SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:

Full text search

SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnökeként kértem a felszólalási lehetőséget. A rendkívüli ügyet, amelyben önökhöz fordulok, az eseményre történt lépésem önök elé tárása útján kívánom ismertetni.
1992. szeptember 4-én kénytelen voltam dr. Hankiss Elemér elnök úrhoz levélben fordulni. Ismertetem röviden a levelet:
(Olvassa:) Tisztelt Elnök Úr! Az Esti Egyenleg 1992. szeptember 3-ai, este 10 órai kiadásában híradást közölt az Országgyűlés alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottságának aznapi üléséről, nevezetesen a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításának bizottsági megvitatásáról. A tudósítás során olyan kitétel hangzott el, hogy – lényegében szó szerint idézem – az ülésen jóformán csak ellenzéki képviselők voltak jelen. Ez a hír valótlan. Az ülésen felvett jelenléti ív tanúsága szerint az ülésen 12 kormánykoalíciós, 7 ellenzéki és 1 független képviselő vett részt. A törvényt érintő előterjesztéssel kapcsolatos bizottsági szavazásban pedig 17-en vettek részt – tehát ebben a mozzanatban is mindenképpen a kormánykoalícióhoz tartozó képviselők vettek részt nagyobb számban. Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy az Esti Egyenleg stábja ezen az ülésünkön nem jelent meg. Az ilyen, valótlan híradás a televízió nézőinek millióit vezette félre, és vetett rossz fényt a kormánykoalícióhoz tartozó képviselőkre. Különösen felháborító a híradás annak a tükrében, hogy a kormánykoalíció legjelentősebb reprezentánsa, az MDF, messze meghaladóan a többi párt részvételét, 1992 első félévére vonatkozó kimutatás szerint, egy képviselőre vetített átlagban 82,9%-os jelenlétet teljesített a múlt félévben a bizottsági üléseken, főszerepet vállalva a bizottság határozatképességének biztosításában. Az MDF-et a jelenlét mértékében az SZDSZ követi egyébként, egy képviselőre vetített átlagban 63%-os részvétellel. Kérem elnök urat – írom Hankiss Elemér elnök úrhoz ", kérem, hogy szíveskedjék az ügyben vizsgálatot elrendelni, és a tömegtájékoztatás hitelét rontó hasonló esetek megakadályozása és megelőzése érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha netán valaki azt kérdezi, hogy mi ebben az ügyben a rendkívüli – ha arra gondol a kérdező, hogy ilyen esemény nem ritka ", akkor ennek a kérdésfeltevésnek a jogosságát kénytelen vagyok elismerni. De ezt nagyon elszomorítónak tartom. Abban azonban, remélem, ebben a Házban valamennyien egyetértünk, hogy a tömegtájékoztatás korrektsége és hitele rendkívüli fontosságú, illetve az ezen esett sérelem joggal tekinthető rendkívüli ügynek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi