MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ)

Full text search

MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ)
MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ) Köszönöm szépen. Kulin Ferenc azt állította, hogy a Hankiss Elemér meghallgatása során tételes cáfolatok hangzottak el pro és kontra. Szerintem ez az állítás nem felel meg a valóságnak, ugyanis az a helyzet, hogy valójában Hankiss Elemér cáfolta meg a vádakat, válaszolt meg a kérdésekre, számos dokumentumokkal, több száz oldalnyi dokumentumokkal, pontos információkkal, adatokkal. És hogy erre a kormánypártok képviselői a bizottsági meghallgatás során mennyiben tudtak szembehelyezni hasonló konkrétságú és hasonló alapossággal alátámasztott tételes cáfolatokat, érveket, erre hadd meséljem el azt a jellemző példát, amikor a múlt heti bizottsági ülésen egy fél óra hosszáig zárt ülésre került sor, ahol is a Magyar Televízió gazdálkodásának egy részletéről esett szó, és – a jegyzőkönyvben utánakereshető – semmilyen bizonyságot nem tudott szerezni a bizottság kormánypárti többsége, illetve a bizottság általában arról, hogy a zárt ülésen felmerült kérdések tekintetében a Magyar Televízió elmarasztalható a gazdálkodása miatt; majd amikor a zárt ülés befejezése után nyilvános ülésen folytatódott a meghallgatás, akkor Csurka István szót kért, és úgy összegezte véleményét, hogy a visszaélések szövevényes rendszere számára föltárulkozott, és ezek után az ő véleménye megvan a Magyar Televízió elnökéről és az intézmény működéséről.
Ilyen minőségű, ilyen színvonalú tételes cáfolatok azok, amikről Kulin Ferenc beszélt, és ilyen minőségűek azok a válaszok, melyeket Hankiss Elemér válaszaira viszonválaszként a kormánypárti képviselők meg tudtak fogalmazni, még hogyha árnyalatnyi különbség van is aközött – illetve talán nem is árnyalatnyi különbség, de alapvető különbség nincs, legfeljebb valamilyen színezetbeli különbség –, ahogy Csurka István ezt a maga stílusában meg szokta fogalmazni, a bizottsági ülés légkörét meglehetősen rossz irányba befolyásolva ezzel.
(12.30)
Annyit hadd mondjak még el ehhez ennek a példának az elmesélése után, hogy megítélésem szerint, amennyiben viszont az álláspontok egymással szembehelyezkedtek a bizottsági ülésen, és Hankiss Elemér cáfolatát a kormánypárti képviselők nem vették tudomásul, úgy összegezték a helyzetértékelésüket, hogy ők továbbra is megalapozottnak tekintik a gazdálkodási visszaélésekről szóló vádakat és hasonló dolgokat, ezért én szükségesnek tartanám azt, hogy a bizottság a végső álláspontja kialakítása előtt a Magyar Televízió elnökének jelenlétében hallgassa meg az Állami Számvevőszék véleményét.
Az Állami Számvevőszék elnökét szerintem meg kellene hívnia a bizottságnak, még ha tudom is, hogy Kulin Ferenc, a bizottság elnöke ezzel politikai okokból nem ért egyet. Meg kellene hívni az Állami Számvevőszék elnökét, valamint a Magyar Televízióban több hónapon keresztül alapos vizsgálatot folytató állami számvevőszéki alkalmazottakat, szakembereket; és meg kellene hívni azt a pénzügyminisztériumi biztost is, aki tavaly decemberben néhány nap alatt egy meglehetősen felületes vizsgálat során, amelytől egyes hírek szerint utólag maga is igyekezett elhatárolódni – szakmai presztízsét próbálta ezzel menteni, felteszem –: tehát egy ilyen alaposságú vizsgálatra alapozza Kulin Ferenc, alapozta a bizottsági jegyzőkönyv tanúsága szerint is az érveinek, Hankiss Elemért elmarasztaló véleményének a fenntartását.
Ez a pénzügyminisztériumi biztosi vizsgálat azon túl, hogy néhány nap alatt egy ember nyilván nem végezhetett valami különösebb megalapozott felmérést a Televízió gazdálkodásáról, egyértelműen politikai célokat is szolgált, megint csak Csurka István magas színvonalú, a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatának alátámasztásául. Ezt a célt a pénzügyminisztériumi biztos meg is szolgálta.
