G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független)

Full text search

G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független)
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független) Tisztelt Elnök Úr! Ügyrendi javaslataim a következőek:
Először: kérem az elnök urat, hogy adjon lehetőséget azoknak a képviselőknek, akik itt a Házban és a közvélemény előtt fasisztáztak az elmúlt napokban – Debreczeni Józseftől Kövér Lászlóig –, hogy fejtsék ki itt a véleményüket a pozsonyi eseményeket illetően. (Szórványos taps.)
Második javaslatom: adjon az elnök úr lehetőséget arra, hogy az emberi jogi bizottság elnöke szintén elmondhassa előttünk a véleményét.
Harmadik: javaslom, hogy a Nemzeti Alapítvány terhére táviratilag küldjék ki Tom Lantos úrnak azokat a videofelvételeket, amelyek a pozsonyi eseményekről készültek, különös tekintettel azokra a jelenetekre, amikor tapsolt a közönség, miközben verték a magyarokat. Nyugodtan csatolják ezekhez a felvételekhez azt az anyagot is, amelyben néhány hónappal ezelőtt a neonácizmus veszélyeiről és a Kárpát-medencei magyarellenességről nyilatkoztam.
Negyedik javaslatom: kérem a Házat, hogy a köztársasági elnök urat kérje meg, hogy itt, e Házban foglaljon állást a pozsonyi eseményekről.
És végezetül kérem a Házat, hogy egy parlamenti delegáció tárgyaljon a Ferencváros vezetésével arról, hogy erkölcsi okokból mondják le a mérkőzést, és ugyanezen időpontban tartsanak békés, antifasiszta demonstrációt, és azt közvetítsék az európai és a világ nyilvánosságának.
Ügyrendi javaslataim fontosságát csak azzal támasztom alá, hogy egy határ menti körzet képviselőjeként ismerem az eseményeket. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi