DÉNES JÁNOS (független)

Full text search

DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy elmondjam önöknek, hogy éhségsztrájkhoz az emberek nem örömükben menekülnek és nyúlnak, hanem abszolút kiszolgáltatott, tehetetlen, kétségbeesett helyzetükben.
A magam részéről ezt azon tapasztalat alapján merem önöknek elmondani, hogy részt vettem a hatvanas évek váci, majd az egész országra átgyűrűző éhségsztrájkmozgalmában, amely éhségsztrájk közepette a harmadik napon dr. Soós úr, a váci börtön orvosa, nem a kalapácsos verőlegény, hanem az orvos azt mondotta… (Közbeszólás balról: Kit érdekel?) …remélem, uram, ön is kinyitja a fülét és tudomásul tudja venni akkor is, ha nem érdekli, tapasztalatszerzés céljából ajánlom a tisztelt közbeszóló figyelmébe – tehát a doktor úr a szocialista humanizmus jegyében a harmadik nap azt mondta: aki nem eszik, az ne is igyon – és kivette a vizet, és onnantól kezdve az ötödik napig vizet sem vehettünk igénybe, most már nem önkéntes elhatározásunkból, hanem fegyelmező jelleggel. Ezért a cselekményért minket háromszor még megbüntettek, leváltottak a munkából, elhelyeztek, kérem szépen, egy év összkedvezmény-elvonással Sátoraljaújhelyre közbűntényes bűnelkövetők közé és így tovább, és így tovább.
És most térek tisztelt Petrenkó úr kedves figyelmébe: én igen nagyra becsülöm Petrenkó urat mint gazdasági szakembert, mint országgyűlési képviselőt. Majdnem testmeleg, baráti érzést érzek iránta… (derültség) …, ebben az esetben viszont kérem, erkölcsficamról van szó, mert olyanhoz ért, amihez érzelmileg, erkölcsileg nem tud közelíteni. Nem tudta Petrenkó úr azt felmérni, hogy az éhségsztrájkot abszolút lehetetlen helyzetben, mint mondottam, kétségbeesetten kezdik és csinálják. Ebben az esetben nincs különbség, kérem szépen, minőség szempontjából Tőkés László püspök úr, aki teljes megbecsülésemet, remélem, Románia állampolgárai megbecsüléseit és itthon is, itt Magyarországon is megbecsülést élvez, de nincs különbség ebben az esetben ember éhségsztrájkja és éhségsztrájkja között, Réti Miklós és Tőkés püspök úr között. Mint ahogy nem volt különbség, ha netalántán Göncz Árpád úr részt vett az éhségsztrájkban – és valószínű, hogy részt vett, kérem szépen – közte és Dicz Ferkó szigetvári egyszerű kis elítélt között. Ezt ajánlom a tisztelt mindnyájuk figyelmébe, és azt, hogy a magyar Parlament nem kockáztathatja működőképességét, hogy teljes egyetértésünk mellett is esetleg követjük… (Közbeszólás balról: Fejezd már be!) …Réti Miklós ezen felszólalását. (Zaj.)
Kérem, most már be is fejeztem. Valóban nem szoktam ilyet elkövetni, hogy tisztességtelenül túllépjem a két percet, de tekintettel arra, hogy a mondanivalóm az élménykontrollomat is kioltotta, nem éreztem, hogy elment a két perc. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi