GAÁL GYULA IMRE (SZDSZ)
GAÁL GYULA IMRE (SZDSZ)
GAÁL GYULA IMRE (SZDSZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Miniszter Úr, tisztelt válaszadó Államtitkár Úr! Nagy Zoltán, pénzügyminisztériumi államtitkár úr 1992. március 27-én megbeszélést tartott három helyettese, a Pénzintézeti Központ vezérigazgatója, a Bankszövetség főtitkára és öt nagy kereskedelmi bank vezetőjének részvételével. Az államtitkár úr felkérte a jelenlévő bankok vezetőit, hogy legkésőbb március 31-ig utalják át a költségvetés számára azt az összeget, amelyet a benyújtott adómérleg alapján az APEH – vállalkozási nyereségadó túlfizetés címén – részükre már visszautalt.
A bankok, engedve a felszólításnak, 13,5 milliárd forintot a költségvetés részére átutaltak; mindezt annak ellenére, hogy a Pénzügyminisztérium semmilyen írásos biztosítékot nem nyújtott számukra, az őket céltartalékképzés címén megillető összeg végleges lehívhatóságára.
Az ügy két közvetlen következménye, hogy a költségvetés negyedéves hiánya – papíron, látszó- lag – 60 milliárd forintról 47 milliárd forintra csökkent, és a bankok elveszítettek több mint 300 millió forint kamatbevételt, azaz tiszta nyereséget. Közvetett következményei számosak, és az intézkedésért felelősséget vállaló Kormány jogi normáit és gazdaságpolitikai felkészültségét illetően nem éppen hízelgőek.
Kérdezem ezért a pénzügyminiszter urat: mi volt a célja ezzel az eljárással? Az intézkedés során milyen minőségében járt el: közhatalomként vagy tulajdonosként? Kérem, nevezze meg azt a jogszabályhelyet, amely erre az eljárásra feljogosította! Az említett öt bankon kívül eljártak-e hasonlóképpen más vállalatokkal szemben is, amelyekben az államnak jelentős tulajdoni részesedése van? S végül: felkészült-e a Pénzügyminisztérium arra, hogy az érintett bankok bármelyik tulajdonostársa kártérítési igénnyel léphet fel az állammal szemben?
Államtitkár Úr! Remélem, ezt a kínos ügyet mielőbb tisztázhatjuk, és nincs szüksége a miniszter úrnak 30 napra arra, hogy válaszát megfogalmazza. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