Ennek nyomán született az a költségvetési döntés, ami meglehetősen nehéz helyzetbe hozta a Magyar Televíziót. Minden indoklás nélkül zárolta a költségvetési támogatásának csaknem egészét. Minden indoklás nélkül, hiszen Csurka István indoklása nélkül, eredeti indoklása nélkül, a pénzügyminisztériumi módosító javaslat pedig szintén indoklás nélkül lett benyújtva, tehát indoklás nélkül fogadta el a kormánypárti többség tavaly év végén a Magyar Televízió költségvetésének zárolását, költségvetéstől való megfosztását, amivel pontosan a közszolgálati műsorok és a kulturális értékek, a nemzeti kultúra értékeinek bemutatását szolgáló műsorok készítését nehezítette meg. Az, hogy Hankiss Elemér ilyen körülmények között is ezeket a funkciókat el tudta látni bizonyos mértékig a Magyar Televízió működtetésével, irányításával, az éppen hogy érdeme, nem pedig ellene fölhozható szempont vagy vád.
És itt hadd emlékeztessem még Kulin Ferencet mint a kulturális bizottság elnökét is, egy dologra. Ha már ő arra utalt a Fodor Tamás által idézett levelében, amelyben egy bizottsági törvényegyeztető megbeszélés elhalasztását rendelte el, tehát ebben a levélben arra utalt, hogy az ellenzék magatartása nyomán ő megkérdőjelezi azt, hogy az ellenzék valóban őszintén akarja-e a kompromisszumokat keresni a médiatörvényt illetően, és egyáltalán őszintén meg akarja-e hozni a médiatörvényt, hozzá akar-e járulni ehhez a maga munkájával és szavazataival.
Hadd emlékeztessek arra, hogy Kulin Ferenc írta a bizottság elnökeként február 7-ei keltezéssel azt a kulturális bizottsági levelet a miniszterelnök úrnak, amelyben a bizottság választ kért a miniszterelnök úrtól arra, hogy miért zárolta, milyen indoklással zárolta a Kormány – illetve a kormánytöbbség a Kormány javaslatára – a Magyar Televízió költségvetési támogatásnak csaknem egészét, hiszen – mint a levélben szerepel – a költségvetés vitája során ezt a módosító javaslatot a kulturális bizottság nem támogatta Csurka István indoklásával; a pénzügyminisztériumi csatlakozó módosító indítványról pedig nem volt alkalma a bizottságnak tárgyalni, ami külön is egy hosszú történet lenne, erről vitatkozni, hogy ez mennyiben sérti a parlamenti eljárás kívánatos szabályait. Mindenesetre a mi miniszterelnök úrhoz intézett levelünkben szerepel az, hogy a bizottság nem támogatta ezt a költségvetési döntést, hogy a Televízió költségvetését zárolja a Parlament; az Állami Számvevőszék jelentésére sem támaszkodhatott ez a döntés.
Tehát ezek után a bizottság tájékoztatást kért a levélben a miniszterelnök úrtól, hogy a Kormány akkor miért zárolta mégis a Magyar Televízió költségvetésének csaknem egészét, és milyen feltételekkel gondolja a Magyar Televízió számára ezt az összeget elérhetővé tenni. Azért kértük ezt a tájékoztatást, hogy a bizottság dönthessen arról – mint ezt a levél utolsó mondatában írjuk, mint Kulin Ferenc ezt a levél utolsó mondatában megfogalmazta –, hogy a bizottság kezdeményezze a Parlament előtt ennek a zárolt összegnek a feloldását.
Február 7-e óta elég hosszú idő eltelt, erre a levélre a miniszterelnök úrtól mind ez idáig nem kaptunk választ. Feltehetőleg elfoglalta őt az alelnökök előterjesztésére és a médiumelnökök leváltására tett hosszas eljárás során a különböző lépések megtétele. Viszont azt gondolom, hogy ezáltal éppen csak a leglényegesebb kérdéssel nem foglalkozott, azzal, hogy a Magyar Televízió a költségvetési támogatásához hogyan is juthatna hozzá, pontosan azért, hogy a kulturális értékeket nagyobb arányban, minőségibb műsorokban tudja bemutatni.
Ezek után én már csak azt szeretném megkérdezni, hogy ki is volt az ennek a történetnek a során, aki nem teljesítette alkotmányos kötelezettségét, ki nem ad, ki nem adott információt hónapokon keresztül a Parlament egyik bizottságának, és ki nem őszintén próbál kompromisszumokat keresni a médiatörvényt, illetve általában a nemzeti média működését illetően.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi