ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Mindezek után javaslatot teszek a ma kezdődő ülés tárgysorozatára.
1. Az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam- és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról rendelkező javaslat a 3412-es szám alapján.
2. Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló javaslat a 3413-as szám alapján.
3. Az árak megállapításáról, az 1990. évi LXXXVII. törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslat a 3780-as szám alapján.
4. A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról rendelkező 1992. évi II. törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat a 3535-ös szám alapján.
5. A Munka Törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat a 3066-os és a 3274-es szám alapján.
6. A köztisztviselők jogállását szabályozó törvényjavaslat a 3631-es szám alapján.
7. A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által az állampolgárok tulajdonában 1939. május 1. és 1949. június 8. közötti időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról rendelkező javaslat a 3623-as szám alapján.
8. Az egyházak közvetlen állami támogatására jóváhagyott 1992. évi költségvetési keret felosztását indítványozó határozati javaslat a 4869-es szám alapján.
9. A kisajátítással összefüggő jogszabályok egyes rendelkezéseinek hatályon kívül helyezéséről rendelkező javaslat a 3625-ös szám alapján.
10. A kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló javaslat a 3870-es szám alapján.
11. Interpellációk, illetve kérdések.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az ülés tárgysorozatára tett javaslatomat. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés – 4 államtitkári szavazattal – 209 szavazattal 1 ellenében, 2 tartózkodás mellett a tárgysorozati javaslatot elfogadta.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi