CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint az előterjesztő miniszter úrtól hallottuk, a Kormány azért terjesztette be a jelenlegi 10 milliárd forint elosztására vonatkozó javaslatát, mert a legrégebben nyugdíjazottak ellátásának értékvesztését kívánja fokozatosan rendbehozni. Az elgondolás, a kitűzött célt sem szakmailag, sem politikailag nem vitatjuk, sőt helyeseljük, támogatjuk.
Szerintünk is akkor jár el a törvényhozás helyesen, ha évről évre megismétli azt a még 1989 decemberében megkezdett korrekciós intézkedést, amelyik a nyugdíjazás évére is tekintettel, differenciáltan emelte a nyugdíjakat az évenkénti nyugdíjemelésre rendelkezésre álló összeg terhére.
Ha önök gondosan átnézték a mellékleteket, abból világosan látható, hogy helyeslendő ez a cél, mert a 30 évnél hosszabb szolgálati idővel rendelkezők közül azok, akik a legrégebben kerültek nyugdíjba, azoknak az ellátása romlott a legtöbbet, nekik tehát valamivel többet kell adni minden évben ahhoz, hogy fokozatosan elérjük, hogy az, aki 20 vagy 25 évvel ezelőtt ment nyugdíjba, ugyanannyi ellátást kapjon, mint az, aki a helyéről megy nyugdíjba ma, ugyanannyi szolgálati idővel, mint amennyivel az idős nyugdíjas rendelkezik.
A kiindulási helyzet azonban – és azt a mellékletek is bizonyítják – meglehetősen bonyolult. Érdemes például azt is megfigyelni és megjegyezni, hogy a 30 évnél kevesebb szolgálati idővel rendelkező nyugdíjasok körében éppen fordított a helyzet, mert a régebben nyugdíjazottak ellátása 500–1000 forinttal magasabb, mint a kisnyugdíjasoké.
A korrekciós eljárás is csak nagyon differenciált és elég bonyolult kell legyen, hogy az eredeti célt, a kiegyenlítést meg tudja oldani. Sajnos, a beterjesztett kormányjavaslat nem teljesen ilyen, nem tud ilyen lenni.
Hibájának, fő hiányosságainak azt tartjuk – és ezt elmondtuk már az év eleji nyugdíjintézkedések vitájánál –, hogy mivel az évi nyugdíjemelés 50 milliárdos teljes keretéből differenciálás nélkül már felhasznált a Kormány és a Parlament – már aki megszavazta ezt az intézkedést – 40 milliárdot, most csak az összeg egyötöde, 10 milliárd forint áll rendelkezésre ahhoz, hogy korrigáljunk. Mint hallották, félmillió nyugdíjas átlagosan csak 15%-ot fog kapni, hiszen kimarad a jelenlegi intézkedésekből.
Tulajdonképpen a 10 milliárd forintot kell most több szempont szerint: a nyugdíjbamenetel időpontjára, a ledolgozott évek hosszára, a rokkantság fokára tekintettel felhasználni. Ezt a három szempontot nem lehet igazán jól és igazságosan érvényesíteni ekkora összegből.
Ez a javaslat ugyanis azt eredményezi, hogy először is: aki 1989 után ment nyugdíjba, annak az idei nyugdíjemelés sem márciusban nem vette számba, sem szeptemberben nem fogja számba venni a ledolgozott éveket. Ez újabb hátrányokat és igazságtalanságokat visz a rendszerbe.
Másodszor: először fog előfordulni, hogy az özvegyi nyugdíjakat és az árveaellátásokat nem emeljük. Hosszan lehetne – és megjegyzem: érdemes volna – vitatkozni arról, hogy vajon a hozzátartozói ellátások másodrendű ellátásoknak minősülnek-e.
Én ugyanis – és bizonyára sokan hozzám hasonlóan – nemcsak azért fizetek nyugdíjjárulékot, hogy magam majd nyugdíjas legyek, hanem azért is, hogy hozzátartozóim és gyermekeim – ha nem élvezhetem magam az ellátásomat – helyettem megkaphassák. Igényt tartok tehát arra, hogy a származékos nyugdíjak is hasonló rendű, rangú ellátások legyenek, mint a saját jogú nyugdíjellátás.
(16.50)
Azonban most kimarad 260 ezer özvegyi nyugdíjas ebből a nyugdíjemelésből, holott tulajdonképpen ezek egy jelentős részét is már 1989 előtt állapították meg, és a régen megállapított özvegyi nyugdíjak is hasonló mértékben romlottak, mint a saját jogú nyugdíjak.
Harmadszor: a választott megoldás az alacsony szogálati idővel rendelkezőknél nem változtatja meg az eddigi arányokat. A harminc évnél kevesebb szolgálati idővel rendelkezők átlagnyugdíj-különbségeit pedig egyáltalán nem érinti. Ebben a körben – nézzék meg jól a táblázatokat! – az érintettek ugyan kapnak 2–300 forintot, de a különbségek nem változnak, legfeljebb azok javára változik majd a százalékos emelés miatt a helyzet, akik rövid ideig dolgoztak, de magas fizetésük miatt magasabb a nyugdíjuk. Nem hiszem, hogy ezt a tényt szabad lenne elhallgatni.
A javasolt emelés a 30–40 év közötti szolgálati idővel rendelkezők nyugdíjának lemaradását valóban korrigálja, csökkenti a korábbi 200–1100 forintos sávban húzódó különbségeket, de még az átlagnyugdíj esetében sem tudja teljesen kiegyenlíteni ezeket az ellátásokat. Fontos azt is tudniuk, hogy a 40 év feletti szolgálati idővel rendelkező – többnyire férfi – nyugdíjasok ellátásában vannak a legnagyobb különbségek. Ebben a csoportban azonban az 1979–88. év között nyugdíjazottak mintegy 1000 forintos lemaradása még az intézkedés után is fennmarad, tehát ebben a sávban, körülbelül 90 ezer nyugdíjas esetében, nem sikerül komoly korrekciót megvalósítani.
Összességében, az intézkedéssel érintett nyugdíjasok ellátása nem a korrekció alapvető céljának megfelelően fog változni: differenciáltabb korrekciós módszerrel, a százalékos emelés mellett vagy helyett fix összegű kiegészítésekkel tompítani lehetett volna azt az indokolatlan előnyt, amit azok a magasnyugdíjasok élveznek, akik rövid szolgálati idővel rendelkeznek csak.
Sajnos, van még kifogásunk. Az országgyűlési határozat nem szól a házastársi pótlék összeghatárának emeléséről. Semmit sem tudunk meg arról, hogy vajon majd kormányrendelet megemeli-e később vagy júliusban a jelenlegi korrekciós intézkedések átlagos vagy legalább minimális összegével a jelenlegi 6600 forintos határt. Ezért is terjesztettünk be egy módosító indítványt, mert kezdeményezzük a házastársi pótlékra jogosító összeghatár emelését.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban: baj, hogy az országgyűlési határozat 6. pontjában tulajdonképpen csak az 1989 előtt nyugdíjazott saját jogú nyugdíjasok özvegyi nyugdíjkiegészítésére ad lehetőséget az összeghatár emelésére, az országgyűlési határozat. Mint önök hallottak erről, csak azok a saját jogú nyugdíjasok, akik ma 8610 forint alatti nyugdíjjal rendelkeznek, kapnak valamilyen részt elhalt házastársuk nyugdíjából. Az országgyűlési határozat most két összeghatárt vezetne be: egy 300 forinttal magasabb összeghatár lenne azok számára, akik 1989 előtt szerezték meg a saját jogú nyugdíjukat, és azt a 25 ezer özvegyet, akik 1989 után mentek nyugdíjba, és kapnának valamilyen részt a férjük vagy elhalt házastársuk nyugdíjából, mert alacsonyabb a nyugdíjuk, mint 8610 forint, kihagyná az intézkedés. Nem hiszem, hogy egy évi 50 és 100 millió forint között meghatározható intézkedés megérne annyit, hogy két, igen bonyolult összeghatárt vezessünk be ebben a körben akkor, amikor tulajdonképpen az egyetlen összeghatár érvényesülését és érvényesítését sem fogadják el az érintettek.
Módosító javaslatot nyújtottunk be arra vonatkozóan, hogy 1992. január 1-jétől visszamenőleg egységes legyen, 300 forinttal megemelt, hogy az összeghatárral ne tegyen különbséget az Országgyűlés a 89 előtt nyugdíjba vonult özvegyek és a 89 után nyugdíjba vonult özvegyek között. Az intézkedés, az összeghatár megállapításának a lényege ugyanis az volt, hogy mindazok kapják meg elhalt hozzátartozójuk nyugdíjából a kiegészítést, akiknek saját jogú nyugdíja valamilyen okból alacsonyabb, mint a megadott összeg. Ez az alapelv nem volt és nem is kívánt tekintettel lenni a nyugdíjba menetel évére vagy az értékvesztésre.
Összegezve: a 10 milliárd forint elosztását több szempontból is alkalmatlannak ítéljük meg az eredeti cél teljesítésére. Véleményünk szerint a nyugdíjrendszerben meglevő aránytalanságokat a szükségesnél kisebb mértékben csökkenti, és új aránytalanságokat is keletkeztet.
Módosító javaslataink arra vonatkoznak, hogy ne fokozódjanak az aránytalanságok. Kérjük ezért a bizottságok és képviselőtársaink segítségét a javításban, a jobbításban.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
