A kiemelten fejlesztendőnek mondott felsőoktatáson belül a műszaki felsőoktatásban – ahol a legtöbb a hallgató – összességében növekedést nem fedezhetünk fel, bár a hallgatói létszám a következő évben is nőni fog. Az orvosképzés és a tudományegyetemek lényegesen jobban preferáltak, mint például a pedagógusképzés vagy mint az Államigazgatási Főiskola, és mindezek együttesen hátrányosabb helyzetben vannak, mint a rendőrtisztképzés.
Óhatatlanul is felmerül a kérdés: milyen modernizációs elképzelések húzódnak meg az ilyen belső arányok mögött?
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a ma elsőéves hallgatók az ezredforduló európai munkaerőpiacán méretnek majd meg. Most van itt az a történelmi pillanat, amelyben pontosan meg kell mondanunk, milyen képzési kihívásokra kell választ adni.
A sokat emlegetett összefoglaló táblázat elkészítése kivételes lehetőséget biztosíthatna a döntés-előkészítés folyamatában az egyes tárcák költségvetésének összehangolására. Bizonyára a Kormány dolga is lényegesen könnyebb volna, ha nem tárcapresztizsek érdekútvesztőjén át készítené el javaslatát, hanem a társadalmi trendekből következtethetne a prioritásokra és azok kölcsönös hatásaira. Számolni tudna például azzal, hogy az alulfinanszírozott szakoktatás következménye elhelyezkedni nem képes fiatalok sokasága lesz, akik munkanélküli ellátó rendszernek lesznek alanyi és költségnövelő tényezői.
Szomorú képet kapunk, ha a Kormány gyermek-, család-, ifjúságpolitikáját próbáljuk kiolvasni a költségvetésből. Úgy tűnik, a Kormány az állami elosztás szerepét nem próbálja visszaszorítani, de az önkormányzatok mozgásterét sem növeli, a civil társadalomban szemmel láthatóan nem bízik. Jellemző, hogy míg a költségvetés a társadalmi szervezetek állami támogatásra 388 millió forintot tervez a következő évben, amelyből többek között száznál is több család-, gyermek- és ifjúsági szervezetnek kellene támogatást kapnia, addig a tervezet mintegy 16 milliárd 800 millió profitot szán a nonprofitszektor támogatására. Míg azonban az említett 388 millió forint elosztását egy parlamenti különbizottság tervezi meg, az ennek többszörösét kitevő, sokmilliárdos összeg minden különösebb indoklás nélkül kormányalapítványok számlájára kerül.
Tisztában vagyunk azzal, hogy az előttünk álló tervezet válságköltségvetés-tervezet. Látható azonban, hogy néhány területen válságot tovább éltető költségvetés válik belőle. Ilyen terület a gyermek-, család- és ifjúságpolitika területe. Aki egy ilyen szerkezetű költségvetést támogat, annak tisztában kell lennie azzal, hogy mai mulasztásaink holnap lényegesen többe fognak kerülni.
Kérem önöket, támogassák a FIDESZ-es kollégáim, Frajna Imre, Kövér László és Fodor Gábor módosító indítványait, amelyekkel az általam elmondott szerkezeti problémák kiküszöbölését célozzák, és a költségvetés korrekcióját próbálják elérni.
Köszönöm figyelmüket. (Kis taps a bal oldalon.)
