PONGRÁCZ TIBOR, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:

Full text search

PONGRÁCZ TIBOR, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
PONGRÁCZ TIBOR, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvénynek az Országgyűlés 1992. március 31-ei ülésnapján elfogadott módosításával kapcsolatban benyújtott kérdésére a következő tájékoztatást adom:
A módosítás a törvénynek az adómentességet tartalmazó rendelkezéseit két ponton érintette. Mind a kettő a törvényben meghatározott önsegélyező szervezetek által a magánszemélyeknek nyújtott szolgáltatások adómentességéről rendelkezik.
A dr. Csehák Judit és Kósáné dr. Kovács Magda képviselők indítványára elfogadott előírás mentesíti az adó alól az önsegélyező feladatot is ellátó társadalmi szervezetet, továbbá a szociális célú alapítvány által nyújtott szociális segélyt. Ebben az összefüggésben kiemelendő, hogy az említett társadalmi szervezet, illetőleg alapítvány által nyújtott szociális segély csak akkor adómentes, ha készpénzben vagy természetbeni formában a szociálisan rászorulóknak nyújtják. Szociálisan rászoruló az, akinek – illetve eltartottainak – létfenntartása olyan mértékben veszélyeztetett, hogy azt – vagyoni viszonyára is tekintettel – csak külső segítséggel képes biztosítani. Ugyanakkor nem feltétele az adómentességnek az, hogy az említett szervezetbe, alapítványba csak adózott pénzeszköz kerüljön befizetésre.
A Csépe Béla képviselő úr javaslatára bekerült rendelkezés szerint az önsegélyező egyesület és az önsegélyező alapítvány által juttatott szociális célú természetbeni és pénzbeni ellátás csak akkor adómentes, ha az alapítók, illetve a csatlakozók a befizetést adózott pénzeszközük felhasználásával teljesítették. Ebben a szövegösszefüggésben az adómentességi feltétel a befizetők oldaláról determinált, de e mellett a rászorultságot már nem kell vizsgálni.
A magánszemély mindkét esetben azzal szerez tudomást az adómentességről, hogy a kifizető – az egyesület vagy az alapítvány – nem von le a juttatásából adóelőleget. A kifizető pedig – az előzőekben ismertetettek szerint – a rendelkezésére álló információk alapján el tudja dönteni, hogy az általa adott juttatás az adott magánszemélynél adóköteles-e vagy sem.
Megjegyzem végül, hogy a kormányzási álláspont ez ügyben – pontosabban ez ügyben is – egyértelmű volt. Csak és kizárólag Csépe Béla úr ez irányú javaslatát támogattuk, és ennek a vonatkozó parlamenti bizottsági ülésen is, a jegyzőkönyvekben dokumentálhatóan – illetve ezekben megtalálják a dokumentációját – hangot adtunk.
Kérem a képviselő urat válaszom elfogadására. Köszönöm. (Szórványos taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi