HAJDU ISTVÁNNÉ, DR. (FKgP)
HAJDU ISTVÁNNÉ, DR. (FKgP)
HAJDU ISTVÁNNÉ, DR. (FKgP) Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint egyetemi oktató és mint a közoktatásban tanuló két gyermek édesanyja, fokozott figyelemmel kísérem a közoktatási és a felsőoktatási törvénytervezetet. Ennek kapcsán számos gondolat vetődött fel bennem. Ezek közül most egy – szerintem nem súlyának és fontosságának megfelelően kezelt – kérdéskörről szeretnék szólni, nevezetesen az idegennyelv-oktatásnak a közoktatásban betöltött szerepéről.
Kérdésemet összefoglalhatnám egyetlen mondatban: Magyar nyelven akarunk Európához csatlakozni?
Most, amikor Európa része kívánunk lenni, amikor a privatizáció kapcsán egyre több vegyes vállalat jön létre, amikor munkanélküliséggel kell számolnunk, és ennek kapcsán egyre többen kényszerülnek továbbképzésre, átképzésre, esetleg külföldi munkavállalásra, aki az egyetemen tovább akar tanulni, a felvételinél külön pontszámot kap a nyelvvizsgáért, vagy nyelvvizsgákért, és sorolhatnám tovább a példákat, ezek mind-mind azt bizonyítják, hogy az idegennyelv-oktatást igenis kiemelten kell kezelni a közoktatásban. Mert azt hiszem – ezt nem kell különösen hangsúlyoznunk –, hogy idegen nyelveket nem a felsőfokú intézményekben és nem felnőtt fejjel kell megkezdeni tanulni.
Szerintem az eddig elmondottakra való törekvést a nemzeti alaptantervben csak nagyon halványan lehet következtetni, a követelményrendszert és az óraszámokat meghatározzák ugyan, de a sikeres nyelvi tanulmányokhoz szükséges feltétel- és eszközrendszert már csak nagyon halványan.
A közoktatási törvénytervezet hasonlóan foglalkozik a kérdéssel. Gyermekeink, hogyha szüleik nem tehetősek, vagy hogyha nem rendelkeznek külföldi rokonokkal, esetleg nem egy-egy két tannyelvű gimnázium kiválasztottjai – tisztelet a kivételnek –, csak nagyon nehezen, sőt megkockáztatom, hogy a közoktatásban egyáltalán nem kapják meg azokat a nyelvi alapokat, amelyek egy nyelv sikeres, aktív használatához, sőt továbbmegyek, egy további nyelv elsajátításához szükséges készségszintet kialakítják a gyerekekben.
A külföldi ösztöndíj-lehetőségek pedig nem ismertek, vagy – meg merem kockáztatni – talán nem is léteznek. Zárójelben megjegyzem, hogy egész más a helyzet a felsőoktatásban, ahol működik az ösztöndíjbizottság, mégpedig nagyon jól működik, ahol az egyetemeknek széles körű nemzetközi kapcsolatrendszerük van, ahol különböző ösztöndíjak, pályázatok állnak rendelkezésre.
Ezek után konkrétan a következő kérdéseket szeretném feltenni:
Mit tett a minisztérium az elmúlt két évben az idegennyelv-oktatás színvonalának emeléséért? Próbálta-e ennek feltételrendszerét kialakítani?
Másodszor: Államtitkár úr megítélése szerint tanköteles korban hány nyelvet és milyen szinten kívánatos elsajátítani egy tanulónak, és ezt biztosítja-e a nemzeti alaptanterv?
Harmadszor: Milyen lehetőségeket lát államtitkár úr arra, hogy a közoktatásban részt vevők is intézményesített keretek között eljussanak külföldre ösztöndíjjal, és elmélyítsék az itthon megszerzett nyelvismeretüket?
Köszönöm figyelmét, s várom válaszát. (Taps.)
