FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:

Full text search

FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizottságunk tegnap este megtárgyalta a részletes vita ideje alatt beérkezett módosító javaslatokat.
A legtöbb vitát Bánffy György javaslata váltotta ki. A javaslatot képviselőtársaim az együttes kiegészítő jelentés 18. pontja alatt láthatják. E javaslat szerint az előadóművészeti tevékenységet folytatók, nyelvtanárok díjazása ne essen járulékfizetési kötelezettség alá. A javaslatot bizottságunk átdolgozta olyan értelemben, hogy a járulékmentesség csak az előadóművészekre vonatkozzék, és – a Kormány jóváhagyását is megnyerve – ezt a javaslatot bizottsági módosító indítványként nyújtottuk be a tisztelt Ház elé.
Bizottságunk elutasította dr. Kis Gyula, dr. Kovács Pál és dr. Csehák Judit ama javaslatait, amelyek megszüntették volna azt a lehetőséget, melynek értelmében a minimálbér 60%-ára vonatkozó járulék fejében a biztosítottak teljes értékű biztosítotti jogviszonyhoz jussanak. Úgy ítéltük meg, hogy sok fiatal, pályakezdő, megrendeléshiánnyal küszködő egyéni vállalkozó túlélését segítheti elő ez a társadalombiztosítási kedvezmény.
Ugyanezen szolidarisztikus megfontolás jegyében támogattuk Csépe Béla, dr. Remport Katalin 5002-es sorszám alatt benyújtott javaslatát, miszerint a kiegészítő tevékenység után fizetendő 10%-os baleseti járulékot – ha az kevesebb, mint a minimálbér – a tényleges összeg után kelljen fizetni, és ne a törvényjavaslatban szereplő minimálbér 60%-a után. A szóban forgó javaslatot kissé átdolgozva bizottsági módosító indítványként nyújtottuk be, amit az együttes kiegészítő jelentés 38. pontja alatt találhatnak meg képviselőtársaim.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi